Vissza a tartalomjegyzékhez

KOZMA NAPSUGÁR
Zsidó nyári fesztivál

Első alkalommal rendeztek Budapesten augusztus 27-e és szeptember 3-a között zsidó nyári fesztivált. A Mazsihisz szervezésében zajló zsidó kulturális napok az 50 éves Izrael állam tiszteletére rendezett ünnepségsorozat részét képezték. Vadas Vera fesztiváligazgató elmondta: a zsidó kultúra és hagyomány bemutatását célzó, rendkívül sokszínű program egyben turisztikai vonzerőt is jelentett. A rendezvényeken 30 ezer ember fordult meg, a látogatók 40 százaléka külföldről érkezett. A kilenc különböző helyszínen zajló egyhetes programsorozat a legkülönfélébb bemutatókkal hívogatta a zsidó kultúra iránt érdeklődőket. A fesztivál minden napján Kóser Kabaré várta a Vidám Színpadon a nevetni vágyókat, és egész héten megtekinthető volt a Dohány utcai zsinagóga és a Zsidó Múzeum. A hét nyitónapján a világhírű izraeli kántor, Dudu Fisher adott nagysikerű koncertet a zsinagógában, majd a zsidó zenei örökség bemutatása igazi népünnepéllyé és táncmulatsággá váló nemzetközi klezmer fesztivállal folytatódott a Budapesti Kongresszusi Központban.
A könyv- és művészeti napok keretében a vásárlóközönség találkozhatott a műveiket dedikáló neves írókkal is. Az ünneplésből természetesen nem maradhatott ki a film- és színházkultúra sem. Az Örökmozgó Filmszínház főleg magyarajkú látogatókat várt, s az Operett Színházban két este is teltházzal „kelt el” a világsikerű musical: a Hegedűs a háztetőn. S hogy ne csak nevetni, tapsolni, táncolni, vásárolni lehessen, azok, akik a Margitszigetre is követték az eseményeket, ellátogathattak az izraeli gasztronómiai napokra is, ahol a Tikva együttes húzta a talpalávalót.
A rendezvényszervezők nagy örömére rendbontás nélkül, nyugalomban zajlottak a programok. Az egyértelmű közönségsiker bizonyította, hogy bár rétegrendezvényről volt szó, a magyar társadalomban igény van hasonló jellegű fesztiválokra, ezért jövő év augusztusában folytatás következik.