Hetek - II. évfolyam, 31. szám, 1998. augusztus 01

- A külügyminiszter úr előadásában úgy fogalmazott: a kormány a jövőben a hangsúlyt a határon túli kisebbségek közösségként való fennmaradásának biztosítására helyezi, és ennek a célnak rendeli alá a megoldási formákat. Mit jelent ez a pragmatikus álláspont a kétoldalú szomszédsági kapcsolatokban?
- Azt szeretnénk, ha a határon túli magyarság szülőföldön maradásának a feltételei javulnának, valamint a kisebbségi identitás megőrzésének és megerősítésének a feltételei kialakulnának. Olyan stratégiai célról van szó, amelyet Németország a második világháború után például másként fogalmazott meg: ők a repatriálásnak a politikáját tűzték ki célul. A magyar kormány álláspontja szerint a Kárpát-medencei magyarság támogatását összhangba lehet hozni a racionalitással, az ő igényeikkel és értékvilágukkal is. A szomszédsági kapcsolatokban a gyakorlatiasság azt jelzi, hogy lehetségesnek látjuk a nemzetpolitikának és a szomszédokkal való aktív partnerségnek az összehangolását - a legfontosabb közös érdekek mentén. Nem tudunk elképzelni olyan jószomszédsági politikát, amely úgy mutat fel előrehaladást és eredményeket, hogy közben a kisebbségi magyaroknak a helyzete romlik. Ez a mi szótárunkban nonszensznek számít. Ezt azért tartom szükségesnek így megfogalmazni, mert sajnos volt olyan időszak és voltak olyan megnyilvánulásai a magyar külpolitika vezetőinek, amelyekben ez lehetséges volt.
- A szomszédpolitikában hol látja ön a legnagyobb távolságot az elérhető eredmények, valamint a jelenlegi helyzet között, és hol a legszűkebb a mozgástér?
- Egyrészt nagyon fontos a szomszédsági kapcsolatokban a gazdasági együttműködés. Itt széles lehetőségeket látunk, hiszen a szomszédos országok a privatizáció előtti stádiumban, tőkeszegény állapotban vannak. Hasonlóképpen az infrastruktúra terén is bőven vannak lehetőségek: új határátkelőhelyek megnyitása, környezetvédelmi közös beruházások, vízgazdálkodás, határfolyóknak a közös hasznosítása, autóutak építése és az energetikai együttműködés. Továbbá nagy lehetőség mutatkozik a területfejlesztési politikáknak az összehangolásában és a térségfejlesztésben. Ezek az elmúlt években az Európai Unió egyik legfontosabb tevékenységi területévé nőtték ki magukat. Ha eurokompatibilis megoldásokban gondolkodunk, akkor az ezekben való együttműködés is elkerülhetetlen. A dolgok általában az etnicitással, a kisebbségi jogokkal összefüggő kérdések esetében nehezek, amelyek szűk értelemben véve hatnak az identitásra: így a nyelvhasználati jogok, az oktatási ügyek, az egyházi, illetőleg lelkiismereti szabadsággal összefüggő jogok, a kárpótlás, a reprivatizáció ügyei. Ez utóbbiak nem feltétlenül kellene, hogy kisebbségérzékeny ügyek legyenek, de a kisebbségi közösségek évszázadokon keresztül halmozták fel az értékeiket, és az ő esetükben a közösségi magántulajdonnak a szerepe a kommunista nacionalizáció idején meglehetősen nagyarányú volt, ezért ez is egy ilyen terület. Hasonló a helyzet a közigazgatási beosztás és az önkormányzatiság kérdéskörében, ami közvetlenül a kisebbségeknek a politikai jogaival függ össze: legyenek azok járáshatárok, helyi önkormányzati határok vagy országgyűlési választókörzeteknek a megrajzolása. A kisebbségek tömbjellegéből fakadóan ezek olyan érzékeny kisebbségi politikai jogok, ahol komoly érdekütközés tapasztalható. Én azt hiszem, hogy egy jó vegyülékét kell kialakítani azoknak a területeknek, amelyek magukban hordozzák az együttműködés lehetőségét, és emellett megfelelő mértékben hangsúlyt kell helyezni a kisebbségi értékeknek, jogoknak és követeléseknek a fölvetésére.
