TÓTH TIBOR
Tudomány és hit határán

Mi, a XX. század végén élő emberek különleges helyzetbe kerültünk elődeinkhez képest. A történelem fordulópontján élünk, abban az egyedüli generációban, amely a viszonylagos fejletlenségből az űrkorszakba való átmenetet éli meg. Mindebben a természettudományok és az ezek eredményein alapuló technika és technológia - egyre gyorsuló, bizonyos területeken ugrásszerű - fejlődésének alapvető szerepe van. A tudomány súlyának szinte hihetetlen megnövekedését jelzik az alábbi, szintetizált statisztikai adatok: az utóbbi száz évben született az emberiség által elért tudományos eredmények 99,9 százaléka, de úgy, hogy első ízben 1900 és 1950 között kétszereződött meg az emberiség össztudása; majd az újabb megkétszereződésre már tíz év is elég volt. Ma ott tartunk, hogy minden második évben megduplázódik az emberi ismeretek összessége, a valaha élt összes tudós 80 százaléka ma dolgozik. Az informatika, amely a tudományos fejlődés egyik motorja, egyes becslések szerint 18 hónaponként kétszerezi meg a számítógépek teljesítményét.

George Washington, Thomas Jefferson, Abraham Lincoln és Theodore Roosevelt monumentális szobra. Nem a véletlen műve Fotó: MTI

A tudomány káprázatos fejlődése azonban kétélű fegyver, amely magára a tudományra is visszaüthet. Az emberiség egy jelentős része, jóllehet csodálja a tudomány eredményeit, saját életében annak nem áldásait, hanem hátrányait érzékeli (gondoljunk csak a modern fegyverrendszerek pusztításaira, a környezetrombolásra, a természet általános visszaszorítására a hatalom mindenkori birtokosainak rövidtávú haszna érdekében). Ez a tudomány iránti érdektelenséghez, vagy éppen tudományellenességhez vezethet. Másrészt jelentős azoknak a száma is, akik olyan kérdésekre is a tudománytól akarnak választ kapni, amelyekben a tudomány nem illetékes. Ez felveti a tudomány művelőinek azt a felelősségét, hogy fokozottabb figyelmet kell fordítaniuk a tudomány fogalomkörének, saját kompetenciájának és határterületeinek minél megnyugtatóbb tisztázására.
Az egyik legizgalmasabb határfelület a tudomány és a hit, mint két különböző realitás között húzódik. A tudomány és a hit kölcsönös kapcsolatainak felderítéséhez - feltételezve, hogy léteznek ilyenek - mindenekelőtt a tudomány és a hit fogalmából kell kiindulnunk.
A tudomány szerepének felértékelődése sokakban azt a meggyőződést erősíti meg, hogy a tudomány végül teljes világmagyarázatra is képes lesz. Heller Ágnes neves filozófus szerint a tudomány már ma is teljes világmagyarázatra tart igényt a vallás helyett, abban az értelemben, hogy „a modern világ nem tudja magát reprodukálni tudomány nélkül, ahogy képes magát reprodukálni vallás nélkül. A modern világban sok kultúra és vallás él együtt és egymás mellett. Bombay, Sanghaj és Budapest iskoláiban más és más vallást tanítanak, ha tanítanak vallást egyáltalán. De mindenütt ugyanazt a fizikát és matematikát tanítják, és valóban mindenütt tanítják.”

Mi a tudomány?

Az Oxford Értelmező Szótár úgy definiálja a tudományt, hogy az „szervezett tudás, amelyhez főként megfigyeléssel és a tények vizsgálatával juthatunk a fizikai világról, a természettörvényekről és a társadalomról...”. Más megfogalmazásban ez azt jelenti, hogy a tudomány csak azokkal a dolgokkal foglalkozik, amelyek az öt érzékszervünkkel megfigyelhetők vagy megmérhetők. George Gaylord Simpson, a Harvard Egyetem paleontológus professzora szerint a tudomány célja az, hogy folyamatosan összegyűjtsük és megmagyarázzuk a tényeket, amelyek a minket körülvevő univerzumból származnak. Más kutatók azt emelik ki, hogy a tudomány elsődlegesen egy módszer, amely működésben lévő dolgokkal (objektumokkal) foglalkozik (1) megfigyelés és megtapasztalás (kísérletezés), (2) elemzés, (3) valamely természettörvény (vagy fogalom) leszármaztatása, (4) illetve ezen törvények által tehető előrejelzések útján. A tudománynak az is jellemző vonása, hogy valamilyen rendszert vizsgál működés közben, vagy - bizonyos, korlátozott feltételek között - ilyen rendszer létrehozására irányul.
A tudományos módszer tekintetében nehezebb helyzetben vannak azoknak a tudományterületeknek a képviselői, amelyek egyszeri és megismételhetetlen események kutatására, reprodukálására irányulnak, amelyekben a történetiség valamilyen alapvető rendező elvet képvisel. Példaként nemcsak a klasszikus értelemben vett történettudományt, de a történeti földtant, az őslénytant (paleontológiát) vagy a feltáró régészeti tudományt (archeológiát) is felhozhatjuk. E tudományterületeken alapvető jelentősége van annak, hogy volt-e megbízható szemtanú, aki valamilyen, tudományosan értékelhető dokumentumot hagyott hátra, továbbá milyen segédtudományok keresztreferenciái támasztják alá közvetett módon a vizsgálat minél nagyobb objektivitását.

