Vissza a Hetek archívum borítólapjára
II. évfolyam, 31. szám, 1998. augusztus 01

Belpolitika

Állagot óvnak
Tovább a cikkhez >>>

NÉHÁNY SORBAN
Gondolattitkot sértett a Népszava
Tovább a cikkhez >>>

MUNKATÁRSAINKTÓL
Maguk között kampányolnak a szocialisták

A Magyar Szocialista Párt vezető személyiségei közül az elmúlt napokban többen országjárásra indultak: támogatókat gyűjtenek az őszi tisztújító kongresszusra. Eközben egyes platformok nyilatkozatokat adtak ki, hogy kit látnának szívesen az elnökségben. Egyébiránt az MSZP elnöki posztjára eddig beérkezett jelölések alapján konszenzus látszik kialakulni Kovács László személyével kapcsolatban - nyilatkozta Keleti György, az MSZP szeptemberi kongresszusát előkészítő jelölőbizottság elnöke.


PAPP ISTVÁN
Interjú Ágh Attila politológussal
Tovább a cikkhez >>>

LOCSMÁNDI ANDREA
Kormányt vált a kormány a Postabanknál
Tovább a cikkhez >>>

Ketten is a Fideszért dolgoznak
Tovább a cikkhez >>>

Szabadon támadott tandíjrendelet
Tovább a cikkhez >>>

GYŐRI ZSOLT
Ellentétek vonzásában

A március elseje óta hatályos új menekültügyi törvény nem tudta feloldani a migráció körüli feszültségeket, derül ki a civil jogi szervezeteknek a menekültekkel kapcsolatos vizsgálataiból. A Belügyminisztérium új vezetése első lépésként éppen ezekkel a civil jogi szervezetekkel igyekszik a kapcsolatot erősíteni, felmérni, hogy ők mit tartanak ezen a területen a legsúlyosabb problémának.


ZARA ORSOLYA
Sugárzó kilátások
Tovább a cikkhez >>>

SZAKONYI DÁVID
Nincs vész a mecseki favész miatt
Tovább a cikkhez >>>

MUNKATÁRSUNKTÓL
Marihuanaültetvény Lőrinciben

Kábítószer előállítására alkalmas kenderültetvényre lelt a rendőrség Lőrinciben egy nagymama konyhakertjében. Az egzotikus növények termesztése azonban nem az ő lelkiismeretét terheli, hanem unokájáét és annak két társáét, akik ellen a rendőrség eljárást indított kábítószerrel való visszaélés alapos gyanúja miatt.


Életmód

BOHÁCS KRISZTINA
Nyelvizsgára magyar

Do you speak English? Sprechen Sie deutsch? Parlez vous franais? - és sok más kellemetlen kérdés inzultálja manapság a békés járókelőt… A nyelviskolák hirdetési plakátjain szereplő kérdések valóban sokunk számára kellemetlennek tűnnek: az EU-csatlakozás hajnalán azonban még mindig csekély Magyarországon azoknak a száma, akik magas szinten beszélnének egy - netalántán két! - idegen nyelvet.


Fontos tudnivalók a magyar és nemzetközi nyelvvizsgákról
Magyar állami nyelvvizsgák:
Tovább a cikkhez >>>

Fókusz

CSEREKLYEI MÁRTA
Gyémántifjak

A US News & World Report című hetilap e heti száma „Oroszország kifosztása” címmel hihetetlennek tűnő történetről számol be. A több hónapos nyomozást és adatgyűjtést követően közzétett riport ugyanis nem kevesebbet állít, mint hogy évek alatt - egy legálisan működő amerikai vállalat révén - több tonna gyémántot, aranyat és műkincseket szállítottak Los Angelesbe az orosz államkincstárból. A kezdetben zseniális pénzügyi manővernek tűnő vállalkozást - állítólag - maga az orosz pénzügyminiszter is támogatta. A kilencvenes évek bűnügye címre is pályázó akció összefoglalóját az amerikai lap cikke alapján ismertetjük.


Gazdaság

Elkelt a Rolls-Royce
Tovább a cikkhez >>>

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Ukrajna hitelt kap
Tovább a cikkhez >>>

Tüntetés Dél-Koreában
Tovább a cikkhez >>>

BOR GABRIELLA, a New York Broker elemzője
Visszafogott befektetők
Tovább a cikkhez >>>

APRÓPÉNZ
Orosz GDP
Tovább a cikkhez >>>

DEBRECZENY RÉKA
Egyeztetés a kormány és az energiabefektetők között

Chikán Attila és a külföldi energiabefektetők szerdán megtartott egyeztető tárgyalásán nem született az elkövetkezendő hetekre, illetve hónapokra kiható döntés az energiaárakkal kapcsolatosan.


VARGA PÉTER
Sok a fertőzött gabona
Tovább a cikkhez >>>

Csütörtöktől C kategória
Tovább a cikkhez >>>

Adóváltozások
Tovább a cikkhez >>>

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Vita a Meinl körül

Ausztriában a kormányzati oldal részéről erős az ellenállás a Meinl-birodalom osztrák részének eladásával kapcsolatban. A félelmek abból fakadnak, hogy a német Rewe a vásárlás révén Bécsben több mint kétharmados túlsúlyra tenne szert. Ebből agresszív árpolitika következhet a fogyasztók számára, és az osztrák beszállítók is veszélybe kerülhetnek. A vételre mindenesetre a kartellhivatalnak is áldását kell adnia.


