A felnövekvő generáció Fotó: Somorjai László
- Miért lett nőgyógyász?
- Eredetileg belgyógyász szerettem volna lenni, de amikor végeztem az egyetemen,
mindössze négy budapesti belgyógyászati állás volt, úgyhogy mérlegelve a
lehetőségeket... Meg aztán az utolsó év folyamán dolgoztam is szülészeten, és
megtetszett. Talán megéreztem benne a fejlődés lehetőségét. Ami igazán vonzott
volna, az a meddőség kezelése, de ezzel a problémával soha nem hozott össze a sors.
Később a nőgyógyászaton belül is a fertőzéses megbetegedések problémája kezdett
el érdekelni. Ma is ennek kutatását tartom hobbimnak, különös érdeklődési
területemnek.
Dehát ez is szorosan kapcsolódik a szülészethez, hiszen a koraszüléseknek, illetve
eredménytelen szüléseknek jelentős része fertőzésekre vezethető vissza. Úgyhogy
volt alkalmam az elmúlt tizenöt évben ezzel mélyebben foglalkozni.
- Orvos általában azért lesz valaki, hogy segítsen az embereken. Hogy tud ez
megvalósulni egy nőgyógyász életében? Lehet azt mondani, hogy ez egy életpárti
szakma?
- Akinek a szülészet tetszik meg az orvostudomány ágai közül, az mindenképpen
életpárti, hisz egy élet születésénél, és nem a halálnál van jelen. A
nőgyógyászatnak van egy olyan ága - a nőgyógyászati onkológia -, ahol
halállal is találkozunk, egyébként a születés és a minél jobb születési
feltételek biztosítása az életünk. Ezen a téren óriási léptekkel sikerült
előrehaladni az elmúlt húsz évben, gondolok itt például a diagnosztikai
lehetőségekre, úgyhogy én nagyon szerencsés évtizedekben dolgozhattam.
- Lehet azt mondani, hogy a kórház a második otthona?
- Nekem? Igen. Néha az első.
- És ez nem megy a család rovására?
- A családom ezt elfogadja. Látják, hogy olyan munkám van, ami teljes embert
kíván. És tudják, hogy ha ők lennének betegek, nekik is az lenne a legjobb, ha sokat
törődnének velük. Úgyhogy ebből soha nem volt otthon konfliktus.
- Egy kis ember születése mennyire felügyelhető azoknak az eszközöknek a
segítségével, ami ma az orvostudomány rendelkezésére áll?
- A szülésre egy terhesség végén kerül sor. Az, hogy a megindult szülés után az
újszülött milyen állapotban látja meg a világot, két dologtól függ: az egyik,
milyen volt a terhesgondozás a szülés megindulásának pillanatáig. Ez magában
foglalja azt, hogy az édesanyának kialakultak-e betegségei akár a terhességtől
függetlenül, vagy akár a terhesség miatt. És magában foglalja azt is, hogy a
magzatnak milyen betegségei vagy elváltozásai voltak a terhesség alatt. Ha
feltételezzük, hogy egyik részről sem volt rendellenesség, akkor a döntő az, hogy a
szülés átlagosan 8-10 órája alatt mi történik.
Az elmúlt húsz évben nagyon jó módszerek alakultak ki a magzat méhen belüli
állapotának ellenőrzésére. A veszélyhelyzeteket korán, nagy biztonsággal fel
tudjuk ismerni. A mai szülészet célja anynyi, hogy a megindult szüléstől a
megszületésig tartó periódusban megbízhatóan ellenőrizze a magzat és az édesanya
állapotát, hogy az orvosi ellátás részéről biztosítva legyenek a gyermek jó
minőségű életének a feltételei, és emberré válását csak a genetikailag
örökölt tulajdonságok, illetve a környezete határozza meg. Folyamatosan figyelemmel
tudjuk kísérni a magzat szívműködését, a legkisebb gyanús jelre pedig
császármetszéssel tudjuk világra segíteni az újszülöttet, ami ma már
biztonságosan végezhető szülési eljárás. A műtéti érzéstelenítés módja is
megváltozott. Altatás helyett áttértünk a gerincközeli érzéstelenítésre, ami
szintén javította az eredményeket. Számos apró lépésből tevődik össze az a
tény, hogy a ma születendő generáció életfeltételei sokkal jobbak, mint voltak
10-15 évvel ezelőtt.
- És ha ilyen feltételek mellett is érik kudarcok, azt saját kudarcának
tekinti-e? Hogyan tudja ezeket feldolgozni?
- Az ember észrevétlenül együtt él egy terhességgel, előbb-utóbb szinte tagja
lesz a gondozott családnak. Én nagyon kötődöm hozzájuk. Az ő kudarcuk az én
kudarcom, az ő fájdalmuk az én fájdalmam, az ő beteg gyerekük nekem is fájdalmat
jelent. Ha nem élő, vagy nem egészséges újszülöttel végződött a terhesség, az
bennem ugyanúgy a megismétlési vágyat gerjeszti, hogy megpróbálhassuk még egyszer,
és egészséges gyermekkel tudjuk befejezni. Az életünknek ez a lényege. Ha nem így
éreznénk, akkor saját magunknak sem tudnánk megmagyarázni, hogy miért töltünk
annyi időt a betegek között. Ez csak úgy lehet, ha egész személyiségünkkel benne
vagyunk abban, amit teszünk, ha érzelmileg nagyon is involválódunk. Ezt enélkül nem
lehet csinálni.
