HAJDÚ SÁNDOR
Ki mint vet, úgy arat

A rekordhőmérsékletű meleg elviselhetetlen módon telepszik a városokra - mégis van, aki örül ennek. Az aszfaltdzsungelből kilépve a határban zajlik a betakarítás. A földdel foglalkozó gazdák nagyon hálásak ezért az időjárásért. Ki kezdetleges gépekkel, ki a legkorszerűbb eszközökkel takarítja be az őszi és a tavaszi kalászosokat. A nyár a mezőgazdaságban a várt remények valóra váltásának idejét jelenti. A sok szorongás után végre meglátja a gazda: mi válik valósággá, mi lesz abból, amit vetett.

Aratás. „...minden nehézsége és fáradalma ellenére a legszebb tevékenységek közé tartozik”

A mezőgazdaság dömping jellegű munkája mindig az aratás után közvetlenül indul. A learatott gabonatáblákat nem lehet parlagon hagyni, hanem azonnal művelés alá kell vonni. A jó termés megalapozása ekkor történik. A lekerült gabona után azonnal fel kell törni a földet. A tarlóhántás, majd a szántás után szeptember-október hónapokban belekerül a talajba a következő évi termés magja. Az ősz és a tél a várakozásnak az ideje. Ekkor az őszi vetésű kalászosoknak esőre van csak szükségük arra, hogy megfelelő erőben vészeljék át a telet. Ilyenkor csak a gazda szeme látja a jövő év bő termését a búzaföldön.
Kora tavasszal aztán, a növényvédelmi munkák elvégzése után minden figyelem az aratásra terelődik. Elő kell venni a kombájnokat, és megfelelő műszaki állapotba kell helyezni azokat. A mai körülmények között ez sokszor nagyon költségigényes munka, amelyet már a következő évi termésből tudnak finanszírozni a gazdák.

Ugyanazt, de háromféle módon

Ki hogyan takarítja be a termést - erre kerestünk választ az aratók között. Három különböző módon arató földtulajdonost lehet megemlíteni: a termelőszövetkezeteket, az új agrárvállalkozók rétegét és az őstermelőket. Vidéken nagyon sok termelőszövetkezet megszűnt a földtörvény megjelenése után. Mégis közülük számos újrakezdte működését friss jogi alapokra helyezve. A 4-5 ezer hektáron gazdálkodó szövetkezet gépállománya, gépparkja elég elavult állapotban várja a betakarítást. Míg a szövetkezeti időkben a betakarítás a kubikostól az agronómusig minden dolgozó fő elfoglaltsága volt, mára nagyon kis létszámmal és még kisebb kedvvel vágnak bele az aratásba.
A jobb gépeket ugyanis a magánosítás során elvesztették, és ami van, az nemegyszer igen elavult. A szocialista relációból beszerzett - élemedett korú - gépek sokszor a búzaföld széléig is alig jutnak el. A minőségi betakarításhoz szükséges gépbeállítás pedig szinte lehetetlen. Ez azt jelenti, hogy a megengedettnél jóval nagyobb mennyiségben szórja el a magot a gép. Sajnos a gabonaföldek gyomfertőzöttsége is megnőtt a privatizációval: nincs pénz gyomirtóra, s egyre több a biobúza, ami eladhatatlanná teszi a - vegyszerrel alig, de kezelt - terményt.
Másrészt amíg a Bizon-Gigant elnevezésű lengyel „csodamasinákon” a vezetőfülkében a hőfok 50-60 Celsius-fok körül jár és a gépész egy szál gatyában sül meg a nyitott ajtónál, addig a modern Class-Dominator kombájnok vezetőfülkéiben elegánsan öltözve, számítógépes vezérlés mellett élvezi a klímaberendezés áldásait a dolgozó. Sőt a monoton munkaórákat beépített hifi teszi élvezetesebbé. Mindezt egy táblán belül képzeljük el. E sorok írója - mint agronómus - közel nyolc éven át minden nyáron szemmel kísérhette a „rothadó kapitalizmus” eme termékének minden csodáját.
Az aratók munkája nem egyszerű. A kora reggeli kezdéstől késő estig tart a műszak, amíg a harmat „le nem vonul”. Sokszor megmagyarázhatatlan a kötődés ember és gép között. Ahogy dédelgeti, becézgeti a kombájnos a gépet, szinte együtt lélegeznek. Persze a régebbi időkben a szocialista brigádszellem is erősen motiválta a sikeres teljesítményre a vezetőket. Külön bérezték, premizálták a legtöbbet teljesítőket. A termelőszövetkezet csúcsvezetőinek persze nem volt okuk az aggodalomra, ők a pártbizottsági szemle után tartott vacsorán előre ihattak a medve bőrére, ha jó volt a termés, ha nem. A prémium mindenképp járt nekik - de ez már igencsak a múlt.

