LAUDANCSEK KATALIN
Mennyit ér az urali frank

Oroszországban a politikai és gazdasági válság hatására új mozgások figyelhetők meg: a régiók önállósodással igyekeznek felkészülni a sötétnek tűnő jövőre. Erre nemrégiben Jevgenyíj Primakov miniszterelnök is felhívta a figyelmet, amikor a Duma előtt kijelentette: „Az ország felbomlásának nagyon súlyos veszélyével nézünk szembe. Az Oroszország területi egysége elleni fenyegetés nem elméleti feltevés...” Bár Primakov szigorú intézkedéseket helyezett kilátásba e törekvések visszaszorítására, a döntés sok esetben már nem a központ kezében van. A régiók törekvéseiről a Kommerszant című orosz hetilap készített összeállítást.

Borisz Jelcin vasúton utazta be újraválasztása előtt az országot. Függetlenség csak a központ beleegyezésével    Fotó: Kommerszant

Ez az új mozgalom gyakorlatilag az összes régiót magával ragadta. Még azok a tartományok is felemelték a szavukat, amelyek eddig a leginkább rá voltak utalva Moszkva támogatására. A kormányzók egyre inkább úgy viselkednek, mintha független államok elnökei lennének, és mintha az országban nem létezne a parlament és a Kreml. A szamarai tartományban például két hete bocsátottak ki olyan értékpapírokat, amelyek csak a körzetben érvényesek, és lényegében egyfajta helyi pénzként működnek. A kemerovói kormányzó pedig gondolt egyet, és lecsökkentette a Kreml által előírt jövedelemadót. Több körzet, köztük a kalinyingrádi is, egyszerűen megtagadta az adók átutalását Moszkva felé, mindaddig, amíg az nem teljesíti kötelességeit.
A példákat lehetne még sorolni: független regionális monopóliumok létrehozása (elsősorban a szeszipar területén), helyi bank- és árrendszer kialakítása, az élelmiszer-kivitel beszüntetése, illetve saját élelemtartalékok biztosítása. A motivációk nem azonosak minden esetben; az államilag dotált tartományok esetében fennáll a gyanú, hogy egyszerűen csak nagyobb támogatást szeretnének kikényszeríteni Moszkvától - már eddig is megtörtént, hogy az elmaradt központi pénzeket az adóátutalás felfüggesztésével próbálták kicsikarni. Nehezebb a helyzet az olyan körzetek esetében, amelyek gyakorlatilag többet adnak Moszkvának, mint amennyit kapnak tőle. Éppen ők a függetlenség fő szószólói. A szverdlovszki körzet kormányzója például azzal fenyegetőzött, hogy független Urali Köztársaságot hoz létre, és saját valutát - „urali frankot” - vezet be. Moszkva kénytelen volt a probléma megoldására egy nem szokványos lépést tenni: ideiglenesen átutalt a tartománynak néhány tonna nemesfémet, hogy arra újabb hiteleket vehessen fel. Az Urali Köztársaság tervéről ezek után nemigen lehetett hallani.
A média eközben egyre többször hívja fel a figyelmet az ország széthullásának veszélyére. Úgy tűnik, ezzel hozható összefüggésbe a régiók készülődése is. Függetlenségi törekvéseik, ha nem is eredményeznek gyors kiválást a FÁK-ból, arra mindenképpen jók, hogy a birodalom széthullása ne érje őket készületlenül. A készülődés pedig egészen kézzelfogható módon zajlik. Az orosz alkotmány épp az idén fogadott el egy olyan törvényt, amely lehetővé teszi a régiók számára, hogy saját arany valutakészleteket hozzanak létre. A gyakorlat pedig azt mutatja, hogy ez egy nagyszerű lehetőség minden önállóságot kívánó köztársaság számára. A régiókban valóságos aranyláz tört ki. Akinek van aranya, az kitermeli, ha tudja, fel is dolgozza; akinek pedig nincs, az igyekszik benzinre vagy más javakra becserélni. A függetlenségi törekvéseken kívül az aranygyűjtésnek több oka is van. Mindenekelőtt az, hogy a tartományoknak nincs elegendő papírpénze, az arany pedig tudvalevőleg a válságok valutája. Az arany gyakorlatilag az egyetlen olyan fedezet, amelyre még hajlandóak hitelt adni az erősen megrendült bizalmú külföldi bankok.
A nagy sietségnek van egy másik oka is. A már említett törvényben van egy fontos kitétel: az arany elsődleges felvásárlói joga az orosz államkincstárat illeti meg, amely jelen pillanatban csak azért nem él ezzel a kiváltsággal, mert nincs pénze. A helyzet azonban bármikor megváltozhat, annál is inkább, mert az államkincstárnak is égetően szüksége van aranyra. Úgyhogy akár fenyeget széthullás, akár nem, a régióknak feltétlenül érdemes minél gyorsabban minél több aranyat begyűjteni.
De azért marad a kérdés: fennáll-e a széthullás veszélye, vagy nem? A történelem arról tanúskodik, hogy még egyetlen régió sem volt képes kivívni magának a függetlenséget Moszkva akarata ellenére. Sem szép szóval, sem pedig erővel. Persze előfordult, hogy Oroszország kénytelen volt átadni területeket: Alaszkát az Egyesült Államoknak, néhány nyugati köztársaságot Finnországnak, vagy a legfrissebb példa: határmenti országrészeket két évvel ezelőtt Kínának. Azonban az új tulajdonosoknak eddig minden esetben sikerült meggyőzniük Oroszországot arról, hogy a megváltozott helyzettel csak nyerhet: több tehertől, gondtól szabadul meg, mint amennyi haszna volt e területekből. A lényeg mindig az volt, hogy a pártfőtitkár vagy elnök önszántából írja alá a megállapodást. És még egy dolog: a területek, ha ténylegesen ki akartak válni, nem úgy fogalmazták meg a követelésüket, hogy „kapjunk nagyobb önállóságot”, hanem: „Oroszország mondjon le minden felettünk gyakorolt jogáról”. Ezért korai a széthullásról beszélni, hiszen ilyen nyíltan csak Csecsenföld jelezte kiválási szándékát. A többi régió egyelőre még csak gyűjti az aranyat, készül a saját pénzkibocsátásra, és igyekszik - ahol lehet - figyelmen kívül hagyni a központi hatalmat.