Vissza a tartalomjegyzékhez


Hatvanéves a Magyar Nemzet

Nemzeti intézménnyé lett, és az állandóságot képviselte az elmúlt 60 év jobbára idegen erők hatására bekövetkezett változásai közepette is a Magyar Nemzet - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter kedden Budapesten abból az alkalomból, hogy éppen 60 éve, 1938. augusztus 25-én jelent meg a napilap első száma. A külügyminiszter az Országos Széchényi Könyvtárban megtartott emlékülésen „értékmegőrző, korszerűen konzervatív, szabadelvű és erős nemzeti elkötelezettségű” orgánumként jellemezte a Magyar Nemzetet.
A rendszerváltást követő kormányzatok és az ellenzéki politikai erők közös érdeme, hogy a Magyar Nemzetet polgári hagyományaival, attitűdjével a nemzeti értékek közé sorolták, és nem gátolták szellemiségének érvényesülését - mutatott rá előadásában Kristóf Attila, a lap szerkesztőbizottságának elnöke. (MTI)