Vissza a tartalomjegyzékhez

LAUDANCSEK KATALIN
Bányászok a síneken

Egész júniusban az orosz tv azt közvetítette, hogyan zajlanak az ország különböző részein a bányászmegmozdulások. Egészen addig, míg az Ural délvidékén is elérkezettnek látták az időt, hogy kivonuljanak a sínekre. A Kommerszant című hetilap helyszíni beszámolójából kiderül: előfordulhat, hogy a béketűrő, de végsőkig elkeseredett emberek indulatát szélsőséges erők használhatják ki a maguk céljaira.


Tiltakozó bányászok. „Jöjjenek, de csak rajtunk keresztül” Fotó: Kommerszant

Cseljabinszkban 34 fok körül mozog a hőmérő higanyszála. De a bányászfejek ennél már sokkal forróbbak. A közelben vonatok sorakoznak, tetejük egyre jobban áttüzesedik. Az utasok tanácstalanul toporognak, időnként küldöttséget indítanak a síneken táborozó bányászokhoz. A tárgyalások kimenetele változó, vannak hajlíthatatlanok: „Persze, jöjjenek, de csak rajtunk keresztül” - vagy egyszerűen szóba sem állnak az emberrel. „Sajnos már kezdenek bekeményedni a fiúk a teljes kilátástalanság miatt” - magyarázkodik az egyik szakszervezeti vezető.
Az itteni bányászok egyébként nagyon béketűrőek, ahhoz képest, hogy november óta nem láttak fizetést, és a jövőre való kilátások sem túl kecsegtetőek. Igaz, szenük nem a legjobb minőségű, veszteséges bányáik is rég megértek a felszámolásra. De még erre sincs pénze az államnak. Ennek ellenére májusban, mikor majdnem minden orosz bányász a sínekre vonult, ők még a békésebb utat választották, megpróbáltak megegyezni a kormányzóval - ami sajnos nem vezetett eredményre. „A tévéközvetítések aztán igencsak felbátorították a mieinket. Mindenki más harcol a jogaiért, mi pedig csak nézzük?” - meséli az egyik cseljabinszki üzem vezetője, Jurij Globa.
A kormány meglepő gyorsasággal reagált - már másnap megjött a bányászok fizetése. Ennek ellenére ők a síneken maradtak, hogy a körzet többi közalkalmazottját is fizessék ki. A helyzet fokozódik: Szergej Ukolkin, az egyik igazgatóhelyettes szerint a bányászoknak már kevés a jelen havi fizetésük, minden eddig visszatartott jussukat követelik. Úgy érzik, ők kevesebbet kaptak, mint a tévében látott sorstársaik. A pénzen túl perspektívára is szükségük van: tudni szeretnék, mi lesz velük és a bányákkal. Erre pedig egyelőre senki sem tud nekik választ adni. Névtelen tisztviselők kissé kategorikusabban kommentálják az eseményeket: „A nép egyszerűen megvadult. Megérezték, hogy a kormány gyenge, és egyre jobban belelendülnek a sztrájkba. Azonban minél több engedményt kapnak, annál többet akarnak. Nemsokára már ők is Jelcin lemondását követelik majd. A bányászok lassan kiprovokálhatják, hogy erőszakot alkalmazzanak velük szemben...”
Valóban, még olyat is lehet hallani, hogy terroristáknak nevezik a bányászokat - mondja Anton Kobjakov, a mozgalom egyik szóvivője. A médiában mostanában mind több megbélyegző vélemény hangzik el a sztrájkokkal kapcsolatosan. Ennek ellenére a közvélemény-kutatások szerint a lakosság továbbra is együttérző maradt. Kobjakov felhívja a figyelmet arra, hogy a sínekre nem valami dologkerülő, lumpen elemek vonultak ki. Aki a bányászok egoizmusát emlegeti, valószínűleg még soha nem gondolt bele, milyen az, mikor éhesen kell alászállni az aknába szenet vágni, nem volt ott bányaszerencsétlenségben elhunyt bajtársak temetésén.
A szakmaválasztásban pedig nem olyan szabadok, mint gondolnánk: sokaknak nincs is más lehetősége, minthogy folytassa elődei tradícióját. Ennek ellenére teszik a dolgukat, még fizetés nélkül is keményen dolgoznak. Elvárják azonban, hogy mások is ugyanígy eleget tegyenek kötelezettségeiknek. Már eddig is tiltakozó akciókra volt szükség ahhoz, hogy a kormány tegyen egy-egy ünnepélyes ígéretet olyan dolgok megvalósítására, amelyeket amúgy törvény szerint régen és önként meg kellett volna tennie. A mostani sztrájkok nem az egoizmus, hanem a kétségbeesés szülöttei.
„Nem akarom az ördögöt a falra festeni, de fontos megérteni, hogy a kialakult helyzet nem kívánt fordulatot is vehet” - figyelmeztet Kobjakov. „Egyelőre a szakszervezeti vezetők kézben tudják tartani a dolgokat, és visszaszorítják a szélsőséges megnyilvánulásokat. Nem kizárt azonban annak a lehetősége, hogy egyszer csak felbukkan valaki, egy pártokon, szakszervezeteken kívüli személy, aki akár bal-, akár jobboldali szélsőséges jelszavakat emel az elégedetlen munkások tömegei fölé. Nem könnyű a kormány helyzete sem. Nincs elegendő pénz a követelések teljesítésére, erőszakot alkalmazni pedig esztelenség volna.” Kobjakov szerint a megoldás első lépése az indulatoktól mentes, korrekt párbeszéd lenne. Ezután lassan el lehetne kezdeni a veszteséges bányák felszámolását, ezzel egy időben új munkahelyeket biztosítva az érintetteknek. Nincs pénz a reformokra? Be kell tömni minden rést, ahol szivárog...