Vissza a tartalomjegyzékhez

BÉKÉSCSABAI TUDÓSÍTÓNKTÓL
Újabb tanú Boross kijelentésére

Felfüggesztették állásából azt a rádióriportert, aki Boross Péter kormányfő-tanácsadó igen markáns, az SZDSZ-t bíráló kijelentéséről adott tudósítást. Békés megyében, ahol elhangzottak az ominózus mondatok, azóta is megoszlanak a vélemények az ügy körül.

Mint ismeretes, az MDF-Nyár elnevezésű rendezvényen a felszólalók között szerepelt Boross Péter volt miniszterelnök, Orbán Viktor kormányfő tanácsadója is, aki elmondta: „várakozás alatt szerepelt az MDF a választásokon, háromszázalékos eredményünket nem szabad szépíteni”. Úgy látta, hogy a pártnak és vezetőségének egyaránt meg kell újulnia. A Szabad Demokraták Szövetségéről pedig - a Magyar Rádió tudósítása szerint - megjegyezte: teret veszített az SZDSZ kulturális-szellemi téren, holdudvarával együtt. Azt pedig reméli, hogy „a hazai kulturális-szellemi életből hosszú időre eltűnik az SZDSZ”.
A vita tárgya, hogy Boross Péter azt állítja - s erről nyilatkozatot adott ki -, ő azt mondta: reménye szerint megszűnik az SZDSZ közéleti dominanciája. A rádió tudósítója, Cseh Éva azonban kifelejtette a „dominancia” szót. A rádió elnöke, Hajdú István, ezért eljárást indított, és a tudósítót felfüggesztette állásából. Cseh Éva az üggyel kapcsolatban a következőket mondta: „Nem tudom bizonyítani tudósításom igazát, mivel nem használtam magnót.”
Az viszont említésre méltó, hogy a nagy felzúdulást kiváltó kijelentéssel kapcsolatban az alábbi cikk jelent meg a Békés Megyei Napban: „Lapunk munkatársa szintén jelen volt az eseményen, és megerősítheti, hogy Boross valóban tett ilyen tartalmú kijelentést.” Hangfelvételt azonban a Békés Megyei Nap újságírója sem készített. (Hajdú Sándor)