Vissza a tartalomjegyzékhez


Tollhegy

Olvasóink leveleit szerkesztett formában közöljük. Nem adunk helyet szélsőséges, az emberi méltóságot sértő megnyilatkozásoknak, illetve olyan véleményeknek, melyek fölösleges indulatokat keltenek.

Tisztelt Hetek Szerkesztőség!

Most olvastam el a Vámpírfiatalok című cikket a lapjukban, és meg kell mondanom, hogy felháborított. Magam gyakorló szerepjátékos, illetve mesélő vagyok, aktívan mesélem a cikkben annyira támadott Vampire játékot is. A teljesség kedvéért hozzá kell tennem, hogy ez még egy viszonylag optimista hangvételű és kedves játék néhány másikhoz képest, de most nem erről van szó.
Azok a fiatalok, akikről a cikk szól, valószínűleg nem a Vampire The Masquerade játék miatt tették meg, amit tettek, vagy ha igen, akkor éppen a játék belső mondanivalóját nem vették figyelembe. A játék ugyanis éppen arról szól, hogy a játékos megpróbáljon a durva körülmények és a saját ösztönei ellenére is emberséges maradni. Azt azonban be kell látni, hogy a labilis lelkialkatú, könnyen befolyásolható emberekre rossz hatással lehetnek ezek a játékok, de bármi más is. Ők valószínűleg csak indokot kerestek arra, hogy megtegyék, amit akarnak, és erre kapóra jött ez a játék.
A cikk problémaként mutatja be azt, hogy a játékosok beleélik magukat az általuk formált karakterbe. Véleményem szerint ez nem baj, ha a játékos tudja, hogy hol a határ a valóság és a játék között. A mindennapokban egyikőnk sem retteg vámpírvadászoktól, a sarokból előugró szörnyektől. Aki mégis, az gyorsan hagyja abba a játékot, vagy menjen el pszichológushoz, mert ebben az esetben a játék tényleg veszélyes lehet - bár korántsem olyan mértékben, ahogy azt a cikk sugallja.
A másik, amire reagálni szeretnék, a cikkben említett kapcsolat a szerepjáték és a csalás, boszorkányság, feketemágia közt. Az, hogy a mágiával foglalkozó könyvek a feketemágia tárházai, abszolút nevetséges. Az átlagemberek nem a szerepjátékokból ismerkednek meg szellemekkel vagy a feketemágiával. Ott vannak a horrorfilmek, az „okkult” könyvek és a népszerű regények.
Azt hiszem, a cikk inkább azt a divatirányzatot igyekszik erősíteni, akik a szerepjátékot kívánják minden rosszért felelőssé tenni. Csak néhány példa, hogy miről lehetne még írni, ami mind gyilkossághoz vezethet - és sokkal gyakrabban vezet is, mint a szerepjáték -: drogfüggőség, alkoholizmus, nyomor, embertelen körülmények, labilis elmeállapot, és még lehetne sorolni. A cikkben mindezek elő is fordulnak, mégis a szerepjáték volt az, amit felelőssé tettek.

Tisztelettel:
Németh Gábor


A nők is lehetnek egyesek

Hetente olvasom kitűnő lapjukat, amelyben számos, az országos napilapokból rendre hiányolt írásra bukkanok. Azonban legutóbb az impresszum oldalán közzétett Mégis a nők a kettesek című, vélhetően színesnek szánt anyag megítélésem szerint nem méltó ahhoz a toleranciához, amely kezdettől jellemzi Önöket. Az első mondat ugyan azt sugallja, hogy nincs igaza a „férfisovinisztáknak”, miszerint a nők személyi száma hármassal fog kezdődni, tekintettel arra, hogy a kettesre a delfinek aspirálnak, a későbbiekben viszont csak az bizonyosodik be, hogy a korábbi feltételezéstől eltérően a delfineken kívül más állatok is képesek absztrakt gondolkodásra és „problémamegoldásra”. Summa summárum: örülhetnek anyáink, lányaink, asszonyaink, hisz - hála a legfrissebb kutatásoknak - nincs veszélyben az élőlények rangsorában elfoglalt második helyük. Egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy a nők lennének a kettesek - van amiben a férfiak jobbak, van amiben a nők. Közülünk például szülni soha nem lesz képes senki, miközben egyes hajadonok fantasztikus eredményeket érnek el súlyemelésben. Meggyőződésem, hogy nincs egyetlen olyan szempont, ami alapján a két nemet tisztességgel rangsorolni lehetne. Az IQ alapján sem, hiszen szép számmal él közöttünk olyan férfitársam, aki elboldogul 80-100-as IQ-val is, és figyelemre se méltatná, ha történetesen Madame Curie költözne a szomszédságába. Maradjunk hát annyiban, hogy a nők személyi nyilvántartásában a kettes szám nem értékrend, hanem pusztán statisztikai megkülönböztetés. Ettől függetlenül - ha másért nem, udvariasságból - anyáink, húgaink, kedveseink lehetnének akár egyesek is. Feltéve, hogy az ügyben abszolút illetékes férfisoviniszta urak is így gondolják.

Kertész Péter, Szentendre
akiről elég annyit tudni, hogy három gyermeke van, s még véletlenül sem feminista

Uram, Önnek igaza van! A személyi szám szerintünk sem rangsort jelent. Ha valakit megbántott a fentebb emlitett cikk, elnézést kérünk.
A szerkesztőség, akiről elég annyit tudni, hogy véletlenül sem férfisoviniszta