Hetek - II. évfolyam, 34. szám, 1998. augusztus 29

Hammamet vagy Dzserba neve ismerősen cseng, a műveltebbek Karthágóról is tudják, hogy Tunéziában keresendő, a kalandvágyók pedig elmerészkednek egészen Tatauniáig. A volt gyarmatország mára stabil, virágzó országgá nőtte ki magát, nyugodt oázist jelent a viharos észak-afrikai térség, a Maghreb világában. A fiatal demokrácia lerázta magáról az iszlám integrizmus veszélyét, és széleskörű reformok megvalósításába vetette bele magát. A múltjára büszke - de annak láthatóan nem rabja - Tunéziának alighanem minden esélye megvan arra, hogy a gyorsan fejlődő ázsiai kis országok mintájára az ezredfordulóra afrikai „kistigrissé” váljon.

„Fehér holló” Afrikában

Az Algériát elárasztó ismétlődő vérfürdők miatt szinte megfeledkeztünk arról, hogy létezik egy ország a Maghreben belül, amelynek sikerült az iszlám fundamentalizmust megfékeznie. Az algériai katonai vezetéssel ellentétben Ben Ali tunéziai elnök megértette, hogy az elnyomás nem lehet az egyetlen eszköz „Allah őrültjeinek” visszaszorítására, hiszen ezzel egy időben biztosítani kell az ország gazdasági fejlődését is. Ben Ali elnök hivatalba iktatását követően a piacgazdaság megerősítésére fordította figyelmét, és az országot megnyitotta a külföld előtt. A liberális döntés fellendítette a gazdaságot, sikerült visszanyerni a külföldi befektetők bizalmát, ez pedig lehetővé tette a középosztály megerősödését - ma már a lakosság mintegy 60 százalékát alkotja. A térségben jelenleg Tunézia lakosságának az életszínvonala a legmagasabb.

Mérsékeltek a parlamentben

Míg Líbiában egy ember, Kadhafi tábornok önkényuralma alatt a sariát (iszlám törvény) alkalmazzák, Algériában pedig naponta tucatjával ölnek meg asszonyokat és gyermekeket a GIA aktivistái, s a katonaság terrorizmus elleni könyörtelen harca sem ismer elveket, addig Tunéziában a 80-as évek folyamán elindult egyfajta demokratizálódási folyamat. A tényleges fordulatot azonban a jelenlegi elnök, Zine El Abidine Ben Ali hatalomra kerülése jelentette 1987-ben. Az akkor hivatalban levő Demokratikus Alkotmányos Egyesülés (RCD) párt mellett megjelentek ellenzéki csoportosulások, pártok is a politikai életben. A politikai foglyokat fokozatosan szabadon engedték, a száműzetésben élő politikai vezetők hazatérhettek. Minden olyan párt működését engedélyezték, amely tiszteletben tartja a demokrácia játékszabályait, így a mérsékelt iszlám irányzatok helyet kaptak a demokráciában. A többpártrendszer ma már valóság, még akkor is, ha a demokrácia csak lassan, lépésről lépésre tud megvalósulni.
Tunéziának sikerült a környező országokban előretörő iszlám fundamentalizmus erejét a szociális és a gazdasági fejlődést biztosító politika megvalósításával megtörni. A középosztály számára megteremtődött a felemelkedés lehetősége.

