Vissza a tartalomjegyzékhez

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Luxemburgo a brazil kapitány

Wanderley Luxemburgót, a Corinthians labdarúgócsapatának eddigi vezetőedzőjét nevezték ki a brazil válogatott szövetségi kapitányának. A 46 éves szakember - aki nemzete egyik legnépszerűbb edzője - a franciaországi világbajnokság után leköszönt Mario Zagallót váltja fel.
Luxemburgo 1952-ben, Rio de Janeiróban született, s nem túl sikeres játékosi pályafutása nagy részében a Flamengót és az Internacionalt erősítette.
A sportember 36 évesen, az Olania csapatánál kezdett edzősködni, a Rio de Janeiró-i klubnál segédtrénerként dolgozott. Három évvel később Luxemburgo már a Bragatinónál tevékenykedett, s a kis csapatok közé tartozó egyesület 1990-ben elhódította Săo Paulo állam bajnoki címét.
Hét évvel ezelőtt a világhírű Flamengóhoz szerződött, majd egy évvel később már a Palmeirasnál vállalt munkát. Öt évvel ezelőtt Luxemburgo először Săo Paulo állam bajnoki címéhez segítette akkori csapatát - amely 17 évig semmilyen jelentősebb sikert sem mondhatott magáénak -, majd a brazil pontvadászatban is a szakember klubja diadalmaskodott. 1994-ben megvédte címeit a Palmeiras, de az év második felében a vezetőedző, a csapat vezetőivel támadt vitája után távozott az egyesülettől. Wanderley Luxemburgo viszszatért korábbi sikerei helyszínére, a Flamengóhoz, de csak fél évig tevékenykedett a klubnál. Azután négy hónapig a Paranánál edzősködött, majd ismét a Palmeirashoz távozott.
Luxemburgo vezetésével ismét Paulista-bajnok lett a Palmeiras, amelynek játékosai a pontvadászat során 102 gólt szereztek. Romarióval összeveszett, így megint csak távoznia kellett, az év végén a Santoshoz szerződött, ahol azonban elkerülték a sikerek. Luxemburgo ezután a Corinthiansnál vállalt munkát, s az egyesület ebben az évben bejutott Săo Paulo állam bajnokságának döntőjébe, ahol a Săo Paulo legyőzte csapatát.
A franciaországi vébé után Zagallót menesztették a brazil kispadról, így Luxemburgo Carlos Alberto Perreirát és Oscar Carpeggianit megelőzve a válogatott élére került.
Luxemburgo feladata nem lesz könnyű, de ő egyértelműen a támadó foci híve, ezért elképzelhető, hogy a brazil csapat ezután még nagyobb hangsúlyt fog tenni ellenfeleinek letámadására.