
Ki lesz a világbajnok? Izgalmas végjáték Fotó: MTI
Tavalyhoz hasonlóan idén is remek, izgalmakkal teli befejezésre lehet számítani az
autós Forma-1 világbajnoki pontvadászatban. Igaz, hogy már csak két versenyzőnek
van esélye vébé-győzelemre, ám a McLarenben ülő finn Mika Häkkinennek, és a
Ferrarit vezető német Michael Schumachernek azonos a pontszáma, és ugyanannyi futamgyőzelmet
könyvelhettek el.
„Optimista vagyok a világbajnoki esélyemmel kapcsolatban. A McLaren még mindig jobb
autó, mint a Ferrari, és ha hétvégén se lesz probléma vele, akkor visszanyerem a
vezető szerepet a versengésben” - állítja a finn, akinek helyzete azért nem
teljesen rózsás. Az idény közben volt már 22 pontos előnye, ám Schumacher mégis
egyenlíteni tudott. Az autója pedig, és Mercedes motorja gyakran meghibásodott, az utóbbi
három versenyen csak négy pontot tudott szerezni.
Két futammal a vége előtt a szakértők, akárcsak a szurkolók (a kutatások szerint
majdnem a hetvenöt százalékuk) a német Schumachert tartják a világbajnoki cím fő
esélyesének.
„Úgy tűnik, a végjáték az utolsó pillanatig izgalmas lesz” - vélekedik
Schumacher, aki idén harmadszor lehet világbajnok, és először a Ferrarival.
A német versenyzőért két ország szurkolói is drukkolnak: egyrészt a németek, de
elsősorban a Ferrari-mániás olaszok, akik kedvencüket egyszerűen csak Schumissimonak
becézik. Gianni Agnelli, a Fiat tulajdonosa szintén bizakodó: „Schumacher a numero
uno. A világ legjobb autóversenyzője. Ő képes minden autóval mindig szélsebes tempót
diktálni.”
Schumacher és Häkkinen egyaránt 80-80 pontot gyűjtött az idén. Pedig év elején úgy
tűnt sima lesz az idei esztendő, hiszen az első futamokat simán hozták az Ezüstnyilak,
azaz a McLaren-Mercedesek.
A két versenyző és csapata tehát nagy erőkkel készül az utolsó két versenyre, a
luxemburgi Nürburgringre és a japán Suzukai Nagydíjra. A Schumacher-Häkkinen párviadalt
nagyobb érdeklődés kíséri, mint a tavalyit, amikor a kanadai Villeneuve Schumacher
esztelenségének köszönhetően végül megnyerte a ’97-es idényt. A Ferrari és 29
éves pilótája ezúttal szeretné kiköszörülni a csorbát.
Alessandro Zanardi, a Cart bajnokság olasz nyertese visszatér a Forma-1 világába.
A korábban a Száguldó Cirkuszban sikertelenül szereplő 31 éves pilóta hosszas
gondolkodás után valószínűleg elfogadja a Williams ajánlatát, és a német Ralf
Schumacher csapattársa lesz. Ez egyébként azt is jelenti, hogy távozik a csapattól a
kanadai Jacques Villeneuve, aki jövőre az újonc BAR-istállót fogja erősíteni, míg
az idén kiábrándítóan szereplő német Heinz-Harald Frentzen a Jordanbe távozik. A
Williamsnek ezzel az igazolással is az célja, hogy ismét a mezőny egyik legerősebb
csapata legyen.