Vissza a tartalomjegyzékhez

SZAKONYI DÁVID
Béremelés teljesítmény után

Több embert szeretnénk bevonni a munkavállalók legális köreibe, s alapvető cél a bérnövekedés - mondta el lapunknak Lengyel Zoltán, a Munkástanácsok Országos Szövetségének érdekvédelmi ügyvivője arra a kérdésre, hogy az idei bértárgyalásokon milyen álláspontot kívánnak képviselni. A bérnövekedést a mindenkori termelékenység növekedéséhez mérten a német példához hasonlóan szeretnék alakítani. Az idei várható termelékenységnövekedés 10-11 százalékos, ennek felét jelölték meg, azaz 5-6 százalékot a bérnövekedés megfelelő mértékének. Ezen az alapon tárgyalnak majd szeptember közepe táján a kormánnyal, figyelembe véve az inflációt és a GDP-t. A minimálbérek megállapítása része az érdekegyeztető tárgyalásoknak. A munkástanácsok szeretnék a végzettségnek megfelelően többsávosra kiszabni a legalacsonyabb fizetéseket a szakmunkásoktól a diplomás dolgozókig, 20 és 30 ezer forint között.
Szabó Endre, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke az ügyvivőbizottság nyilatkozatára utalva elmondta, hogy hazánkban a legrosszabb az egy főre jutó nemzeti össztermék és a bérek aránya. Ez a helyzet sürgeti a bérek felzárkóztatását, amely EU-felvételünk egyik fontos feltétele. Ők szintén a bérek minimálisan 5 százalékos emelését tartanák jónak, hangsúlyozva a közalkalmazottak és a köztisztviselők helyzetének javítását.