Vissza a tartalomjegyzékhez

H. TAKÁCS TÜNDE
A nyár gyermekei

Az amerikai gyermekek számára a nyár két dolgot jelent: a tanév végét és a felhőtlen szórakozás ígéretét. Bár a fiatalok nyárról alkotott képe ugyanaz maradt generációk óta, a körülmények igencsak megváltoztak. Az „anyuka otthon marad a gyerekekkel” korszakot már rég felváltotta a „kulcsos gyermekek” kora. Míg az ötvenes években a legtöbb szülő maga vigyázott a gyermekeire iskola után és a nyári szünet alatt, manapság egyre többen hagyják őket az óvodákban, különböző gyerekvigyázókban, a nagyobb gyerekek pedig leginkább magukra vannak utalva.

Nagyon sok családban mindkét szülő dolgozik, ezért egyikük sem tud vigyázni a gyermekekre - állítja Kay Luzier, a Nemzeti Szülő-Tanár Egyesület vezetőségi tagja és az oktatási bizottság elnöke. Az 1997-es statisztikák (Families and Work Institute) megerősítik, hogy jóval több gyereket hagynak a szülők egyedül, vagy bízzák őket gyerekvigyázókra napjainkban, mint a múltban. A változó munkaerőről készített nemzeti tanulmány kimutatja, hogy a munkavállalók 78 százalékának a házastársa is dolgozik, míg 1977-ben ez az arány csak 66 százalék volt. Mi több, a munkavállaló szülőknek csaknem 20 százaléka egyedül él… Ám még ha a szülők otthon tartózkodnak is, nincs elég idejük és energiájuk figyelemmel kísérni a gyermekeik tevékenységeit.

Mentorok szülők helyett

A tanulmány szerint a munkavállalók egyharmada visz haza munkát egyszer egy héten, és 28 százalékuk állította, hogy nincs elég energiája munka után a családja számára.
Ez az aggasztó tendencia indokolta a Youth Achievers nevű szervezet létrehozását. A szervezet célja, hogy pozitív célok elérésére ösztönözze a fiatalokat. Meggyőződésük szerint a mai fiataloknak szükségük van olyan felnőttekre, akik segítik őket abban, hogy szabadidejüket jól töltsék el, próbálják őket távol tartani azoktól a veszélyes ösvényektől, amelyekre egyre több tizenéves téved: drogtól, prostitúciótól, bűnözéstől, nem kívánt terhességektől. A Youth Achievers szervezet mentorait a szülők segítségével választják, fontos, hogy jól ismerjék „tanulóikat”. A gyermekeknek hét speciális területen kell célokat tűzni maguk elé: szellemi, fizikai, társadalmi, pénzügyi, tanulmányi, illetve a sport területén, a mentorok pedig segítik őket, hogy ezeket a célokat el tudják érni.
A feladatok, kötelezettségek különösen fontosak a nyári hónapokban, ahogy a hétvégeken is. A gyerekek nem engedhetik meg maguknak, hogy két-három hónapot „intellektuális börtönben” töltsenek el. Szükségük van felnőttekre, például az előbb említett mentorokra, akik irányítják, segítik őket.
Edward Price, az Egyedülélő Szülők Egyesületének (Phoenix) alapítója és elnöke, szintén egyetért ezzel. Ez a szervezet azért jött létre, hogy együttműködést teremtsen a gyermekeiket egyedül nevelő szülők között, annak érdekében, hogy létrejöjjön egy felnőttekből álló hálózat, amely a gyermekeikkel foglalkozik.
Az otthoni felügyelet hiánya természetesen nem mindig jelent problémát, mivel nem minden gyerek tölti otthon a nyarat. A gazdasági fejlődés, valamint az a tény, hogy sok családban mindkét szülő rendelkezik jövedelemmel, lehetővé teszi, hogy a gyermekeiket különböző táborokba küldjék, vagy családi nyaralásra induljanak. Ezenkívül az idősebb gyerekek munkát vállalhatnak, hogy pénzt keressenek, és hogy a munka területén is tapasztalatokat szerezhessenek.

A nyári szórakozás és a tanulás

A magasabb szintű képzés eléréséért egyre több gyerek vesz részt nyári oktatásban. Az Amerikai Egyesült Államok Columbia körzetében például - ebben az évben először - 77 ezer gyerekből 20 ezer gyenge eredményei miatt kötelező nyári oktatáson vesz részt. Ugyanez történik Baltimore-ban, Chicagóban, Denverben és más városokban Amerika-szerte. Néhány állam és iskolakörzet egész éven át működő iskolákat indított. „Mindenki, aki iskolába járt, vagy tanított, tudja, hogy nagyon sokat lehet felejteni a nyár folyamán, és azt, hogy milyen egyhangúak és időpocsékolóak az őszi ismétlések” - érvel Fairfax megye egyik iskolaigazgatója.
Henry Labalme, a TV-mentes Amerikáért Mozgalom igazgatója kifejezte: fontos lenne minden szülőnek, hogy valamilyen - nem otthoni - elfoglaltságot találjon gyermeke számára, és így távol tartsa a televíziótól és egyéb képernyő előtti őrülettől, amilyen például a video- illetve a számítógépes játékok. Szerinte a gyerekek el vannak zárva a külvilágtól: a gazdagabbak azért, mert rendelkeznek az előbb említett technikai berendezésekkel, a szegényebb negyedekben pedig félnek otthonról elengedni a gyermekeket.