Varsó a sereghajtó

Varsó a felvételre váró élvonalbeli kelet-európai jelentkezők sereghajtója - derült ki a brüsszeli Bizottság által kezdett vizsgálatból. A Financial Times elemzésében ennek alapján így írt: Lengyelország téved, amikor azt feltételezi, hogy automatikusan nyíló ajtó várja az Európai Unió bejáratánál.


Háttér

MUNKATÁRSUNKTÓL
Különleges manőver okozhatta a tragédiát

A július 23-án Kecskemét mellett lezuhant MIG-29-es típusú vadászrepülő katasztrófájának okait a Légügyi Igazgatóság szakemberei továbbra is vizsgálják, Helembai László légügyi főigazgató vezetésével. Az ezredes a Hetek kérdésére elmondta: a bemutatórepülés során történt baleset okai közül kizárható a műszaki hiba. Lapunk úgy tudja, hogy a gép egy rendkívüli felkészültséget kívánó manőver után zuhant le. Elképzelhető, hogy a nehéz gyakorlat hatására a pilótánál egészségügyi zavar állt be, és ez okozhatta a halálos balesetet.


KRUZA ROZÁLIA
Mexikói gondok dzsungele

Mexikóban nem csak az időjárás miatt forró a helyzet. A katlan tüzességéhez hozzájárulnak a mintegy húszmilliós főváros megoldatlan problémái: a rendkívül magas bűnözés, légszennyezettség, valamint az északi szomszéddal, az Amerikai Egyesült Államokkal való feszült viszony, melynek alapját főleg a tömeges illegális kivándorlások és a kábítószer-kereskedelem szolgáltatja. Egyelőre azonban úgy tűnik, nincs esély a tragikus helyzet javulására.


Hetek-interjú María del Rosario Green Macías mexikói külügyminiszterrel
Tovább a cikkhez >>>

BUSA VIOLA
Válságkormány Japánban

A japán alsóház papírformának megfelelően Keidzo Obucsi volt külügyminisztert választotta miniszterelnökké. A kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) a múlt héten nagy többséggel választotta meg Obucsit a párt elnökévé, s az újdonsült pártvezér innen már szinte biztosra vehette, hogy a kormányfőválasztás az ő győzelmével ér véget. Obucsi egy bizalmas hangvételű tárgyaláson biztosította Madeleine Albrightot: mindent meg fog tenni, hogy Japánt kivezesse a válságból.


SZAKONYI DÁVID
Öngyilkos katonák

A statisztika alapján az öngyilkossági kísérletek száma a seregben az utóbbi években kevesebb lett. Azt azonban, hogy kevés lenne, nem mondhatjuk, hiszen egy is sok. A katonaság lényegében egyszerű: az ember bevonul, szolgál, leszerel, és kész. Az utóbbi öt esztendőben azonban évente mintegy 15 halálos kimenetelű, és 300 „megúszott” öngyilkossági kísérlet történt a honvédségben Magyarországon. Dr. Bognár László főorvos ezredes, a Központi Katonai Kórház mentálhigiéniai osztályának vezetője, a csapatpszichológiai hálózat vezetője volt segítségünkre, hogy egy kicsit többet értsünk a szóban forgó jelenségből.


KORBELY ATTILA
Veszélyes kedvencek

A közelmúltban másfél méteres „kígyó” mászott be egy család lakásába. A segítségül hívott tűzoltók nem is gondolták, hogy őshonos siklóról van szó, az elmúlt években annyira hozzászoktak a lakásokban tartott egzotikus hidegvérűek által okozott galibákhoz. Ugyanis újabban nagy divat mérges kígyókat, skorpiókat vagy madárpókokat tartani. Akár egy pár négyzetméteres panellakásban is.


ZARA ORSOLYA
A híd túl messze van
Tovább a cikkhez >>>

SZLAZSÁNSZKY FERENC
Foglalkozása: vadászpilóta

Szvath Tamás százados a Magyar Hadsereg vadászpilótája. Harminckét éves, három gyermek édesapja. Szerencsés embernek tartja magát, mert ifjúkori álmai valóra váltak. Abból él, amivel szabadidejében is szívesen foglalkozna.


Külpolitika

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Ámokfutó a Capitoliumban
Tovább a cikkhez >>>

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Népszavazásra készül Puerto Rico

Decemberben Puerto Ricóban népszavazást tartanak az Egyesült Államokhoz való teljes körű csatlakozás eldöntéséről. 1967-ben és 1993-ban a karibi sziget lakossága már két ízben nemet mondott erre a lehetőségre.