- És a sikerek? Tudna említeni néhány igazán boldogító sikert?
- Igen, vannak sikerek is, hogyne, amelyekhez - úgy érzem - valamennyire
hozzájárultam. És persze vannak olyan emberek, akikre nincs olyan hónap, hogy ne
gondolnék. Akikről tudom, hogy az utolsó lehetősége volt, és nem sikerült. És úgy
lépett a változás korába, hogy soha nem lehet már gyermeke. Tudom az arcát, a
címét, mindent.
De beszéljünk inkább a sikerekről. Olyan szerencsés voltam, hogy amikor elkezdtem
dolgozni, belefutottam egy házaspárba, akik kilenc éve szerettek volna gyermeket. A
kezelőorvosuk, egy nagy tapasztalatú idősebb orvos, úgy kezelte ezt az asszonyt, mint
a kislányát, aki miután egy szem gyermek volt, kicsit gyermekies gondolkodású maradt.
Bár elment ehhez az idősebb, tapasztalt, meddőséggel foglalkozó orvoshoz, és
elsírta a bánatát, közölte azt is, hogy a férje nem hajlandó vizsgálatnak
alárendelnie magát, és ő sem hajlandó arra, hogy petevezeték-átjárhatósági
vizsgálatot végezzenek rajta. Az orvosnak így maradt egy harmadik lehetősége: a
petefészek-működés serkentése. Évekig járt hozzá, és a legegyszerűbb
gyógyszerektől a legerősebbig mindent kipróbáltak, eredménytelenül. Én akkor
kezdő orvosként épp három hete dolgoztam, és vasárnap ügyeletes lévén viziteltem.
A kórteremben valaki, aki nem tudott felkelni, inni szeretett volna. Hát kieresztettem a
vizet, megtöltöttem a bögrét, és odaadtam neki. Másnap reggel ez az asszony, aki
akkor 31-32 éves lehetett, és szintén ott feküdt a kórteremben, odajött, és azt
mondta: maga lesz az én orvosom. S elkezdte mondani a problémáját. Azt hiszem,
nagyfokú bizalom alakult ki benne - mint később elmondta, pontosan az előbb
említett jelenet miatt -, tudnillik hogy én orvosként nem restelltem megitatni egy
beteget.
Ezek után rá tudtam venni a férjét, hogy menjen el egy andrológiai vizsgálatra
(spermavizsgálat), miután ki is derült, hogy nem jó a spermiuma, és erős kezelést
igényel. Mikor a kezelés után az újabb ellenőrzés javulást mutatott, a hölgyet is
sikerült rávennem, hogy egy idősebb kollégám elvégezze a
petevezeték-átjárhatósági vizsgálatot. A következő menstruációja már kimaradt.
Terhes lett. Úgyhogy meg is született a kislány, aki azóta már másodéves
egyetemista. Hát, azt hiszem, ez az élmény az egész pályámat meghatározta, és
velem maradt. Ők is olyan kedvesek voltak, annyi figyelmességgel halmoztak el, szinte
pótcsaládtagjuk lettem. Sok mindenről tudok az életükben, és biztos, hogy az én
személyiségfejlődésemben is sokat jelentett ez a pozitív élmény.
- Valóban csodálatos lehetett.
- Igen, az embernek borzasztó nagy erőt tud adni egy-egy siker.
- Említette a bizalmat. Mennyire fontos ez?
- Az orvos-beteg kapcsolatban?
- Igen.
- A mi ténykedésünkben nagyon konkrét helyzetek vannak, amikor a hitnek és a
bizalomnak nagy szerepe van. A terhesség és a szülés is ilyen, és ide tartozik a
műtétes nőgyógyászat. Bizony, feltétlen bizalom és hit kell az orvos személye és
ítélőképessége iránt. Az a jó, ha kölcsönös a bizalom az orvos és a páciens
között. Ez elengedhetetlenül fontos a sikeres kezeléshez.
- Mit gondol, doktor úr, egy szülés sikeres kimenetelében, vagy egy sikeres
gyógyulásban van szerepe a hitnek?
- Itt, a mi klinikánkon történt, hogy egy más intézetben észlelt magzati
elváltozás megszűnésében, illetve átmeneti jellegében nagyon nagy hittel
reménykedtek a szülők. Én, aki a tanult természettudományos oldalról közelítem
meg a kérdést, nem merném azt mondani, hogy csak a hit hozta volna létre a pozitív
változást. De tény, hogy ennek a házaspárnak nagyon mély hite volt. Nem kérték a
terhesség megszakítását, és még azon az áron is vállalták volna a gyermeket, ha a
helyzet „magától” nem változik meg. És a gyermek megszületett. Egészségesen.