Vissza a tartalomjegyzékhez


NÉHÁNY SORBAN
Aranygyűrű és jutalomüdülés

Augusztus végén a Tolna Megyei Önkormányzat hivatalának dolgozói görögországi jutalomnyaraláson vettek részt. A megyei közigazgatási hivatal vezetője levélben fordult az Állami Számvevőszékhez, aggályainak adva hangot amiatt, hogy a közgyűlési határozat csak az előkészületek megtételére adott javaslatot a közgyűlés elnökének, s a képviselők tárgyjutalmát - aranypecsétgyűrűt -, valamint a hivatali dolgozók jutalomüdülésének finanszírozását feltételhez: a költségvetés módosításához kötötte. S ez utóbbi nem történt meg. A közgyűlésnek joga van jutalmat megszabni dolgozóinak, így a Tolna Megyei Önkormányzat testülete is megtehette ezt, tehát nem indítanak vizsgálatot a közgyűlés elnökének eljárása miatt - döntött az ÁSZ. Farkas László főtanácsos - hivatkozva az ÁSZ-igazgatóság döntéséről szóló válaszlevélre - elmondta az MTI-nek, hogy a közigazgatási hivatalvezető felvetésében nem a finanszírozás kérdése az alapvető, hanem a törvényességé. Ily módon viszont nem az ÁSZ feladata az ügy vizsgálata, hanem a törvényességi felügyeleté - szögezte le. (MTI)


Kér az egészségügy

A kormányzat által jövőre tervezett 2 százalékos közalkalmazotti reálbér-emelést tárgyalási alapként is elfogadhatatlannak tartja az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) - közölte Gulyás Judit elnök. Elmondta azt is, hogy - a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának álláspontjával megegyezően - kiindulópontként ragaszkodnak az 5 százalékos emeléshez. Hozzátette azonban azt is, hogy Gógl Árpád miniszter ígéretével ellentétben az egészségügy még ennek megvalósulása esetén sem fog a nemzetgazdaság első öt legjobban fizetett ágazata közé kerülni. Mint fogalmazott: ezt a szférát, amely az utolsó helyen áll az említett sorban, tetemes összegű beavatkozás nélkül nem lehet rendbehozni. Gógl Árpád egészségügyi miniszter viszont kijelentette: nem sok mozgástér van az említett 2 százalékon felül. Tudomásul kell venni, hogy a jövő évi költségvetés nem az övék (mármint a jelenlegi kormányzaté) - tette hozzá. Annak érzékeltetésére, hogy az új kormány mennyire szívén viseli az egészségügy helyzetét, a miniszter elmondta: amikor gyakorlatilag már nem volt a költségvetésben tartalék, akkor 200 millió forintot juttattak az egészségügyi szférának. (MTI)


Várhegyi maga kéri mentelmi joga felfüggesztését

Az Országgyűlés Mentelmi, Összeférhetetlenségi és Mandátumvizsgáló Bizottsága egyhangúlag azt javasolja a parlament plenáris ülésének, hogy Várhegyi Attila (Fidesz) mentelmi jogát függessze fel. A képviselő a bizottsági meghallgatáson maga is kérte mentelmi jogának felfüggesztését, mert az illetékes bíróság előtt kívánja tisztázni, hogy az ellene felhozott vádak teljesen megalapozatlanok. Várhegyi Attila szolnoki polgármester ellen ingatlanértékesítési üggyel és a választási kampánnnyal összefüggésben fogalmazódott meg a hűtlen kezelés és a vesztegetés vádja. Nem foglaltak állást azonban G. Nagyné Maczó Ágnes mentelmi ügyében, főleg azért, mert az ő mandátumát a választók függesztették fel, és már nem képviselő. A bizottság nem javasolja Géczi József Alajos (MSZP) mentelmi jogának felfüggesztését, mert megítélése szerint a választási kampányban tett kijelentései nem lépték túl a képviselői véleménynyilvánítás szabadságát. Géczi Józsefet a választási kampányban terjesztett brossúra karikatúrája miatt becsületsértéssel és rágalmazással vádolta meg egy szegedi kisgazda képviselőjelölt. (MTI-Hetek)