Vissza a tartalomjegyzékhez

HETEK-TUDÓSÍTÁS
Profiltisztítás és felmentés

A kormány felmentette a Budapesti Aglomerációfejlesztési Tanácsban, illetve a Balatonfejlesztési Tanácsban eddig a kormányt képviselő személyeket, Baráth Etelét és Nemcsók Jánost. Az utódok személyéről még nem született döntés - közölte Borókai Gábor a kormányülést követő sajtótájékoztatón. Elhangzott az is: a kormány a postahivatalokra jobban támaszkodó, a betétesek érdekeit szem előtt tartó, erős bankká kívánja fejleszteni a Postabankot.
A kormány döntésének megfelelően a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) feletti felügyeletet Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatalt (MEH) vezető miniszter veszi át. Erre a Pénzügyminisztériumban folyó profiltisztítás során került sor. Ez utóbbi tárca ugyanis szigorúan pénzügyekkel kíván foglalkozni. A szóvivő személycserék lehetőségét sem zárta ki a KVI élén. Az állami vagyon kezelésével foglalkozó másik szervezet, az ÁPV Rt. szintén a MEH felügyelete alá tartozik. (L.A.)