Vissza a tartalomjegyzékhez

MUNKATÁRSUNKTÓL
Lisztes kezek

A mesebeli király konyháján azért nem lehetett kenyeret sütni, mert mire a liszt a kincstárostól a sütésre kijelölt kiskuktához jutott, mindenkinek annyi tapadt a kezéhez, hogy egy szem sem maradt belőle” - elevenítette fel Orbán Viktor miniszterelnök úr az ismert történetet a parlament őszi ülésszakának első napján, majd bejelentette, hogy a lisztes kezek leporolására sor került, vagyis a közpénzek immár a megfelelő helyre fognak kerülni. A Szabad Demokraták Szövetsége szerint azonban még jó néhány fiatal demokrata kezéhez liszt tapad, ezért a parlament keddi ülésén Eörsi Mátyás a pénzügyminiszterhez intézett kérdéseiben sürgette az elrejtett tenyerek leporolását. Az SZDSZ úgy látja ugyanis, hogy a mai napig nem születtek megnyugtató válaszok Simicska Lajosnak, az APEH újonnan kinevezett elnökének „fantomcégei” ügyében, pedig a vádak tisztázása, a kételyek eloszlatása a kormánynak is érdeke lenne. Az azonnali kérdések és válaszok órájában Eörsi azon kérdésére, hogy vajon Simicska gyakorolta-e aláírási jogát kinevezése előtt, a pénzügyminiszter határozott nemmel válaszolt, a képviselő további két kérdésére azonban csupán általános feleletet adott. Így nem derült fény arra, hogy megvizsgálták-e a Simicska nevével fémjelzett cégek üzletmenetének törvényességét, és azt, hogy volt-e ezen cégeknek köztartozása. De az sem nyert tisztázást, hogy miért volt szükségszerű az APEH dél-budapesti igazgatóságának éléről eltávolítani azt a vezetőt, aki korábban a Simicska és Gansperger urak érdekeltségébe tartozó cégeket vizsgálta. Eörsi pártja elgondolkodtatónak tartja, hogy e kétes ügyben mindig kitérő válaszok születnek, hiszen, ha valóban csak rágalmakról van szó, nincs szükség a kezek rejtegetésére, ha pedig azokhoz mégis liszt tapad, akkor le kellene őket is porolni.