Vissza a tartalomjegyzékhez

M. KULIMÁR ÉVA, MÉSZÁROS MÁRIA
Ízvilág
Könnyen könnyűt

Ha a múlt századból idecsöppenne egy szorgos házvezetőnő, nem valószínű, hogy eligazodna a mai modern konyhákban. A kor asszonyai számára számtalan elektronikus és mechanikus segédeszköz áll rendelkezésre. Kenyérszelők, hússzelők, grillezők pirítók, rozsdamentes, jól záródó edények - melyek egy lángon többfélét is főznek egyszerre, és jelzik, ha készen vannak -, gyönyörű tea- és kávéfőzők, mosogatógépek, mikrohullámú sütők, és persze a felsorolást még folytathatnánk. Természetesen a háziasszony leleményességére, ügyességére és szorgalmára ma is ugyanolyan nagy szükség van, mint régen. Jó esetben a szerkentyűk csak kiegészítők, és a lényeg - az, hogy mi és hogyan kerül az asztalra - továbbra is a szorgos kezeken múlik.
A nyári melegre való tekintettel most két, főzés nélkül elkészíthető finomság receptjét ajánljuk, amelyek a hagyományos őzgerinc alakú tepsiben vagy más formában is elkészíthetőek.


Majonézes burgonya

Hozzávalók:
Fél kg burgonya, 1 dl majonéz, 2 dl kefír, 1 csomag snidling, kis fej vöröshagyma, 2 evőkanál zselatin, 1dl tej, ecet, cukor, só, bors.

A burgonyát héjában megfőzzük, majd meghámozzuk, apróra daraboljuk. Még melegen ecetes, cukros, sós vízbe teszszük, és itt hagyjuk kihűlni. Közben elkészítjük a mártást. Simára kavarjuk a majonézt, kefirt és a snidlinget, sóval, borssal fűszerezzük (ízlés szerint 1 dl fehér bort is önthetünk bele). A vöröshagymát apróra vágjuk, megsózva fél óráig állni hagyjuk. A zselatint a tejjel előírásszerűen elkészítjük. Mély tálban összekeverjük a mártást, a leszűrt burgonyát, a hagymát (levével együtt) és a kihűlt zselatint. Formába öntjük, és a megszilárdulásáig a hűtőbe tesszük, majd tálalás előtt a formából óvatosan kiborítjuk.


Joghurttorta

Hozzávalók:
Fél liter joghurt (gyümölcsízű is lehet, de akkor harmonizáljon a belekerülő gyümölcs ízével), 2-3 dl tejszín, 1 csomag zselatin, 2-3 evőkanál cukor, tetszőleges mennyiségű és fajtájú friss gyümölcs, befőtt vagy gyümölcskonzerv.

A cukrot, a zselatint összekeverjük és felmelegítjük. Forralni nem szabad! Kihűlés után belekeverjük a tejszínt és a gyümölcsöt. Kivizezett formába töltjük, és hűtőszekrénybe helyezzük, majd megmerevedés után egy lapos tálra kiborítjuk. Díszítésre használhatunk gyümölcsöt, tejszínhabot, lekvárt vagy olvasztott csokoládét.