Vissza a tartalomjegyzékhez

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Berezovszkij üzlete a csecsenekkel

Kiszabadult a fogságból az a két brit túsz, akiket tizennégy hónappal ezelőtt raboltak el Csecsenföldön. Bár brit források tagadják, hogy bármiféle váltságdíjat fizettek volna a túszokért, a Daily Telegraph című londoni napilap úgy értesült, hogy kiszabadulásukhoz Borisz Berezovszkij orosz mágnásnak is köze lehet.

„Csodálatos dolog szabadnak lenni… Egymás, a családunk és a barátaink iránti szeretetünk segített életben maradni” - nyilatkozta Camilla Carr a moszkvai Seremetyevo repülőtéren az őket váró újságíróknak. A két brit segélyszervezeti alkalmazottat 1997 júliusában rabolták el ismeretlen fegyveresek a volt szovjet tagköztársaság fővárosában, Groznijban. Azóta ismeretlen helyen tartották fogva őket. Augusztus 24-én a túszejtők videofilmet készítettek róluk, amelyen feszültnek látszottak, de jó állapotban voltak.
Több mint 15 hónapnyi fogságuk alatt fogvatartóik többször is szállították a túszokat, és általában családi otthonok alatti pincékben tartották fogva őket. A pincékben nemcsak sötét volt, de gyakran szenvedtek a szélsőséges időjárástól is. Elmondásuk szerint az első hét hónapban igen kevés élelmet kaptak, mivel fogvatartóik maguk is szűkölködtek élelmiszerben. Később azonban a túszejtők kényszerítették a családokat, melyeknek pincéjében elhelyezték őket, hogy ők gondoskodjanak a foglyokról. A két túsz az egész fogság alatt legfeljebb suttogva beszélhetett egymással.
Camilla Carr és Jon James nem haragszanak fogvatartóikra. „Nincs értelme őrizni a keserűséget” - mondta Carr. Elmondása szerint a túszejtők maguk is a háború okozta traumától szenvedtek, ezért lelkileg kiegyensúlyozatlanok voltak. Ez természtesen kihatott a foglyok helyzetére is.
A brit nagykövetség munkatársai elmondták, hogy a két volt túsz Borisz Berezovszkj orosz mágnás kíséretében szállt repülőgépre Csecsenföldön, és az ő magángépén repültek tovább a királyi légierő Brize Norton támaszpontjára. A brit kormány tagadta, hogy bármiféle váltságdíjat fizetett volna a csecsen túszejtőknek.
Az a tény, hogy Berezovszkij már korábban is sikeresen közreműködött két orosz katona kiszabadításában, és több fogolyért hajlandó volt váltságdíjat fizetni, valószínűvé teszi, hogy ebben az ügyben is közreműködött. Tavaly Berezovszkij 1,25 millió font (460 millió forint) váltságdíjat fizetett öt orosz újságíróért. Salman Radujev, a csecsen felkelők vezetője tagadta, hogy pénzt kaptak volna, de állításait rendszerint kételkedéssel fogadják, nem beszélve arról, hogy Berezovszkijjal való kapcsolatát „üzletinek” nevezte.