Mi a hit?

A hit szót sokféle értelemben használják. Mindennapi életünk során gyakran tapasztaljuk, hogy a világ az emberi bölcsességgel és a tapasztalat útján szerezhető tényekkel állítja szembe a hitet. Pejoratív értelemben a hit a tudás ellenpontjaként szerepel. Filozófiai szempontból, mint arra Heller Ágnes is felhívja a figyelmet, a hit a tudás egyik formája, olyan meggyőződés, amely sehonnan sem küszöbölhető ki, megelőzi a bizonyítást vagy a cáfolatot, és gyakorta rendíthetetlen vagy majdnem rendíthetetlen.
Írásunkban a hit három lehetséges változatát különböztetjük meg.
1.) Az intelligens hit leginkább a tapasztalaton alapul, az ember természetes intelligenciájára épül. Azaz intelligenciának itt most az ember azon képességét tekinthetjük, hogy életének minden szakaszában képes tanulni (okulni) a saját múltjából. Fel kell azonban hívnunk a figyelmet arra, hogy az intelligencia nem szinonimája a bölcsességnek. Egyrészt az intelligencia semleges fogalom, a bölcsesség pedig egyértelműen pozitív; másrészt a bölcsességnek az intelligencia csupán az egyik öszszetevője.
2.) A fanatikus hit (vakhit) nem ésszerű meggyőződésen, hanem érzelmi alapú elkötelezettségen alapszik. Egyáltalán nem ritka, hogy valaki érzelmi és/vagy erkölcsi megfontolás alapján akár életét is adja egy eszméért vagy más személyekért. A hétköznapi megfigyelő számára a fanatikus hit főként merényletekben, szélsőséges agresszivitásban, erőszakos hittérítések sorozataiban, vagy éppen a Közel-Keleten mindennapos öngyilkos akciókban nyilvánul meg. Az efféle hit hátterében sajnos igen gyakran vallási intolerancia, erőszakos dogmatizmus és a másság gyűlölete húzódik meg.
3.) A bibliai hit a tudomány történelmi fejlődése szempontjából alapvető fontosságú zsidó-keresztény kultúra világmagyarázatát koherens egésszé rendező, ésszerű meggyőződés. Fogalmát definíciószerűen maga a Biblia adja meg: „A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés” (Zsidókhoz írt levél 11,1). Az ésszerűséget két vonatkozásban is alátámasztják a közvetlen folytatást jelentő sorok: „Mert ezzel szereztek jó bizonyosságot a régebbiek” (Zsidókhoz írt levél 11,2). Erre konkrétan is utal a Szentírás, amikor név szerint megemlékezik az Istenbe vetett hit néhány hőséről és tetteiket együttesen is méltatja: „Akik hit által országokat győztek le, igazságot cselekedtek, az ígéreteket elnyerték, az oroszlánok száját betömték” (Zsidókhoz írt levél 11,33). Vagyis az elődök élete bebizonyította, hogy érdemes (tehát ésszerű) volt hinniük. Másrészt témánk szempontjából kulcsfontosságú a következő igevers: „Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy ami látható, a láthatatlanból állott elő” (Zsidókhoz írt levél 11,3). Ez a sor kijelentést ad arra vonatkozólag, hogy a világ, amelyben élünk, teremtett világ és a Biblia Istene a teremtő; ez pedig az emberiség számára ma is az egyik lehetséges és teljes mértékben ésszerű alternatíva. A nemzetközi tudományos világ kiválóságai közül ma egyre többen vetik el az ateista-materialista világmagyarázatot, mint „egyedüli természettudományos” elképzelést, és hangot adnak annak a személyes és szaktudományosan igen jól alátámasztható meggyőződésnek, hogy a teremtett világ, ha úgy tetszik, az Intelligens Tervező szupernaturális alternatívája teljesen konzisztens világmagyarázatra ad módot és harmonikus határfelületet kínál a tudomány felé.
A Biblia önmaga hívja fel a figyelmet a következőkre: a bibliai hit a Bibliából, Isten Igéjéből nő ki hallás útján. Nem lehet akarni, ez a hit nem akarat, hanem szellem kérdése; vagy van, vagy nincs az emberben. A reménység talajáról rugaszkodik el és Isten Igéjének hallgatása után jön létre az ember legközpontibb részében, a szellemében. A Biblia azt tanítja, hogy „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni” (Zsidókhoz írt levél 11,7), és ez az a hit, amely által megérthetők azok a tudomány elől elzárt munkák, célok, tervek, amelyek Istentől valók.