A megerősödő iszlám erők a 70-es évek elején iszlám színekre „festették át” az iskolai tanterveket: a cionizmussal vádolt Sartre-ot száműzték az irodalomból a felvilágosodás alakjaival együtt, az egyetemeken kötelezővé tették a szakáll és a fátyol viselését. Ben Ali elnök egyszerű filozófiát állított ezzel szembe: „mivel az iskola termeli a jövő polgárait, demokratikus oktatás révén gyermekeinkből demokratikus állampolgárok lesznek”. Egész Európa érdeke, hogy az iszlámmal szemben Tunézia továbbra se csökkentse éberségét. Ben Alinak sikerült országát megőriznie az arab világot marcangoló gonosztól, az iszlám fundamentalizmustól.
Tunézia külpolitikáját több fő irányvonal jellemzi. A Franciaországgal folytatott szoros gazdasági és politikai kapcsolatok több évtizedre nyúlnak vissza, és ma is az első helyet foglalják el. A másik fő irányvonalat az arab világgal való kapcsolat jelenti. Tunézia jelentős szerepet játszott az izraeli-palesztin kapcsolatok alakításában. Az 1993-as oslói egyezmény aláírását megelőző tárgyalások Tunézia szervezésében zajlottak a 90-es évek elején. Ekkoriban ugyanis - mintegy 12 éven át - ez az ország adott otthont Jasszer Arafatnak és szervezetének. A palesztin hatóság 1996-os felállítását követően Tunézia felvette a diplomáciai kapcsolatot Izraellel is. Emellett vezető szerepet játszik a Maghreb országokat tömörítő Arab Maghreb Unió kialakításában, melynek jelenleg Tunézián kívül Algéria, Líbia, Marokkó és Mauritánia a tagja. Egyiptom a közeljövőben kíván csatlakozni. Az Uniónak az EU-hoz hasonlóan nemcsak politikai, hanem gazdasági célkitűzései is vannak, amelyhez minden ország a maga adottságaival járul hozzá.

Változatos gazdaság

Tunézia jelentős mezőgazdasági, bányászati, energetikai, idegenforgalmi és feldolgozóipari ágazattal rendelkezik. A privatizáció és az adórendszer egyszerűsödése révén a gazdaság közvetlen kormányzati ellenőrzése fokozatosan csökkent az elmúlt évtizedekben. Az infláció mértéke évek óta nem haladja meg a 3,7 százalékot. Az idegenforgalom növekedése és a megerősödött kereskedelmi forgalom kulcseleme ennek a stabil fejlődésnek. Nemzetközi pénzügyi intézmények rendszeresen hivatkoznak Tunéziára, mint a sikeres gazdasági szerkezet-átalakítás jó példájára. Ezen továbblendített az az együttműködési megállapodás, melyet a gazdasági szabadkereskedelmi zóna létrehozásáról Tunézia 1995. júniusában írt alá az Európai Unióval.
Elsivatagosodás elleni küzdelem, víz- és talajvédelem, a városi és ipari szennyezés kezelése, tanulmánykészítés, környezetvédelmi akciók megvalósítása - ezek azok a célok, amelyek miatt a kormány létrehozta a Nemzetközi Ökotechnológiai Központot. Ebben a turizmus fejlesztése is motiválta: nem elég szállodákat építeni, Tunézia természet adta értékeit, a dűnéket, oázisokat, erdőket, a gyönyörű tengerpartot féltve kell őrizni. Tunézia ennek érdekében éves költségvetésének jelentős hányadát fordítja környezetvédelemre.

Tunézia népessége mintegy nyolc és félmillió fő. A főváros, Tunisz a maga egymillió lakosával a mediterrán térség egyik fő központja. A hivatalos nyelv az arab, de a francia is széles körben elterjedt, és az angolt és az olaszt is egyre többen beszélik. A tunéziai vezetés nagy figyelmet szentel a fiatal generációnak, hiszen a népesség 34 százaléka 15 éven aluli: gomba módjára nőnek ki a földből új iskolák, kórházak, sportlétesítmények. Ma nincs az országban olyan térség vagy város, ahol ne folyna valamilyen építkezés. Az ország hat egyetemére mintegy 120 ezer diák jár. A felsőoktatásban megvalósított reformok (egyetemek átszervezése, diplomahonosítás, vállalatokkal való szorosabb együttműködés megszervezése), valamint az állásközvetítés korszerűsítése következtében a fiatalok egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a szakképzettség iránt.
A Ben Ali éra talán legjelentősebb társadalmi reformja a nők egyenjogúságának elismerése volt. Az 1956-ban meghozott törvény bevezette a női egyenjogúság elvét: eltörölték a többnejűséget, ennek megsértése börtönbüntetést von maga után (ami egyedülálló a muzulmán-arab világban), betiltották az elbocsátást, a váláshoz a nő beleegyezése is szükséges, és korhatárt szabtak a fiatal nők házasságra lépéséhez. Az 1993-ban hatályba lépett újabb reform előírta mindkét házasfél számára az egymással való kedves bánásmódot valamint a háztartás vezetésében és a gyermeknevelésben való közös részvételt és az anya beleegyezését kiskorú lánya férjhez adásához. A reform érintette a polgárjogot, a munkajogot valamint a büntetőjogot, megtiltotta a nők és férfiak közötti különbségtételt. A nők egyenjogúságának biztosítása az oktatás szintjén kezdődik, ezt bizonyítja, hogy az érettségizők között a lányok aránya mára szinte a diákok felét teszi ki.

