Vissza a tartalomjegyzékhez

KIKÜLDÖTT TUDÓSÍTÓNKTÓL
Kajakra veszik


M
egnyitották Szegeden a kajak-kenu vébét. Belehúznak Fotó: MTI

Felejthetetlen élménnyel gazdagodott az az újságíró, az a versenyző és az az egyszerű érdeklődő is, aki szerda este a 29-ik síkvizi Kajak-Kenu Világbajnokság megnyitó ünnepségét a helyszínen végignézte. A Dóm téri Szabadtéri Színpad varázsa már az eddigi évek során is élvezhetőbbé formált egy-egy előadást. Ezt a varázst most nemcsak Varga Miklós mint István király vagy Gregor József mint hegedűs a háztetőn tette hangulatosabbá produkciójával, hanem egy csengő hangú fiú által elénekelt himnusz, valamint az országokat képviselő zászlótartók meghatottsága (köztük magyar részről Dónusz Éva) és a magyar kajak-kenu sport nagy öregjeinek részvétele is.
A telt házas gálaműsoron Deutsch Tamás, a leendő ifjúsági és sportminiszter köszöntője után hivatalosan Sergio Orsi, a nemzetközi Kajak-Kenu szövetség elnöke - aki elégedettségét az utóbbi napokban már többször kifejezte a szervezőbizottság felé - nyitotta meg a vébét.
A szervezők - a jegyirodák eladásai alapján - egyébként a hétvégére 9-10 ezres nézősereget jósoltak. Tehát biztos, hogy az 55 ország 782 sportolóját nemcsak egy teljesen új, átalakított környezet, hanem sok szurkoló is segíti az éremszerzésben.
S mivel lapzártánkig is már több magyar bajnok továbbjutott a döntőbe - mint például Kolonics György, Storcz Botond -, előfordulhat, hogy reményeink szerint a zárás, a kezdéshez hasonlóan minden várakozást felülmúlva sikerül majd: vagyis hogy a dobogó legtetején annyiszor állhat magyar versenyző, amennyi elég ahhoz, hogy az 1938 óta vezetett összesített világbajnoki ’örökranglista’ második helyéről (96 arany, 103 ezüst, 73 bronz), megelőzve a Szovjetuniót (101 arany, 79 ezüst, 67 bronz), a saját hazánkban rendezett bajnokságon az élre ugorjunk. (Aszalós Szilvia)