The new generation - az új generáció

A következő aratást végző csoport: a mezőgazdasági vállalkozók. A 400-500 hektáron termelő módos gazdák már sokkal több tőkével rendelkeznek. A címbe foglalt mottó szerint - „ki mint vet, úgy arat” - ők a jó termés megalapozását a vetéskor elkezdik. A megfelelő minőségű vetőmag mellett kitűnő magágyat készítenek modern erőgépeikkel. Céltudatosan felépített gazdálkodási terveik kizárólag a kitűnő minőségű étkezési gabona termelését célozzák meg. Sajnos ma még kevés az ilyen gazdálkodó. Számukra az adótörvények, a minisztériumi támogatások nemcsak érthetetlen ákombákomok, hanem jó beruházási háttért jelentenek.
Az ő aratásuk sokszor barterkapcsolatokon alapul. Többen segítik egymást eszközökkel, illetve szállítójárművekkel. Mivel a vetésterület viszonylag kicsi, ezért gyorsan halad a betakarítás. Az első fázisban a június elején érő őszi árpa kerül betakarításra, majd a hónap közepétől kezdve, ha megfelelő nedvességtartalommal rendelkezik, az őszi búzával folytatják. Július végére marad a tritikále, illetve a zab betakarítása. Általában sokat számít a betakarítás megkezdésének idejében a nedvességtartalom. Inkább lábon szárítják a gabonát, minthogy a költséges szárító- és tisztítóüzemeket vegyék igénybe. Egyre több vállalkozó ruház be szárítóüzemek létesítésébe. A szárítók üzemeltetése még a szakmán belül is kényes területnek számít. Az energiahordozók ára miatt mindinkább a tisztítást éri meg elvégezni. A világpiaci árakhoz viszonyítva a magas sikértartalmú kenyérgabona termelése látszik kifizetődőnek. Mégis a tonnánkénti 18 ezer forintos ár alig fedezi a ráfordítások mértékét. A termelés és a termék értékesítése nincs összhangban. Amíg a termelés a maximális emberi figyelmen és anyagi ráfordításon alapul, addig az értékesítés geopolitikai, illetve gazdaságpolitikai érdekeken nyugszik. A piac nagyban függ az észak-amerikai kontinens termésátlagaitól. A tőzsdén az itt jelentkező felesleg határozza meg az eladási és vételi árakat. Idén nem kedvez az európai piacoknak az amerikai-kanadai rekordtermés. Erősen nyomott áron lehet csak értékesíteni a búzát.

Ősök, ősidők... őstermelők

A 4-5 hektáron másodállásban gazdálkodó kisgazdáknak, vagy őstermelőknek sincs könnyebb dolguk. A régi módszerek, beidegződések nagyon erőteljesen élnek, öröklődnek át apáról fiúra. A rendelkezésre álló termőföldön általában több szántóföldi növényt termesztenek. A főnövény kukorica és búza mellett megtalálható még a zab, az árpa, vagy a lucerna is. Ebben a körben a növénytermesztés fő célja a haszonállatok takarmányszükségletének kielégítése, illetve a melléktermékként jelentkező szalma alomként való hasznosítása. Eladásra kevés jut. Ma már azért ebben a gazdálkodói körben is mindenki a könnyebb, gyorsabb, ugyanakkor jóval drágább gépi betakarítást választja. A betakarítás költségeit - kombájnolás, szárítás, szállítás, tárolás - sokszor csak úgy tudják fedezni, hogy a közelben lévő termelőszövetkezetnek eladják a termény egy részét közvetlenül a földekről.
Az aratás legnehezebb része az, hogy a gazda találjon szabad kapacitású kombájnt. Az már másodrendű kérdés, hogy milyen víz- és fehérjetartalom mellett történik a betakarítás. Igazából ez nem számít, a lényeg az, hogy a gabona bekerüljön a földekről. Általában két-három hét telik el állandó feszültségben, várakozásban: „Mikor gyün a kombány?” Az időjárás, egy műszaki hiba könnyen keresztül tudja húzni a számításokat, így naponta módosulhat az aratás napja. A learatott gabonát a családi házak udvarán kiterített fóliára ömlesztik a traktor pótkocsijáról vagy a tehergépkocsiról. Ezt követően következik a népünnepélynek számító „fölszedés”. A családtagok, szomszédok és „ivócimborák” segítségével történik meg a gabona zsákba szedése vödörrel.
A tárolás módja a legváltozatosabb helyeken történik: padláson, ház előtt, teraszon, folyosón vagy a disznóólban. A sokszor éjszakába nyúló munka nélkülözhetetlen kelléke a pogácsa és a hűtött „kőbambi”: a pálinka. Mindezek után hátravan még a szalma bálázása és behordása. A bálázás gépi úton történik, azonban a szalma behordásánál még sok esetben megjelenik a ló és a lovas kocsi. A gépi munkáktól már az idősebb parasztgazdák sem idegenkednek, de a vetésszerkezet kialakításában még a fiatalabb korosztály is ragaszkodik a régi szokásokhoz. Pedig azóta sokat változott a világ. Ma már kaszával arató parasztot nagyítóval sem lehet találni. A termény minőségéről pedig csak annyit, hogy erős kívánnivalókat hagy maga után. Nemcsak a tisztasága gyenge, hanem fusariumfertőzöttsége is magas. A fusariumos gabona emberre és állatra egyaránt erősen mérgező hatású anyagokat tartalmaz.
Mégis az aratás minden nehézsége és fáradalma ellenére a legszebb tevékenységek közé tartozik. Az egész évben várt munka gyümölcse megtermett, és ez új erőt ad a jövő munkáihoz.

