SZEGEDI TUDÓSÍTÓNKTÓL
A közönség felülmúlhatatlan

A kajak 4-es 200 méteres szám magyar győztesei: Kajner Gyula, Fehérvári Vince, Bene István és Hegedűs Róbert. Teljes egység Fotó: MTI

Egy sportesemény a tévén keresztül érdekes, a helyszínen felejthetetlen. Van, aki csak csöndben, szíve mélyén szurkol, viszont van, aki - ha gyakran kicsit túlozva is - belead apait-anyait. Egy azonban közös mindannyiukban: egyikük sem a nagy hangerő, a zászlók lobogtatása, a dobok-kerepelők zaja, a „buli” miatt látogat ki egy versenyre. Hanem azért, hogy saját szemével lássa, amint buzdításaira utolsó erejükből még jobban belehúznak a sportolók. Hasonlóan látni szeretné, amint a himnusz alatt zokogva ölelik meg egymást a dobogón.
Aki a hétvégén kilátogatott a 29. Síkvizi Kajak-kenu Világbajnokságra Szegedre, annak bőven volt ilyen élményben része: az előzőleg csupán hetedik helyezést elért, s ezért szinte összetört Kolonics György győzelmi könnyei, a nem túl közlékeny Horváth Csaba ugrálása a dobogón egy kenus érem megszerzéséért... A Maty-éren megrendezett versenyen a magyarok minden csúcsot megdöntöttek, a szurkolók nagy része mégsem az érmeket, a helyezéseket számolta: számukra elég volt, ha magyar lapátoló indult a mezőnyben. Az addig csöndes tömeg egyből felmordult. Nem csoda hát, ha a versenyzők többször is kifejezték hálájukat a lelkes résztvevőkért, majd a döntők végén - még a záróünnepség elnöki beszédei alatt is - le-föl motorcsónakáztak a közönség előtt, próbálva viszonozni a feléjük közvetített szeretetet. Akkor még nemcsak a válogatott tagjai, hanem valószínüleg senki sem gondolta, hogy aznap este a közönség is minden csúcsot megdönt. A Széchenyi téren kedvenceik tiszteletére - egyetlen üres helyet sem hagyva - tízezren jelentek meg, és énekelték el a magyar himnuszt. Feltehetőleg ez volt az a pont, ahol a versenyzők feladták a szurkolókkal szembeni küzdelmet, távolságtartást. Minden kérés nélkül elmentek aláírást osztogatni, barátságosan kezetfogtak az emberekkel, s a szemük elárulta: ezt a „futamot” ugyan elvesztették, de cseppet sem bánják.
(Aszalós Szilvia)