Vissza a tartalomjegyzékhez


A HÉTEN TÖRTÉNT
Felrobbant a kémhold

Negyvenkét másodperccel a kilövést követően felrobbant az a „Titan 4A” elnevezésű amerikai rakéta, amelynek egy katonai műholdat kellett volna pályára állítania. A szerdai robbanásban senki sem sérült meg, az anyagi kár értéke azonban meghaladja az 1,3 milliárd dollárt. A baleset oka egyelőre nem ismert. A közel ezer tonnás súlyú húszemeletes rakéta Cape Canaveral indítóállomásról indult, és hétezer méterrel az Atlanti-óceán fölött egyszer csak megbillent, majd lángokba borult. A robbanást Floridában több mint 30 kilométerről látni lehetett. John Pike űrszakértő szerint a Titan-rakéta orrában lévő szállítórész nagysága arra utal, hogy a rakéta különlegesen titkos Vortex típusú katonai hírszerző műholdat szállított, amelynek feladata többek között a közel-keleti térség megfigyelése lett volna. A Vortex műholdhoz egy körül-belül 110 méteres antenna tartozik, amely képes rádiók, mobiltelefonok, radarok, sőt kézi CB-k lehallgatására. Egy amerikai kormánytisztviselő elmondta, hogy egy ilyen műhold elvesztése biztonsági katasztrófa: „Több évbe kerül egy ilyen műhold megépítése, mivel mindegyik kézi gyártmány”. (Washington Post)


Ítélet az iskolai lövöldözők ügyében

Kedden tárgyalták annak a két amerikai iskolásfiúnak az ügyét, akik márciusban az amerikai Arkansas állambeli iskolájukban lövöldöztek. A fiúk az iskola riasztórendszerének beindítása után belelőttek az udvarra kitóduló tömegbe, melynek következtében négy társuk és egy tanárnő a helyszínen életét vesztette. A 14 éves Mitchell Johnson bűnösnek vallotta magát, míg 12 éves társa szellemi éretlenségére hivatkozva nem ismerte be bűnösségét. A fiatalkorúak bírósága az Arkansas állambeli Ifjúsági Szolgálat hatáskörébe utalta az ügyet, amely a fiúk fogvatartásának időtartamáról is dönthet. A legvégső időpont, ameddig a fiatalkorúak börtönében tarthatják őket, 21. életévük betöltése. Ez az esetükben kiszabható legmagasabb büntetés, amely az ítéletet kiszabó bíró véleménye szerint nincs arányban az elkövetett bűnnel. Mitchell Johnson, az idősebb fiú a tárgyalás után bocsánatot kért mindenkitől, akit tette érintett. „Ha visszamehetnék, mindent azonnal megváltoztatnék. Azt hittem, a fejük fölé fogunk lőni. Nem gondoltam, hogy bárki megsérülhet”- mondta. (CNN)


Politikus az űrben

Jurij Baturin, Borisz Jelcin orosz államfő nemrég leváltott biztonsági tanácsadója az első politikus a világűrben. Csütörtökön a kazahsztáni Bajkonur űrrepülőteréről lőtték fel a Mir űrállomásra. Baturin gyermekkori álma válik valóra az űrutazással. A túlsúlyos és szemüveges politikus igen lelkiismeretesen végigcsinálta a kiképzést, s repülése közben számos technikai, biológiai és orvosi kísérletet fog végrehajtani. Pontos jelentést is kell írnia az űrállomás állapotáról. A repülést, amelyért a külföldi résztvevők országai dollármilliókat fizetnek, Baturin számára költségvetési pénzből fedezik. A politikus indulásának alkalmából Bajkonurban tartózkodott Borisz Nyemcov miniszterelnök-helyettes is. A 49 éves Baturin a hetvenes években dolgozott az Enyergija Rakétagyárban, amely a Mirt is tervezte. Később jogi képesítést szerzett, és politikusi pályára lépett. Az állandó műszaki gondokkal küszködő Mir űrállomás a tervek szerint jövőre, felbocsátása után 13 évvel fejezi be küldetését. (Hetek)


Horvátországi tüzek

A dél-horvátországi Korcula szigetén vasárnap délutánig több mint 1200 hektáron égett a fenyőerdő, szőlő- és olajfaliget. A tűz négy nappal korábban kezdődött, és az oltási munkálatok ellenére újra és újra erőre kapott. A tűz fennakadást okozott a szigettől keletre elterülő Peljesac-félsziget és Orebic kisváros energia- és vízellátásában is. Zlatko Matesa miniszterelnök vasárnap délelőtt a szigetre látogatott, és a helyszínt látva úgy ítélte meg, hogy az emberek nincsenek veszélyben, a katasztrófát pedig gyakorlatilag elhárították. A kormányfő és kísérete Korculáról továbbment a délre fekvő Lastovo szigetére, mert Uble és Nizno Polje falvak között mintegy ezer hektáron vasárnap délelőtt még szintén égett a fenyőerdő, illetve bozót. Lastovón 300 ember (önkéntes és hivatásos tűzoltók, katonák, polgári védelmi alkalmazottak és a lakosság) oltotta a tüzet. (MTI)


A pártvezér halála

Szófiában vasárnap eltemették Todor Zsivkovot, az ország utolsó kommunista vezetőjét, aki 86 éves korában hunyt el. A közel tízezres tömeg nagy részét az idősebb korosztályhoz tartozó meggyőződéses komunisták tették ki, akik Zsivkov képeivel és vörös zászlókkal vonultak végig Szófia utcáin. A búcsúszertartást a volt Kommunista Pártból kinőtt Szocialista Párt és Zsivkov családja szervezte. A külföldi vendégek között megjelent Leonyid Brezsnyev unokája, Zsirinovszkij pedig koszorút küldött. A temetésen a kormány képviselői nem jelentek meg. (MTI)


Dohányzási tilalom

A görög kulturális minisztérium szigorú dohányzási tilalmat hirdetett meg az ország múzeumaiban, az ókori kultúra emlékhelyein, illetve azokban az antik színházakban, ahol a mai napig is drámákat, hangversenyeket adnak elő. A tárca azzal indokolta szerdai rendelkezését, hogy Görögország emlékhelyeit píneával sűrűn benőtt ligetek övezik, így nagy a veszélye egy gondatlanságból okozott erdőtűznek. Mindemellett a minisztérium véleménye szerint „mindenképpen neveletlenség, ha valaki égő cigarettáját márványoszlopon vagy -ülőkén nyomja el”. Az athéni hatóságok tilalmi intézkedésének erélyes meghirdetése ellenére még kérdés, miként kívánnak érvényt szerezni a rendelkezésnek, köztudott ugyanis, hogy a görögök Európa legerősebb dohányosai közé tartoznak. (MTI)