---

Amikor házasságok köttettek a gabonamezőkön

„Bezzeg a régi időkben az aratás..., az volt aztán az igazi móka” - mondta Laczó János, Jani bácsi, aki a békéscsabai Csabatáj Tsz nyugdíjasa. A húszas évek végén jelent meg először a cséplőgép, amely korszerűsítette az aratást. „Addig csak úgy kézzel meg lóval csépeltünk. Bizony mondom, az sem volt könnyű munka, de hát fiatalemberként bírtuk kora hajnaltól napestig. Egyre-másra jelentek meg a módosabb gazdáknál az akkor még teljesen ismeretlen cséplőgépek. Gőzgép hajtotta a masinát egy nagy szíjjal, mi meg csak a tetején állva dobáltuk bele a kévéket. A kaszálást azért nem lehetett megspórolni - tette hozzá János bácsi -, majd aztán a csóvába kötött kévéket lovas kocsin hordtuk a cséplőgéphez. Amikor először láttam egy ilyen gépet, nagyon csodálkoztam. Addig nem tudtunk olyan tisztaságú búzát előállítani, amilyet a gép alól szedtünk ki. Persze dolgozni ott is kellett nőnek és férfinak eleget. Egész nyáron asztagról asztagra települtek át ezek a masinák. Emlékszem, huszonhétben a gerendási legelőn kigyulladt egy ilyen cséplőgép. Körbe leégett az egész határ, de ettől nem ijedtek meg az emberek, mert egyre több masina jelent meg.”
János bácsi a háború után sokáig mezőőr volt a téeszben. Arra az időre úgy emlékezik vissza, hogy akkor tűntek fel az orosz Don-kombájnok. Addig a kaszáláshoz legény kellett. Akkoriban az volt az erős legény, aki legelöl járt a kaszájával, a többiek előtt. Amikor megjelentek ezek a kombájnok, egy ilyen gép 20 legény munkáját tudta pótolni. Eleinte csodájára járt mindenki.
„Nem féltünk mi a gépektől, a grófnál láttunk gőzekét, cséplőgépet, körmös traktort, de ilyen masinát azt nem. Alig győzték a lovas kocsik a rengeteg búzát elhordani belőle. Mégis azt gondolom, hogy másabb volt az a világ. Akkoriban egy gyerekből a cséplőgépnél, a kasza végén lett embör. Nagyon összeszokott aratóbandák, brigádok alakultak ki, és bizony nemegyszer tetszett meg egy legénynek egy-egy serényen dolgozó jány. Az én feleségem szintén dolgozott az aratáson. Az öccse hordta nekünk a vizet, mindenki kivette a részét a munkából. A társaság esze a gépész volt, aki mindig meg tudta javítani a masinát. Sok falusi gyerek ott szerette meg a gépeket, és lett belőlük traktoros. A megmaradt szalmát boglyába rakni volt ám az igazi művészet. Nagyon érteni kellett a módját, hogy a tél ne kezdje ki. Én nem szégyellem, vésztői cigányok tanítottak boglyát, kazlat rakni. A mi környékünkön ők tudták azt a legjobban.
Manapság elcsodálkozom azon a nagy luxuson, hogy a szalmát felszecskázzák és elégetik. A mi időnkben a szalmát sokra becsülték. Akkor minden háznál volt állat bőséggel. Ínséges időben még etettük is vele a jószágot. A kukoricaszár, a kóró alapvető zöldtakarmány volt tavaszig. Ma már nem vesződnek az állattartással az emberek. Nincs értelme vesződni vele - mondják sokan -, pedig ha én még bírnám erővel, ma is tartanék tehenet, hiszen nincs jobb a házitejnél. Számunkra ez volt a normális, de mára már más a világ. Nincs az emberekben elég kitartás a földhöz. Nem tanulják meg a gyerekek az apjuktól ezt a tudományt.”