Vissza a tartalomjegyzékhez

SZAKONYI DÁVID
Hangok parancsára szúrt a tanítónő

Elmeorvosi felügyelet alatt, előzetes letartóztatásban van Rapcsák Annamária, a hajdúhadházi szurkálás elkövetője. Elmondása szerint a gyerekeket természetfeletti hangok parancsára szúrta meg kenyérvágókéssel. Az orvosoknak úgy nyilatkozott tettének indíttatásáról, hogy a gyerekek „pokolian rosszak” voltak. Bibliai versrészletekből és vallási tanításokból összeállított „teológiáját” a mai napig fenntartja.
A tanítónő idén nyár elején kezdett elzárkózni mindentől - nyilatkozta lapunknak Kiss Sándor, a Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet pszichiátriai osztályának vezető főorvosa, Rapcsák Annamária kezelőorvosa. Az orvos elmondta: a 31 éves nő problémája régebben kezdődött, de semmiféle orvosi beavatkozást nem fogadott el, még édesanyja javaslatára sem. A szakemberrel folytatott beszélgetésekben kiderült, hogy Annamáriának vannak vallásos gondolatai, emberölési kísérlete istenképének következménye volt. Hangokat halott, amelyeknek engedelmeskedett. Ezt szaknyelven parancs- hallucinációnak nevezik. Teológiája semmilyen felekezet tanításának nem felel meg, minden egyháztól függetlenül élte meg azt. A mai napig nem múlt el ez a jelenség az életéből, a hangoknak továbbra is - még a kórházban is - isteni tekintélyt tulajdonít. Az orvos szerint a tudathasadás ezen formája a reális vallásosságot eltorzíthatja, vallási színezetű, téves eszméket hozhat létre, de ugyanez előfordulhat politikai színezettel is.
Csonka János rendőralezredes, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályának vezetője lapunknak elmondta, hogy Bibliát és különféle vallásos iratokat, valamint különféle gyógyszereket és alkoholt találtak a hölgy lakásán. A tanítőnő lakásán kábítószert és sátánista kultikus eszközöket, szemben bizonyos híresztelésekkel nem találtak - tette hozzá a rendőrtiszt.


A hajdúhadházi Földi János Általános Iskolában a roma gyermekeket nem először érte atrocitás: ez év májusában a Roma Polgárjogi Alapítvány debreceni irodájának munkatársai már feljelentést tettek egy másik tanárnő ellen. A vád szerint Mihály Sándorné rasszista kijelentések kíséretében többször bántalmazta a roma gyerekeket. Két hatodikos gyermek testéről felvett látlelet összesen 18-20 mély sebet állapított meg, a gyermekek elmondása szerint a tanárnő pálcával verte el őket az iskolai WC-ben. A tanárnőt a feljelentés nyomán az iskolából elbocsátották. Az ügyben akkor Cserbán Józsefné, az iskola gyermekvédelemért felelős szociálpedagógusa is a gyermekek pártjára állt, és a tanárnő ellen vallott. Szerződését munkaviszonya lejárta után nem hosszabbították meg.