Vissza a tartalomjegyzékhez

HETEK
Zwack belépett az SZDSZ-be

Vállalkozói szalonokat kívánnak gazdasági szakemberek országszerte létrehozni. A reformkor szellemét idéző kezdeményezés első elnöke Zwack Péter lesz, akinek a szándéka szerint az országszerte megalakuló klubok azokat a tisztességes, erkölcsileg tiszta, vállalkozó szellemű üzletembereket fogják össze, akikre nagy szükség van az ország fejlődése szempontjából. Ez azért fontos, hogy a helyi „szalonképes” vállalkozók találkozzanak, eszmét cseréljenek, figyelemmel kísérjék a törvénykezés eseményeit, hozzá-szóljanak az őket érintő folyamatokhoz. Így a szalonok olyan társasági szerepet töltenek majd be, amelyek terei lehetnek egy megújuló gazdasági, szellemi közéletnek - tájékoztatta lapunkat Kerényi Péter, Zwack Péter gazdasági szakember és politikus sajtótitkára.
Mint megtudtuk a Szabad Demokraták Szövetségéhez közelálló Magyar Vállalkozói Szalon alapítása összefügg Zwack Péter belépésével a liberális pártba. Zwack szerint a liberalizmus a szabad, félelem nélküli cselekvés lehetősége minden téren, az SZDSZ pedig egy olyan magyar liberális párt, amelynek külföldön is van szavahihetősége. A pártban napokban létrehozott Külföldi Befektetések Szakmai Munkacsoport vezetőjeként célja a most eltávozott töke visszahozása, a bizalom visszaszerzése. Üzletemberi tapasztalataival, kapcsolatrendszerével hozzá akar járulni, hogy az országról pozitív kép alakuljon ki.