Színes bőrűek

Arabok, berberek, zsidók, afrikai és európai népek járultak hozzá Tunézia egyedülálló kulturális arculatának megformálásához. Bár a lakosság túlnyomó része mohamedán és az ország hivatalos vallása az iszlám, keresztény és zsidó közösségek is szabadon gyakorolhatják hitüket. Az észak-afrikai kontinensen hosszú évszázadokig élt egymás mellett a Korán és a Tóra, ami a mai világ eseményeit figyelembe véve elgondolkodtató példa. A világ számos tájára szétszóródott zsidóság képviselői valószínűleg azután jelentek meg Észak-Afrikában, hogy Titusz 70-ben lerombolta Jeruzsálemet. Ekkor épülhetett meg Dzserbában a Salamoni templom mintájára a kontinens első zsinagógája, mai nevén a Ghriba. A VII. századtól kezdődően, amikor az arab népek elözönlötték a térséget, a zsidó lakosság körülményei jelentősen javultak. Saját bíróságuk működött, ahol a mózesi törvények alapján hozták az ítéleteket. A zsidó és muzulmán közösségek tagjai ismerték egymás szokásait, ünnepeit, gyakran előfordult, hogy a sabbat beálltával az arab szomszéd gyújtotta meg a szél által elfújt gyertyát. A zsidók fő tevékenységi köre a kereskedelem és a kézművesség volt, azon belül is az aranyművesség. A félhold ívében elhelyezkedő hatágú csillag motívuma gyakran előfordult ékszereken és egyéb használati tárgyakon. Olyan motívum ez, amely a közös őstől származó két örökös számára a hűség jelképe. A Tunéziai Köztársaság 1957-es kikiáltása és a zsidó-arab ellentét kiéleződése óta azonban a tunéziai zsidók tömegével kényszerültek elhagyni az országot.

Vendégváró Tunézia

Tunéziában, mely különböző kultúrák olvasztótégelye, számos művészeti, film- és történelmi fesztivált rendeznek az év folyamán, többek között a Karthágói Nemzetközi Filmfesztivált, vagy a testuri Andalúz Zenei Fesztivált. Itt működik a Mediterraneum Háza, valamint a Tudományos és Irodalmi Akadémia.
Tunézia gyönyörű tengerpartjai és történelmi kincsei turisták millióit vonzzák a világ minden tájáról. Az évente mintegy négymillió turistát több mint hatszáz szálloda várja az ország egész területén. Hat nemzetközi repülőtér és hét nemzetközi kikötő jelenti a kapcsot a külvilág felé. A mintegy 1300 kilométer hosszú csillogó homokos tengerparton pedig a látogatók kedvükre napozhatnak, búvárkodhatnak, hajózhatnak vagy éppen halászhatnak. (X)

Zine El Abidine Ben Ali Tunézia második elnöke azóta, hogy az ország 1956-ban visszanyerte függetlenségét Franciaországtól. Az 1936-ban született elnök Franciaországban és az Egyesült Államokban folytatta tanulmányait. Sikeres politikai pályafutás után 1987-ben nevezik ki az ország miniszterelnökévé, miután a korábbi elnököt, Burgibát egészségügyi okokra hivatkozva eltávolítják a hatalomból. Az első mandátumát követően 1994-ben újraválasztott államfő két fő célkitűzése a plurális demokrácia megerősítése és a gazdasági liberalizáció megvalósítása. Nős, öt gyermek apja.