Vissza a tartalomjegyzékhez


APRÓPÉNZ
Nagy a munkanélküliség Dél-Koreában

Dél-Koreában három évtizede most a legnagyobb a munkanélküliség. A súlyos pénzügyi gondokkal és a gazdaság-átalakítás feladatával küszködő országban júliusban 1,6 millió (7,6 százalék) volt a munkanélküliek száma, de az átmenetileg vagy rövidített munkaidőben foglalkoztatottakat is beszámítva 2,4 millió dolgozót érint a munkanélküliség. A dél-koreai pénzügyminisztérium becslése szerint tavalyhoz képest az idén az egy főre jutó GNP 34,8 százalékkal csökken. (MTI)


Nőtt az államháztartás hiánya

Az államháztartás hiánya az év első hét hónapjában 244,5 milliárd forint volt, vagyis 38,1 milliárddal több, mint egy évvel korábban. A KSH jelentése szerint az államháztartáson belül a központi költségvetés deficitje július végén 212 milliárd forintot tett ki, ami 23 milliárd forinttal magasabb a tavalyi év azonos időszakának adatánál. A tb-alapoknál 50 milliárd forint hiány keletkezett. Ez másfélszerese az egy évvel korábbinak. (MTI)


EU-tagság hét-nyolc év múlva?

Még akár hét-nyolc évbe is beletelhet, mire a legesélyesebb kelet-európai pályázó oszágok az Európai Unió tagjai lehetnek. Ám még ekkor is további egy-két évtizedig kell várniuk arra, hogy határaik teljesen átjárhatóvá váljanak a jelenlegi uniós országok felé - írta szerdán megjelent elemzésében az egyik vezető londoni politikai kutatóintézet szakértője. (MTI)


Alacsonyabb az infláció

A fogyasztói árszint az év első hét hónapjában 15,9 százalékkal emelkedett. Az áremelkedés mértéke 2,6 százalékponttal volt kisebb, mint tavaly ilyenkor. Júniushoz képest júliusban a fogyasztói árak 0,2 százalékkal csökkentek. (MTI)


Csökkent a munkanélküliség

Az első félévben a foglalkoztatottak hozzávetőleges száma elérte a 3,652 milliót. Az év első negyedévében 347 ezer, míg a második negyedévben 319 ezer fő maradt munka nélkül, vagyis a munkanélküliségi ráta 8,7-ről 8 százalékra csökkent. (MTI)