Vissza a tartalomjegyzékhez

MUNKATÁRSUNKTÓL
PHARE-pénzek nyomában

30 millió forint elsikkasztásának alapos gyanújával a megyei rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya őrizetbe vette dr. B. Gábort, a Tolna Megyei Vállalkozói Központ igazgatóját. Az igazgatót és munkatársait azzal gyanúsítják, hogy fiktív szerződések alapján saját és az érdekkörükbe tartozó gazdasági társaságok közbeiktatásával PHARE-pénzekből illegálisan eltulajdonított extra jövedelmekre tettek szert.
Az eset kapcsán előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság a vállalkozói központ két munkatársát, s a főkapitányság dr. B. Gábor igazgató előzetes letartóztatásba helyezését is javasolja.
Boross Imre, a PHARE-pénzeket ellenőrző tárca nélküli miniszter lapunknak elmondta, hogy az ügyben még nem kereste fel őket a rendőrség, márpedig nyomozás esetén erre szükség van. A miniszter megerősítette, hogy nehezen tudja elképzelni, hogyan lehet a brüsszeli ellenőrzéssel szétosztott pénzeket ellopni. „Míg be nem bizonyosodik a bűnössége, addig mindenkit megillet az ártatlanság vélelmezése. A bíróság még nem hozott ítéletet, ennél többet nem tudok mondani” - kommentálta a történetet Boross.