Vissza a tartalomjegyzékhez

PETRŐCZ KATALIN
Párizsba beszökött az ősz


A
La Défense. Párizs modern arca    Fotó: P. K.

A francia fővárosban állandó szezon van. A nyári forgalomhoz képest mindössze annyi a különbség, hogy míg augusztusban a helybeliek szinte egyöntetűen maguk mögött hagyják a várost, addig szeptemberre már csak minden harmadik járókelő turista. Amerikaiak, japánok, olaszok. Lengyelekkel is gyakran lehet találkozni, ők azonban már csak egymás között beszélnek anyanyel-vükön - még könyvesboltjuk is van -, egyébként a megtévesztésig franciának látszanak: itt élnek. Az amerikaiak egy része „hozzászellemül” a városhoz: blézerben és elegáns cipőben járnak, törik a franciát és élvezik a kávézók élénk hangulatát. A többiek itt is fittyet hánynak a sikknek, és edzőcipőben, pólóban, hátizsákkal róják az utcákat, az elmaradhatatlan útikönyvvel a kezükben. Általában két-három barátnő mozog együtt, ritkábban párok. Az olaszokat ezzel szemben éppen arról lehet felismerni, hogy már messziről halljuk a csacsogásukat, valamint népes család kíséri őket. A párizsiak nem zavartatják magukat, élik mindennapi nyüzsgő életüket, egyik kezükben cigarettával, a másikban egy pohár vörösborral, eszik a végeérhetetlen bagett-szendvi-cseket és olyan menün élnek, amit a magyar háziasszo-nyok csak fogyókúrás receptek között találnak. Na, de nem is találni köztük túlsúlyos egyedeket. Mérhetetlen eleganciával öltöznek, tökéletes a sminkjük és szeretnek élni és franciának lenni, való-színűleg ez teszi, hogy képesek mosolyogni egymásra, bonzsúr, pardonn, meg ilyesmi, amit mifelénk már többnyire ökölrázással intéznek el.
A város aprócska, középkori és reneszánsz időkből származó utcái, épületei között parányi kerteknek sem jut hely, ellenben hatalmas parkok és fasorok enyhítik a hiányukat. A Szajna, mint a leghitelesebb idegenvezető, híven végigkanyarog a történelmi látnivalók között, és ha ezt ráadásul esti előadásban élvezzük egy városnéző hajó fedélzetéről, meggyőződhetünk róla: Párizs valóban a fények városa.
A franciák azonban igen leleményesek, és nem csupán a múlt relikviái között igazodnak el: élen járnak a hi-tech világában is. Ennek bizonyítására egy egész negyedet építettek fel á la New York. A részletekre azonban itt is művészi érzékkel ügyeltek: a híres Champs-Élysées sugárút elején található Diadalív hi-tech mását a régivel pontosan azonos tengelyre emelték fel, így egyik diadalívtől a másikig fantasztikus panoráma nyílik, jóllehet félórányi metróút választja el őket egymástól.
Szeptemberben nemcsak az ősz szökik be Párizsba, a franciák is ilyenkor térnek vissza nyári pihenőjükről. Váratlan zivatarok és a franciák optimizmusát tükröző napsütés váltakozik egymással naphosszat, mintha az időjárás sem tudná eldönteni, tényleg ideje munkához látni, vagy még nyaralhatunk egy kicsit. Mindenesetre még semmi nem emlékeztet a télre, amikor majd fényekbe öltöznek a kirakatok és a gyerekek orrukat az üvegre tapasztva bámulják az ünnepi kínálatot. A szezon folytatódik.