Tudomány és bibliai hit

Kapcsolódva ahhoz a meghatározáshoz, hogy a tudomány egy adott, működésben lévő rendszert vizsgál, felvetődik a kérdés: és mi a helyzet a rendszer eredetével? Ha mesterséges rendszerről van szó, a kérdés megválaszolása vagy nem okoz problémát, vagy az esetek jelentős részében érdektelen. Ha azonban természetes, pontosabban fogalmazva, nem ember által készített rendszerről van szó, a tudomány általában nem képes választ adni az eredet (a kezdetek) kérdésére. A tudomány definiálhat módszereket, minőségeket és határokat, de nem tudja meghatározni a kezdeteket. Herbert Spencer szerint a tudomány öt alapvető fogalomra épül, ezek: idő, erő, akció, tér, anyag. Ez pontosan az az öt kulcsfogalom, amelyet Isten íratott le Mózessel a Genezis 1:1-ben: Kezdetben (idő) Isten (erő) megteremtette (akció) az egeket (tér) és a földet (anyag).
Russell C. Artist, amerikai biológus 1980 novemberében az USA-beli Murray-ben (Kentucky) egy szemináriumon a következő figyelemre méltó megállapítást tette: „Az a kijelentés, hogy ’Kezdetben teremté Isten az eget és a földet’, minden tudományos gondolkodás sarokköve - vagy legalábbis annak kellene lennie.” Artist arra célzott, hogy napjaink hihetetlenül felgyorsult tudományos fejlődése azt a tendenciát látszik alátámasztani, hogy az ember - saját elgondolása alapján - bármit megtehet, amit csak akar, és ehhez minden lehetősége megvan. Tekintsünk például két erre utaló véleményt a XX. század kiemelkedő természettudósaitól. Richard Leakey, az ember származását kutató, ismert evolucionista paleontológus ezt mondja: „Egy viszonylag rövid időtartam alatt az evolúciós kényszerek létrehoztak egy olyan agyat, amely képes az élő és az élettelen anyag mélyreható megértésére; a huszadik század legutóbbi negyedében tapasztalt intellektuális és technológiai erőfeszítések éppen csak sejtetni engedik számunkra azt, amit az emberi elme elérhet. A lehetőség óriási, csaknem határtalan. Ha úgy akarjuk, jóformán mindent megtehetünk; kiszáradt földek válnak termékennyé, szörnyű betegségek gyógyíthatók meg génsebészet útján; más bolygók meglátogatása a viszonylag közeli jövőben rutinszerűen megvalósul; még arra is eljuthatunk, hogy megértsük, hogyan működik az emberi agy.”
E vélemény előrevetíti, hogy az ember, tudományos előrehaladása nyomán, megtalálhatja és egy napon valóban meg is találja az összes kérdésre a választ, amely számára megszüntet minden függőséget Istentől, nagyjából abban az értelemben, ahogy Laplace tudományos világképében Isten számára már nem maradt hely. Az Isten létét eleve elutasító, materialista természettudósok szerint ez a nap már el is érkezett. A korábban idézett G. G. Simpson álláspontja felér egy ateista kinyilatkoztatással: „Az ember egyedül áll a Világegyetemben, egyedi termékeként egy hosszantartó, tudattalan, személytelen, anyagi folyamatnak; különleges értelemmel és lehetőségekkel. Ezeket senki másnak, csupán önmagának köszönheti, és csak önmagának tartozik felelősséggel. Nem teremtménye ellenőrizhetetlen és meghatározhatatlan erőknek, hanem önmagának mestere. Képes rá, és meg is kell tennie, hogy döntsön saját sorsa felől és irányítsa azt.”
A bibliai hit talaján álló természettudós a tudomány eredetét, célját, szerepét természetesen egészen más módon ítéli meg. Számára éppen az jelenti a kiindulást, hogy ha a Genezis 1,1 valóban minden tudományos gondolkodás sarokköve, akkor a Genezis 1,28 bizonyára a tudomány alapító okirata, amelyben Isten megparancsolta az első emberpárnak: „Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá ...” Ez valóban maga a tudomány programja - hihetetlen rövidséggel, tömörséggel és kifejező erővel! A tudomány az ember kísérlete, hogy betöltse és uralma alá vonja a földet; egyúttal egy kísérlet is kellene, hogy legyen arra, hogy megértse Isten teremtő munkáját.

