Vissza a tartalomjegyzékhez

SASS SZILVESZTER
Portugálmok


A
z ‘98-as magyar válogatott. Bicskei csapata optimista Fotó: MTI

Nem sokat pihenhettek Európa nagy válogatottjai a vébé után, vasárnap újabb jelentős megmérettetés vár a nemzeti tizenegyekre. Elkezdődik ugyanis a labdarúgó Eb-selejtező, köztük Magyarország csapatával is, amely az Európa braziljainak becézett Portugáliával néz farkasszemet.
A Bicskei-gárda optimistán készül a Népstadionban lebonyolítandó mérkőzésre. Okuk lehet rá, hiszen a válogatott idén lejátszott öt mérkőzéséből valamennyit megnyert (egyet tizenegyesekkel), igaz nem világverő gárdák ellen. Fontos még, hogy Bicskei Bertalan edző elődeivel ellentétben nem az úgynevezett antifutballt (melynek lényege: első a védelem), hanem kifejezetten támadó szellemben küldi pályára csapatát, három csatárral.
Lapunk zárásáig még nem hirdetett kezdőcsapatot a tréner, ám nagy meglepetés nem érhet minket. Az biztos, hogy a kapuban a Berlinben védő Király fog állni, előtte pedig Lakos lesz a söprögető játékos. A védelemben részt vehet a ronaldós frizurával rendelkező Hrutka, valamint az új Fradi egyik új kedvence, a kőkemény Mátyus. Illés Béla és Halmai Gábor is ott lesz este, előbbi nagyszerű formában van. A csatársort valószínűleg a Horváth-Kovács-Hamar trió fogja alkotni.
Az ellenfél Portugália az öreg kontinens élmezőnyébe tartozik, elsőszámú klubcsapatuk, az FC Porto (amelynek egyébként Lipcsei Péter és Fehér Miklós is tagjai) a Bajnokok Ligájában alaposan megleckézteti ellenfeleit. Legnagyobb sztárjuk Luis Figo, aki a Barcelonában rúgja a gólokat. Visszatér a kezdőcsapatba az a Sa Pinto is, akinek lejárt büntetése, amit azért kapott, mert egy edzésen megütött egy edzőt. A sorsdöntő mérkőzésen csatárainknak lehet sok baja, hiszen az ellenfél kapuját egy világhírű kapus őrzi, Vitor Baia.
Ami egyébként hibája lehet a portugál együttesnek, hogy gyenge ellenfeleiket könnyen lenézik, a nagyoktól pedig könnyen megijednek. Ezt még ők is tudják, igaz vasárnap csak az előbbi variációt lehetne elképzelni... Antonio Oliveira, az ellenfél megfigyelője szerint nincs mitől félniük, a magyarok ellen a három pont a cél, még Budapesten is.
Mindenesetre a vendég gárda nem jutott ki a franciaországi vébére (csoportjukban a németek és az ukránok mögött a harmadikok lettek), igaz ez már a múlté, főleg, hogy például a franciák úgy nyerték meg a mostani vébét, hogy az azt megelőző kettőn ott se voltak, akárcsak a portugálok.
Remélhetőleg persze nem tizenegy remegő magyart fogunk lárni vasárnap este a Népstadionban. Igaz, ehhez az itteni szurkolóknak is lesz egy pár (keresetlen) szavuk, hiszen a mérkőzésre - a terv szerint - negyvenezer ember fog kilátogatni, sőt az optimisták szerint még meg is telik a stadion. Hangulatra tehát nem lesz panasz ezen a valóban sorsformáló mérkőzésen.