Vissza a tartalomjegyzékhez


Az SZDSZ félti a sajtószabadságot


Pető Iván Parlement a Kulturális és Sajtó Bizottságának szabaddemokrata alelnöke     Fotó:Vörös Szilárd

„Egy demokráciában megengedhetetlen, hogy a kormányzat - ha közvetetten is - egy médiabirodalom fölött rendelkezzen”- jelentette ki Pető Iván a Kulturális és Sajtó Bizottságának szabaddemokrata alelnöke a Postabank lapcsalád helyzetére utalva. Ezért az SZDSZ kezdeményezi, hogy a kulturális bizottság vizsgálja meg: mik a kormány tervei a sajtóportfólióval.
A szabad demokraták emellett kezdeményezik a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény teljes felülvizsgálatát. Pető Iván szerint a törvény nem számolta fel a pazarlást a közszolgálati médiában és a politikai pártoktól, illetve a kormánytól való teljes függetlenség biztosítása sem sikerült maradéktalanul. A politikus a médiatörvény szellemével és az Alkotmánybíróság határozataival összeegyeztethetetlennek nevezte, hogy a Magyar Televízió elnöke - mint legutóbb - pénzügyi segítségért forduljon a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez.
A sajtótájékoztatón szó esett arról is, hogy a héten megtartott médiatárgyaláson a kormánypártok részéről nem hangzott el új javaslat ahhoz - a számukra elfogadhatatlan - megoldáshoz képest, hogy az MDNP és a KDNP ellenzéki pártnak számítson, és így a koalíció újabb képviselőket delegálhasson a grémiumokba. (MTI)