Vissza a tartalomjegyzékhez

TATABÁNYAI TUDÓSÍTÓNKTÓL
Függetlenek színeiben

Komárom-Esztergom megyében csendesen, de céltudatosan folyik az önkormányzati választásokat megelőző kampány. Bencsik János, aki - szabaddemokrataként - 8 éve áll Tatabánya élén, ezúttal függetlenként kíván megküzdeni a polgármesteri címért. Függetlensége mégsem mondható teljes mértékűnek, hiszen a Független Tatabányai Védegylet nevű egyesület, amelyet a közelmúltban alapítottak, s hitvallása szerint minden politikai párttól függetlenül tevékenykedik, jelöltjei közé fogadta. A szabaddemokraták polgármester-jelöltje ezek után Miklós Ákos lett. Az MSZP kampánya rendkívül tudatosan elő van készítve, s úgy tűnik, nekik áll módjukban a leglátványosabban megmutatniuk magukat. Polgármester-jelöltjük Lévai Ferenc, aki országgyűlési képviselője is Tatabányának. A jelenlegi kormányzópártok egységesen kívánnak fellépni az önkormányzati választásokon, s ez több településen alighanem sikerül is nekik. A győztes pozícióból indulva még csak elvétve hallatják hangjukat. Tatabányai polgármester-jelöltjük: Dr. Sztruhár Gyula. Teljesen új színfoltként jelentkezik a politikában a Van Reménység Klub nevű prevenciós-megelőző, kulturális, karitatív társadalmi szervezet. A hatalom gyakorlásában széleskörű polgári felügyeletet, érdekképviseletet és érdekegyeztetést szeretnének, hogy ne csak a pártérdekek érvényesüljenek a döntéshozatalban. Bár polgármester-jelöltet nem állítottak, Tatabányán tizenöten indulnak közülük a képviselőségért. Emellett kilenc településen állítottak még jelölteket.