Vissza a tartalomjegyzékhez

PAPP ISTVÁN
A kormány rendezi az OTP-tartozásokat

Tandíjmentesség illeti meg az államilag finanszírozott első alapképzésben, első kiegészítő képzésben részt vevő hallgatókat. A rendelkezés további diplomák megszerzése esetén is tandíjmentességet biztosít a gyermekgondozási segélyben, a gyermeknevelési támogatásban részesülőknek, illetve az 1992. január 1. után egyszakos tanári diplomát megszerzőknek, ha egy másik tanári szakon folytatnak tanulmányokat. Az emiatt kieső bevétel mintegy 3,2 milliárd forint, amely a költségvetés általános tartalékából kerül majd kifizetésre - jelentette be Borókai Gábor kormányszóvivő.
A szociálisan hátrányos helyzetűek adósságterhének enyhítésével kapcsolatos kormányrendeletet is módosította a kormány. Mint arról korábban beszámoltunk, az önkormányzatok képtelenek a rendelet által rájuk ruházott feladatok finanszírozására, adósságcsapdába kerültek. A kormány és az OTP megállapodása alapján az önkormányzatoknak szeptember 30-ig meg kell alkotni a rendezéshez szükséges rendeleteket, és az év végéig egyéni szerződéseket kell kötniük a bankkal. A központi költségvetési támogatás feltétele, hogy a családok és az önkormányzatok reális törlesztési tervben állapodjanak meg. Az OTP vállalta, hogy mindazok számára elengedi a büntetőkamatot, akik az önkormányzattal együttműködve rendszeresen fizetik a részleteket.
A kormány arra törekszik, hogy akit büntetés-végrehajtási intézménybe utalnak, azok a végrehajtást csak rendkívül indokolt esetben kerülhessék el - jelentette ki Borókai Gábor. Ezért a jövőben halasztást - az eddigi „sima” orvosi igazolás helyett - csak igazságügyi orvosszakértő által kiállított igazolás alapján lehet majd kérni, amelyet a bv-kórháznak is véleményeznie kell. Az ismételt halasztás pedig kizárt.
A Postabank új vezetése a pénzintézet átvizsgálása során egy eddig ismeretlen szerződésre bukkant. Ebben a bank korábbi vezetése megbízott egy céget azzal, hogy az év végéig jelölje ki azt a vevőt, aki átveszi a lapcsaládot. A leváltott vezetés ezt azután kötötte, hogy a kormány felszólította, ne hozzon stratégiai döntéseket.
Borókai Gábor beszámolt arról, hogy a kormány mindaddig nem fizeti ki a Nádor Rt. által benyújtott 1,2 milliárdos számlát, amíg a vállalattal kötött szerződést felül nem vizsgálják. A céggel még a leköszönt kormány kötött szerződést a mobiltelefonok lehallgatásához szükséges eszközök beszerzésére. Az új kormány nem érti, hogy a beszerzés miért nem közvetlenül a gyártótól történik.
A kormányszóvivő bejelentette: a kormány nem kíván gátat építeni a Dunán, és olyan megoldást keres, amely ezen alapul. A feladatok ellátására kormánybiztost jelölnek ki, akinek személyét még nem hozták nyilvánosságra.