Vissza a tartalomjegyzékhez


Veszélyes kanyar Hosszúhetényben


Hosszúhetény meredek főutcáján a Mecsekből érkező megrakott teherautók túlmelegedett féke gyakorta felmondja a szolgálatot, így az idén már harmadik alkalommal szaladtak a kanyarban álló házba a súlyos járművek. Az épület előtt vezető járdán is veszélyes közlekedni, pedig a gyógyszertárat és az óvodát csak ezen az egy úton lehet megközelíteni. A falu lakói nem várják meg, míg haláleset is történik a nagyforgalmú úton: azt tervezik, hogy lezárják a főutcát. Az önkormányzat - mint Románcz Erzsébet jegyző lapunknak elmondta - elkerülő utat szeretne építtetni, bár ennek megvalósítása nagyon költséges Fotó: MTI