NAGYÍTÓ
Föld alatti fegyvergyárak
Tovább a cikkhez >>>

A HÉTEN TÖRTÉNT
Csernobili sugártérkép
Tovább a cikkhez >>>

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Netanjahu két tűz között

A marokkói Casablancában megkezdődött a Jeruzsálem Bizottság 17. értekezlete. Az ülésen Jasszer Arafat kijelentette: a Nagy-Jeruzsálem közigazgatási körzetre vonatkozó izraeli terv megvalósulása a békefolyamat végérvényes összeomlását s a térség újbóli lángba borulását jelentené.


HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Készül a döntő menet

A Fehér Ház a Capitolium előtti hétvégi lövöldözésről szóló harsány hírek közé próbálta becsempészni azt a bejelentést, hogy az amerikai államfő állítólagos törvénysértéseit vizsgáló Kenneth Starr független ügyész beidézte a szövetségi vádesküdtszék elé meghallgatásra Bill Clintont. Az Egyesült Államok történetében hivatalban lévő elnöknek eddig soha nem kellett szövetségi vádesküdtszék elé állnia. Az eddig hallgatásba burkolózó elnök ügyvédei és Starr végül abban állapodtak meg, hogy Clinton augusztus 17-én a Fehér Házban ügyvédei jelenlétében videofelvétel útján válaszol az ügyész kérdéseire.


HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Anarchia Csecsenföldön

„Állati módon, öt hónapig bilincsbe verve, a minimális élelmiszeradagon tartottak bennünket fogságban csecsen fegyveresek, akiknek az volt a céljuk, hogy mindenféle ellenállást elsorvasszanak bennünk” - mondta a kilenc hónapos csecsenföldi fogságból kiszabadult két magyar túsz, Dunajszky Gábor és Oláh István a Külügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatón.


HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Kína nehezen változik

Bill Clinton amerikai elnök Kínában tett látogatása óta Ázsia egyik nagyhatalma „többé-kevésbé visszatért a régi kerékvágásba” - véli a Washington Post című amerikai napilap. Madeleine Albright külügyminiszter asszony Clinton után az első magas rangú amerikai politikus, aki Kínába utazott, hogy emlékeztesse a kínai vezetést az emberi jogokkal kapcsolatban tett ígéreteire.


HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Fidel továbbra is állja a sarat

Fidel Castro kubai elnök ötórás beszédet tartott Santiagóban, Kuba legfontosabb történelmi városában, amelyben jelezte: országa kész javítani a kapcsolatokat az Egyesült Államokkal. A 72 esztendős államfő egészségi állapota látszólag kitűnő, bár a múlt héten egy miami lap cikkében Elizabeth Trujillo kubai sebésznő ennek ellenkezőjét állította.


RÁCZKI ZSUZSANNA
Nem megy magyar katona Koszovóba

A héten folytatódott a szerb erők átfogó offenzívája, s a biztonsági erők újabb sikereket értek el: olyan utakat sikerült megnyitniuk, amelyeket a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) fegyveresei több héten keresztül tartottak lezárva.


Riport

HAZAFI ZSOLT
A reform folytatódni fog
Interjú Kiss Ádámmal, a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkárral
Tovább a cikkhez >>>

MORVAY PÉTER
Hetek-interjú Németh Zsolttal, a Külügyminisztérium politikai államtitkárával
Tovább a cikkhez >>>

Sport

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Többszólamú futam
Tovább a cikkhez >>>

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Jött-ment kapitányok
Tovább a cikkhez >>>

Melege lett
Tovább a cikkhez >>>

Vébé Athénban
Tovább a cikkhez >>>

SASS SZILVESZTER
Kerekedő válság
Tovább a cikkhez >>>

Kluivert a vörösöknél
Tovább a cikkhez >>>

Úszik és manipulál
Tovább a cikkhez >>>

Depresszionális
Tovább a cikkhez >>>

Szabadidő

PETRŐCZ KATALIN
Anyatej csak egy van
Tovább a cikkhez >>>

Programok
Tovább a cikkhez >>>

Túraprogramok
Tovább a cikkhez >>>

Ízvilág
Halkedvelők figyelmébe
Tovább a cikkhez >>>

MÉSZÁROS MÁRIA, RÓNA P. MÁRTA
Tanulás a vakációban
Tovább a cikkhez >>>

Színes

Castro szomszédol
Tovább a cikkhez >>>

Túlsúlyosok pótdíja
Tovább a cikkhez >>>

Belga békabéke
Tovább a cikkhez >>>

Vasálarcban a világ körül
Tovább a cikkhez >>>

Ínycsiklandozó falat
Tovább a cikkhez >>>

INNEN-ONNAN
Jön a pókadó
Tovább a cikkhez >>>

Tanulás az anyaméhben
Tovább a cikkhez >>>

Vallástörténet

BURIK GÉZA
A megosztott iszlám

Az egyik tényező, amely lehetővé tette a zsidó állam fennmaradását, sőt gyarapodását a Közel-Kelet nyilvánvalóan ellenséges környezetében, az, hogy az arab világ mind etnikai, mind vallási szempontból megosztott. Nem minden közel-keleti muzulmán arab, s a nem arabok között vannak törökök, kurdok, irániak, azerik és berberek is. Az iszlám valláson belül pedig számos egymással szembenálló irányzat létezik.