
Hasan Salihamidzic, az FC Bayern München játékosát hátúlról támadja Sasa
Mrkic, az Obilic Belgrád jugoszláv csapat focistája. A Bajnokok Ligája-selejtező
visszavágó mérkőzés. Az összesítés alapján a német csapat jutott tovább Fotó:
MTI
Ősztől ismét startra készen áll a Bajnokok Ligájának 1998/ 99-es kiírása. Az
évezred utolsó BL-győztesének minden eddiginél nehezebb mezőnyt kell maga mögé
utasítania, ezért érdemes körbenézni a tekintélyes névsort alkotó csapatok háza
táján.
A tavalyi győztes Real Madridnak nem lesz könnyű megvédenie címét, mivel a mezőny
sokkal nívósabb lett, mint tavaly volt. Mindenesetre a csapat valóban királyi, és
komolyak az esélyei. A csapat erősségét jellemzi, hogy az itt található horvát
Suker (a vébé gólkirálya) idáig csak a kispadot koptatta. Új edző jött a
csapathoz, a holland Guus Hiddink.
A második spanyol induló, az FC Barcelona a Realhoz hasonlóan esélyesnek számít.
Habár székhelye Katalónia, mégis inkább holland csapatként lehet számon tartani,
hiszen a holland edző, Louis Van Gaal mellett a kapus Hesp, a védő Bogarde és
Reiziger, a csatár Cocu és Zenden is tagja a kezdőcsapatnak. És ha ehhez
hozzáolvassuk a három brazil sztár, Giovanni, Anderson és Rivaldo nevét! Félelmetes
a névsor.
Idén egyébként három klub képviseli Spanyolországot, az Athletic Bilbao annyiban
hasonlítható a Barcához, hogy szintén egy kisebbséget képvisel. Ám ezt Bilbaóban
komolyabban veszik, a teljes keretben csak baszk származásúak találhatóak, s még a
francia edző, Luiz Fernandez is baszk beütéssel rendelkezik. Ettől függetlenül az
Athleticnek nincs túl nagy esélye a BL-győzelemre.
Az olasz Juventus az utóbbi három fináléban ott volt, idén is ott lehet. Bár az
olasz válogatott leszereplése nem tett jót a Juvénak. Az elsőszámú sztár, Del
Piero önbizalma biztosan megcsappant, nemcsak katasztrófális vébé-játéka miatt,
hanem azért is, mert doppingolással is megvádolták. A Juve húzóembere tehát a két
francia, Deschamps és elsősorban Zinedine Zidane lehet, akik ha összerázzák a
csapatot, ismét esélyesek lehetnek a BL-győzelemre.
Hasonlóan reménykedhet a másik olasz gárda, az Internazionale, amely talán a mezőny
legerősebb csapata. Az immár Nike-mezes milánói csapat saját soraiban tudhat több
vébén szerepelt sztárt is, például Ronaldót, Robby Baggiót, Ivan Zamoranót, Youri
Djorkaeffet, Taribo Westet, Francesco Morierót, Guiseppe Bergomit, vagy a kapus Gianluca
Pagliucát. A tavalyi UEFA-kupagyőztes gárda idén mindent meg akar nyerni.
A német bajnok Kaiserslautern továbbra is erős, ezt bizonyítja jó rajtja a
Bundesligában. A papírforma alapján a legjobb négy közé bejuthat, ám az aranyra
nincs túlságosan nagy esélye, hiszen újoncként szerepelhetnek a BL-ben. Igaz tavaly a
Bundesligában is azok voltak... A rivális német csapatnál, a Bayern Münchennél nem
titkolják, szeretnék megnyerni a Bundesligát és a Bajnokok Ligáját. A bajor gárda
kezdőcsapata és a kispadja(!) is majdnem csak válogatottakból áll. Az edző Otthmar
Hitzfeld már a Dortmunddal is nyert Bajnokok Ligáját.
A francia bajnok Lens sokat gyengült, így nemcsak a Bajnokok Ligájának megnyerése, de
a hazai bajnoki cím megvédése is csodának tűnik. Pedig a franciáktól, főleg a
vébé megnyerése óta sokat várnak a szakemberek. A másik francia klub, a Metz nem kis
meglepetésésre nem jutott be a csoportküzdelmekbe, miután elvérzett a finn Helsinki
gárdájával szemben.
A brit bajnok Arsenal remek csapat, ám ismerve az angol csapatok (le)szereplését a
BL-ben, igencsak kétséges, meddig juthatnak az Ágyúsok. Igaz, az Arsenal a többi nagy
klubhoz hasonlóan eléggé nemzetközi, a teljes középpályás és csatársort
külföldiek alkotják - ilyenek, mint a holland Bergkamp és Overmars, vagy a
vébé-döntő harmadik gólját szerző francia középpályás Emmanuel Petit. Az angol
szurkolók tehát reménykedhetnek: talán most összejön valami.
A legnépszerűbb angol klubnak, a Manchester Unitednek nem sok babér termett a
nemzetközi porondon. A piros-fehér gárda képes nagy bravúrokra és óriási
bukásokra. Tavaly például csoportjukban kétvállra fektették a Juventust, majd a
következő kanyarban lenézték a Monacót, és szépen ki is estek. Vagy két éve a
negyeddöntőben csodálatos játékkal ütötték ki az FC Portót, már a döntőre
gondoltak, amikor a Dortmund kiverte a vörösöket. A csapatból nagyon hiányzik egy
igazi vezéregyéniség, mint amilyen egykoron Eric Cantona volt.
Aranyálmokat éltetnek Amszterdamban is az Ajax szurkolók, bár mostanság keveset lehet
hallani a holland bajnokról. Pedig az Ajax toronymagasan nyerte a hazai ligát, és úgy
tűnik, egy újabb nagy Ajax van kialakulóban. Különösen félelmetes a grúz
csatárduójuk, ha Arvaladze és Kinkladze remekel a BL-meccseken, akkor a holland bajnok
a végső győzelemre is pályázhat.
A holland ezüstérmes PSV-nek nincsenek nagy illúziói, hiszen két sztárjuk Cocu és
Zenden távozott a Barcelonához, Stam pedig a Manchesterhez. Az eindhoveniek az
esélytelen szerepében érhetnek még el kisebb sikereket, és az sem elhallgatható
tény, hogy néhány hete a holland Szuperkupa döntőjében 2-0-ra megverték az
Ajaxot.
A portugál szuperklub, az FC Porto nem éppen esélyes, ám a legjobb négy közé
mindenképpen be szeretne jutni. A portugál futball mindig színfolt volt, idén is az
lehet. A gárda sztárja a brazil Jardel. A második számú portugál gárda, a
lisszaboni Benfica nem úszik a boldogságban. Súlyos anyagi gondokkal kell megvívnia a
klub vezetőinek, például a cseh Karel Poborsky árát még ki sem fizették a
Manchester Unitednak, pedig már egy éve, hogy leigazolták. Mindenesetre a két
portugál klub szereplésére jó lesz itthon jobban odafigyelni, hiszen a magyar
válogatottat azonos Eb-selejtező csoportba húzták ki Európa braziljaival.