- A pozsonyi Új Szó című lap a miniszter úrnak egy minapi televíziós nyilatkozatát úgy értékelte, hogy a kormány a kisebbségeket érintő lényeges kérdésekben akkor is állást foglal, ha álláspontja nincs összhangban egyes kisebbségi vezetők véleményével. Hogyan vehetnek részt a határ menti kisebbségek képviselői a kormányzati politika kialakításában?
- A külügyminiszter úr nem tett ilyen kijelentést, amit a pozsonyi Új Szó kommentárja tartalmaz. A végső szót együtt fogjuk kimondani, és azon leszünk, hogy a kisebbségeket közvetlenül érintő ügyekben az egyeztetési folyamat addig tartson, amíg megegyezés nem jön létre a legitim szervezetek demokratikus jogos igényei és a magyar kormány álláspontja között. A magyar-magyar intézményes párbeszéd azért is nélkülözhetetlen, mert az integráció által olyan kihívások keletkeztek az összmagyarság előtt, amelyekre közösen kell megtalálnunk a választ. De nemcsak a szomszédos ország magyarjaival, hanem a szomszédos országok kormányaival is ki kell alakítani egy olyan érdekösszehangolási rendszert, amelyben például a vízumkényszerrel kapcsolatos problémák megfelelőképpen kezelhetőek. A magyar-magyar párbeszéd tehát egy kétszintű egyeztetési mechanizmusnak fogja részét képezni.
- Ön egy rádióinterjúban úgy fogalmazott, hogy megnyugtatónak tartja egyes román nacionalista politikusoknak a miniszterelnöki látogatás után tett tiltakozó nyilatkozatait, mivel ez is azt jelzi, hogy a kormány jó úton jár. Azt jelenti ez, hogy a nyilatkozat-párbaj állandósulni fog a jövőben?
- Azt hiszem, hogy nem kell túlreagálni ezeket a megnyilvánulásokat: talán ez a legfontosabb gyógyír ahhoz, hogy ne alakuljon ki egy hatás-ellenhatás spirál. Igazán mérvadó az, amit a szomszédos országoknak a hivatalos illetékesei fogalmaznak meg, márpedig a román miniszterelnök és az államfő a találkozókat egyaránt baráti és meleg hangvételűnek minősítették.
- Tekinthető-e előrelépésnek az, hogy a kolozsvári magyar egyetem ügyében egy kormánybizottság jött létre Bukarestben. Nem a kérdés elodázását jelzi ez inkább?
- Én amondó vagyok, hogy a román kormány belügye, miként alakítja ki egy kérdésben az álláspontját. Hogy létre kell-e hozni egy bizottságot az érdekek összehangolására vagy nem: ez az ő dolguk. Minket az érdekel, hogy a román kormány „á”-t vagy „b”-t mondjon a magyar egyetem ügyére. A legrosszabb a lebegtetett állapot, mert ehhez a magyar kormány, illetve az ott élők legitim szervezete viszonyulni sem tud. A döntés - reményeim szerint - az előttünk álló román-magyar őszi miniszterelnöki találkozóra megtörténik majd, és akkor a bizottság felállítása technikai kérdés marad csupán.
- Milyen működőképes megoldást javasolnak a vízumkérdés megoldására anélkül, hogy esetleg fölmerülne a pozitív diszkrimináció vádja?
