Vissza a tartalomjegyzékhez


Elfogták a P2 nagymesterét

A franciaországi Cannes-ban kézre került Licio Gelli politikai kalandor, az olasz közélet egyik leghírhedtebb figurája, aki május elején szökött meg 12 évi börtönbüntetése elől. A P2 szabadkőműves páholy - valójában egy államellenes összeesküvés - egykori nagymesterének elfogását személyesen sietett bejelenteni szerdán Giorgio Napolitano olasz belügyminiszter. Licio Gellinek azért kellett volna börtönbe vonulnia, mert felelősnek találták az Ambrosiano milánói bank emlékezetes, csalárd csődjében. A Banco Ambrosiano, amely annak idején Olaszország legnagyobb magánbankja volt, 1982-ben vált fizetésképtelenné, több mint egymilliárd dolláros adósságot hagyva maga után. Öszszeomlása a II. világháború utáni időszak legjelentősebb bankcsődje volt Olaszországban. A botrányba belekeveredett a Vatikán bankja, az IOR is - a csődbe ment bank egyik főrészvényese és kivételes üzletfele -, s a Szentszék évekkel később 240 millió dollár kártérítést fizetett a megkárosított kisbefektetőknek, anélkül, hogy valaha is elismerte volna felelősségét az ügyben.
Alig akad a II. világháború utáni olasz közéletnek olyan botránya, amelyben ne vádolnák bűnrészességgel a ma 80 éves Licio Gellit. A P2-féle államellenes összeesküvésen és a milánói bankház csődjén kívül őt gyanúsítják - egyelőre bizonyítékok nélkül - a bolognai pályaudvaron 1981-ben elkövetett, 83 emberéletet követelő pokolgépes merénylettel és az 1993 júliusában egyidejűleg több olaszországi nagyvárosban végrehajtott, 8 ember életét kioltó merényletsorozattal, amelyek célja Itália káoszba taszítása lett volna. A hírhedt pénzügyi zsonglőrt azzal is gyanúsítják, hogy a II. világháború után Dél-Amerikába juttatott húsz tonnányi rabolt náci aranyat a háborús bűnösök szökésének finanszírozására. Per van folyamatban ellene egy titkos svájci bankszámlával kapcsolatban is, amelyről Bettino Craxi, a szökésben lévő egykori kormányfő szocialista pártjának folyósítottak kenőpénzeket. Májusi eltűnése után a villájában talált bűnjelek alapján nagyszabású uzsorakölcsönzéssel is megvádolták. Szökése előtt terveket szövögetett arra, hogy ingatlanspekulációkkal fölözi le a jubileumi szentévben, 2000-ben várható nagy római zarándokforgalom hasznát. (MTI)