Olvasóink leveleit szerkesztett formában közöljük. Nem adunk helyet
szélsőséges, az emberi méltóságot sértő megnyilatkozásoknak, illetve olyan
véleményeknek, melyek fölösleges indulatokat keltenek.
Tisztelt Hetek Szerkesztőség!
Most olvastam el a Vámpírfiatalok című cikket a lapjukban, és meg kell mondanom,
hogy felháborított. Magam gyakorló szerepjátékos, illetve mesélő vagyok, aktívan
mesélem a cikkben annyira támadott Vampire játékot is. A teljesség kedvéért hozzá
kell tennem, hogy ez még egy viszonylag optimista hangvételű és kedves játék
néhány másikhoz képest, de most nem erről van szó.
Azok a fiatalok, akikről a cikk szól, valószínűleg nem a Vampire The Masquerade
játék miatt tették meg, amit tettek, vagy ha igen, akkor éppen a játék belső
mondanivalóját nem vették figyelembe. A játék ugyanis éppen arról szól, hogy a
játékos megpróbáljon a durva körülmények és a saját ösztönei ellenére is
emberséges maradni. Azt azonban be kell látni, hogy a labilis lelkialkatú, könnyen
befolyásolható emberekre rossz hatással lehetnek ezek a játékok, de bármi más is.
Ők valószínűleg csak indokot kerestek arra, hogy megtegyék, amit akarnak, és erre
kapóra jött ez a játék.
A cikk problémaként mutatja be azt, hogy a játékosok beleélik magukat az általuk
formált karakterbe. Véleményem szerint ez nem baj, ha a játékos tudja, hogy hol a
határ a valóság és a játék között. A mindennapokban egyikőnk sem retteg
vámpírvadászoktól, a sarokból előugró szörnyektől. Aki mégis, az gyorsan hagyja
abba a játékot, vagy menjen el pszichológushoz, mert ebben az esetben a játék
tényleg veszélyes lehet - bár korántsem olyan mértékben, ahogy azt a cikk
sugallja.
A másik, amire reagálni szeretnék, a cikkben említett kapcsolat a szerepjáték és a
csalás, boszorkányság, feketemágia közt. Az, hogy a mágiával foglalkozó könyvek a
feketemágia tárházai, abszolút nevetséges. Az átlagemberek nem a szerepjátékokból
ismerkednek meg szellemekkel vagy a feketemágiával. Ott vannak a horrorfilmek, az
„okkult” könyvek és a népszerű regények.
Azt hiszem, a cikk inkább azt a divatirányzatot igyekszik erősíteni, akik a
szerepjátékot kívánják minden rosszért felelőssé tenni. Csak néhány példa, hogy
miről lehetne még írni, ami mind gyilkossághoz vezethet - és sokkal gyakrabban
vezet is, mint a szerepjáték -: drogfüggőség, alkoholizmus, nyomor, embertelen
körülmények, labilis elmeállapot, és még lehetne sorolni. A cikkben mindezek elő is
fordulnak, mégis a szerepjáték volt az, amit felelőssé tettek.
Tisztelettel:
Németh Gábor
A nők is lehetnek egyesek
Hetente olvasom kitűnő lapjukat, amelyben számos, az országos napilapokból rendre
hiányolt írásra bukkanok. Azonban legutóbb az impresszum oldalán közzétett Mégis a
nők a kettesek című, vélhetően színesnek szánt anyag megítélésem szerint nem
méltó ahhoz a toleranciához, amely kezdettől jellemzi Önöket. Az első mondat ugyan
azt sugallja, hogy nincs igaza a „férfisovinisztáknak”, miszerint a nők személyi
száma hármassal fog kezdődni, tekintettel arra, hogy a kettesre a delfinek aspirálnak,
a későbbiekben viszont csak az bizonyosodik be, hogy a korábbi feltételezéstől
eltérően a delfineken kívül más állatok is képesek absztrakt gondolkodásra és
„problémamegoldásra”. Summa summárum: örülhetnek anyáink, lányaink,
asszonyaink, hisz - hála a legfrissebb kutatásoknak - nincs veszélyben az
élőlények rangsorában elfoglalt második helyük. Egyáltalán nem vagyok
meggyőződve arról, hogy a nők lennének a kettesek - van amiben a férfiak jobbak,
van amiben a nők. Közülünk például szülni soha nem lesz képes senki, miközben
egyes hajadonok fantasztikus eredményeket érnek el súlyemelésben. Meggyőződésem,
hogy nincs egyetlen olyan szempont, ami alapján a két nemet tisztességgel rangsorolni
lehetne. Az IQ alapján sem, hiszen szép számmal él közöttünk olyan férfitársam,
aki elboldogul 80-100-as IQ-val is, és figyelemre se méltatná, ha történetesen Madame
Curie költözne a szomszédságába. Maradjunk hát annyiban, hogy a nők személyi
nyilvántartásában a kettes szám nem értékrend, hanem pusztán statisztikai
megkülönböztetés. Ettől függetlenül - ha másért nem, udvariasságból -
anyáink, húgaink, kedveseink lehetnének akár egyesek is. Feltéve, hogy az ügyben
abszolút illetékes férfisoviniszta urak is így gondolják.
Kertész Péter, Szentendre
akiről elég annyit tudni, hogy három gyermeke van, s még véletlenül sem feminista
Uram, Önnek igaza van! A személyi szám szerintünk sem rangsort jelent.
Ha valakit megbántott a fentebb emlitett cikk, elnézést kérünk.
A szerkesztőség, akiről elég annyit tudni, hogy véletlenül sem férfisoviniszta