Vissza a tartalomjegyzékhez


Csak az a biztos: Az M3-as fizetős

„Az autópályadíj mindenképpen olcsóbb lesz annál, mint amit az előző kormány döntése alapján a jövő év január elsejétől vezettek volna be az M3-as autópályán” - jelentette ki Manninger Jenő kedden az Önkormányzati Autópálya Érdekegyeztető Fórum által szervezett tanácskozás után. A közlekedési tárca politikai államtitkára elmondta, hogy a kormány egyelőre még nem döntötte el, hogy kapus, matricás rendszerben, vagy a két megoldás ötvözése alapján kell majd az autópálya használatáért fizetni. Manninger kijelentette, hogy az eddig felépített kapuk 2 milliárd forintba kerültek, s ha a matricás rendszer mellett dönt a kormány, úgy meg kell keresni ezeknek a felesleges építményeknek a hasznosítási módját (például elárusítóhelyek lennének).
Gémesi György, az Önkormányzati Autópálya Érdekegyeztető Fórum elnöke elmondta, hogy az érdekképviseletek havi ezer forintos költséget tartanának elfogadhatónak, a kapus módszer pedig szerintük túl drága. (MTI-Hetek)