Egy elgondolkodtató példa

Az USA Dél-Dakota államában lévő Rushmore-hegy monumentális emlékműként magasodik ki környezetéből, hogy akár nemzedékek százait is túlélni képes formában tisztelegjen az Egyesült Államok négy kiváló elnökének: George Washingtonnak, Thomas Jeffersonnak, Abraham Lincolnnak és Theodore Rooseveltnek.
Döbbenetes méretű gránitarcok néznek szembe a földbegyökerezett lábú szemlélővel. A tömör gránit-szirtfokból kifaragott emlékmű mintegy öt négyzetkilométer felületű, az egyes fejek magassága a homloktető és az áll alsó része között mintegy 18 méter (!), ez pedig kétszer olyan magas, mint a híres egyiptomi Gizai piramis Szfinx-feje.
Ha valaki azzal a magyarázattal állna elő nekünk, hogy ezek a faragott képek az eső, szél és fagy, az erózió sokmillió éves működése nyomán tűntek elő fokozatosan a sziklafalból, rossz tréfára, netán a „javaslattevő” nem kielégítő elmeállapotára gyanakodnánk. A sokmillió év nem töltené be a misztikus varázspálca szerepét.
Teljesen kielégít azonban bennünket a tényeknek megfelelő megoldás. Nevezetesen az, hogy a híres amerikai szobrász, Gutzon Borglum megtervezte az alkotást és nagyszámú, technikailag kiválóan felszerelt, technológiailag képzett munkatársával 1927 és 1941 között sziklatonnák ezreit robbantották le és vésték ki a Rushmore-hegy gránitpereméből, amíg a fejek végleges, finoman cizellált formája kialakult.
Nyilvánvaló tehát számunkra, hogy a Rushmore-hegyi Nemzeti Emlékmű intelligens tervező munkája; az alkotásból következtethetünk az alkotóra.
Hogyan lehetséges akkor, hogy azok, akik elfogadják fenntartások nélkül az evolúció elméletét, képesek hinni abban, hogy az emlékmű kétséget kizáróan tervezett, de azok az emberek, akiknek a tiszteletére készült, nem tervezett lények? Az evolúció hívei ugyanis teljes határozottsággal elmondják nekünk, hogy a Rushmore-hegy sziklájában a halhatatlanság egyfajta igényével megörökített amerikai elnökök létezése végső soron nem egyéb, mint titokzatos, kaotikus biológiai véletlenek olyan sorozatának eredménye, amelyek kölcsönhatásba kerültek a szintén véletlenül fellépő mindenkori környezeti hatásokkal, sokmillió éven át. Ugyanakkor teljesen természetesnek veszik, hogy itt a sokmillió év már betölti a varázspálca szerepét.
Senki nem kételkedik abban, hogy az emlékmű egy intelligens tervező munkája. Mégis, az Univerzumban megnyilvánuló, sokkal hatalmasabb, mérhetetlenül grandiózus és zseniális tervezést és törvényeket nem veszik észre vagy szándékosan figyelmen kívül hagyják azok az emberek, akik hisznek abban, hogy a személytelen evolúció hozott létre minden létezőt anélkül, hogy intelligencia vagy terv állt volna mögötte.
A történelem elmondja mindenkinek, hogy Gutzon Borglum volt a Rushmore-hegyi Nemzeti Emlékmű tervezője. A Biblia tudósítása is mindnyájunknak szól: „Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökkévaló hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén, megláttatik ...” (Rómaiakhoz írt levél 1,20).
A szerző egyetemi tanár, informatikus