- A vízumkényszerrel kapcsolatban a kormányprogram tartalmazza, hogy azt szeretnénk, ha az Európai Unió Romániát levenné a vízumkötelezett országok listájáról. Ezt tartanánk a legkézenfekvőbb megoldásnak, hiszen akkor valószínűleg a tárgyalások során könnyen tudnánk az Európai Unióval szemben érvényesíteni azt is, hogy Magyarország, illetve Szlovákia hasonlóan vízummentes országok legyenek. Talán így az Európai Unióval közösen találhatunk arra is megoldást, hogy ezt a státust a román és a szlovák állampolgárok a későbbiekben is élvezhessék az akadálymentes családi, kulturális és üzleti kapcsolattartás érdekében. Erre van példa az Európai Unióban is, hiszen a skandináv csatlakozásnak az oldalvizén megállapodás született Norvégia és Izland javára is arról, hogy azok különleges társult tagsági státust kapjanak az unióban. Ez csupán arra vonatkozik, hogy vízum nélkül, gyakorlatilag személyi igazolvánnyal tudjanak közlekedni az Európai Unió területén. Ha ez nem következik be, akkor is arra fogunk törekedni, hogy semmiféle visszalépés ne történjen a kapcsolattartás lehetőségeit illetően, és ennek a célnak az elérésére igyekszünk a megfelelő technikákat is megtalálni.

Amerikának nem világhatalmi ambíciói vannak, hanem világhatalmi felelőssége - állította lapunk kérdésére Jeszenszky Géza, hazánk leendő washingtoni nagykövete. A volt külügyminiszter elmondta: az Egyesült Államoknak fontos, hogy minél kevesebb helyen legyen feszültség a Balkánon és egész Délkelet-Európában, és ehhez szükség van Magyarországra. Az amerikai-magyar kölcsönös érdekek a következő években is garanciát jelenthetnek a kétoldalú szövetség fejlődéséhez. Magyarország célja a biztonságon túl az, hogy Amerika népe fogadja el mint szövetségest, azaz ha odáig fajul a helyzet, akkor vállalja érte akár a fegyveres támogatást is. Meg kell értenünk - mondta Jeszenszky Géza -, hogy a NATO-csatlakozás elsősorban a mi érdekünk. Konkrét magyar érdek továbbá az is, hogy megszűnjön a sok magyar állampolgár számára kellemetlenséget, költséget és időnként váratlan elutasítást jelentő vízumkényszer a két ország között. A kijelölt nagykövet úgy véli, hogy a gazdasági kapcsolatainkban ugyan nagyon komoly fellendülés következett be az elmúlt években, de ennek nem értünk még a végére: a magyar export tovább növelhető, csakúgy, mint az amerikai befektetések is. Ami Európa és az Újvilág viszonyát illeti, Jeszenszky Géza reméli, hogy az öreg kontinens és Amerika távolodása megáll, sőt visszafordul. 1996 májusában Prágában jött létre Atlanti Kezdeményezés néven az az új csoportosulás, amelynek tevékenysége arra irányul, hogy Európa és Amerika viszonya ne a szétválás irányába haladjon. Mi nem akarunk választani Amerika és Nyugat-Európa között. Ezzel együtt természetesen mi európaiak vagyunk és nem „Amerika szekértolói” Közép-Európában. Az amerikai gondolkodásnak az a sajátossága, hogy hagyományosan odafigyel az emberi jogokra és előtérbe helyezi a szólásszabadságot és a lelkiismereti szabadságot. A rendszerváltozásban nagyon jelentős szerepe volt az emberi jogok kérdésének, amelyet Amerika mellett egy sor más európai ország is szívügyének tekintett. Ugyanakkor azt lehet tapasztalni, hogy a kisebbségi jogok kérdését nem olyan könnyű logikusan kapcsolni az emberi jogokhoz. Jeszenszky Géza erre példaként azt említette, hogy Amerika Szlovákiát élesen bírálja ugyan, de nem elsősorban a számunkra érzékeny kérdést jelentő kisebbségi jogok megsértése miatt. Örülünk annak, hogy Washington a maga tekintélyével támogatja a fiatal demokráciák megerősödését és a visszásságok megszüntetését.
- Köszönjük a beszélgetést.