- A felvételi ponthatárok alakulásából milyen következtetéseket lehet
levonni? Milyen tendenciákat lát?
- Elsőként azt jegyezném meg, hogy jól végezte a munkáját az Országos
Felsőoktatási Felvételi Iroda, amely a felsőoktatási intézmények vezetőivel
közösen alakította ki a pontszámokat. Az intézményhez kapcsolódó
számítógéprendszerrel, illetve szakmai háttérrel a felsőoktatás jól
irányítható, jól tervezhető. A jelentkezési számokból és a felvételi
pontszámokból pedig az látható, hogy továbbra is rendkívül nagy az érdeklődés a
művészeti felsőoktatás iránt. Például színésznek közel hússzor annyian
jelentkeztek, mint ahány hely volt. A nagyobb tömegeket felvevő felsőoktatási
területeket nézve a joggal kapcsolatos tanulmányok voltak még a legnépszerűbbek. Ez
összefügg azzal, hogy a rendszerváltással kapcsolatban rengeteg jogi probléma merült
fel. Ugyancsak nagy az érdeklődés a gazdasági, illetve az egészségügyi
felsőoktatás iránt. Eközben az is látható, hogy a tanári hivatás presztízse
lecsökkent. Ráadásul a születési számok úgy változnak, hogy a jövőben egyre
kevesebb új tanárra lesz szükség. Több intézmény nem is tudta a keretszámokat
betölteni. A kevésbé népszerű tárgyak közé tartoznak a természettudományok és a
műszaki tudományok is.
- Ön szerint jó irányba halad a felsőoktatás? Melyek azok a pontok, amelyek
jók, helyesek, és melyek azok, amelyek rosszak és változtatni kell rajtuk?
- Az 1995-ös stabilizációs intézkedések kapcsán a felsőoktatást komoly
károk érték, és éppen a minőségi egyetemek voltak azok, amelyek ezeket a károkat
elszenvedték. Megítélésem szerint az sem vitás, hogy a felsőoktatás reformja -
ami már részben elkezdődött - elkerülhetetlen. Ebből három mozzanatot emelnék
ki. Először is: tovább kell növelni a felsőoktatásban részt vevő hallgatók
számát, hogy legalább az Európai Közösség legalacsonyabb átlagokkal rendelkező
országainak szintjét elérjük. A másik mozzanat a felsőoktatási
intézményrendszerrel kapcsolatos. Az elmúlt 30 év „bűne” miatt rendkívül
decentralizált az intézmények hálózata. Jogilag 89 felsőoktatási intézmény
működik hazánkban, ami - területarányosan - hozzávetőleg négyszerese annak,
amely egy centralizáltabb és teherbíróbb intézményhálózattal rendelkező
országban van. Kis intézmények, alacsony hallgatói létszámmal, a normatív, azaz
létszám szerinti támogatási rendszerből adódóan kevesebb oktatót tudnak eltartani,
és egy-egy oktatóra így nagyon széles tudományspektrum jut. Ez viszont azt is
jelenti: nem tudunk eljutni ahhoz, hogy minden egyes tárgynak kiváló professzora
legyen. Tehát az oktatás színvonala, a képzési kínálat növelése és a tudományos
minőség érdekében sokkal kevesebb intézményre van szükség, ezért egyesíteni kell
az „erőket”. Egyébként már kialakulni látszik az az új struktúra, amire
hosszútávon építhetünk. A harmadik oldal a tudományos kutatás. Szerintem a
felsőoktatási intézményektől a kutatás elválaszthatatlan, ezért kiemelten kell
támogatnunk ennek a fejlődését is.
- Ha jól vettem ki a szavaiból, Ön az intézményi integráció híve.
- Minden arra érdemes integrációt támogatok. Viszont nem tartom értelmesnek
egymástól távoli centrumok formális egyesülését. A magam részéről nagyon
kritikus lennék minden olyan megközelítéssel szemben, amely nem az adminisztráció,
az egyetem vagy főiskola megfelelő struktúrájának fejlesztésére irányuló
szándékot mutat.
- Más országokban elit egyetemek alakultak ki, gondolok itt Oxfordra, a Yale-re
és más neves intézményekre. A magyar elitképzés rendszerét miként képzeli el?
- Magyarországon történelmileg kialakult az egyetemi és főiskolai dualizmus,
amit én helyesnek tartok. Köztudomású, hogy a komoly, sokoldalú és tudományos
kutatást végző intellektuális centrumok elsősorban az egyetemeken alakultak ki. Úgy
vélem, a tudományos kutatásnak óriási szerepe van ezen centrumok létrejöttében,
és éppen ezért az elitképzést elsősorban ezekre a kutatóegyetemekre kell építeni.
Tehát a normatív finanszírozás bevezetése után végre meg kell jelennie a minőségi
mozzanatnak is. Ennek kidolgozása a 96-os törvénymódosításnál már kezdetét vette.
Támogatom, hogy a tudományos kutatásra és a doktori iskolákra adott támogatás
tegyen különbséget az egyetemek között, és tegye képessé az elitképző
intézményeknek, hogy eltartsák a személyi bázisukat.
- Létezik egy - inkább csak a diákok körében használt - kifejezés
bizonyos oktatókra: a „megrekedt adjunktusok” elnevezés. Köztudott, hogy az
alacsony bérek miatt sok kiváló tanár, aki az iskola falain kívül is tudta
kamatoztatni tudását, a versenyszférában helyezkedett el. Vannak olyanok, akik viszont
azért maradtak a felsőoktatásban, mert tudásuk nem piacképes, magyarán elavult, s
ezért nem kaptak más munkát. Ők maradni kényszerültek. Tervbe van-e véve, hogy
felfrissítsék a felsőoktatási tanári kart?
- A már említett reformnak lényeges pontja a minőség felé való elmozdulás.
Az viszont tény: reformot restrikciós körülmények között nem lehet végrehajtani.
Azaz a felsőoktatásra fordított támogatásoknak növekedniük kell. Mindennek az egyik
fő mozzanata, hogy képesek legyünk egy olyan személyzeti politikát folytatni, amely
valóban megengedi a változtatást ezen a területen. Kulcskérdés a professzorok és
főiskolai tanárok kiválasztása. Olyan támogatási rendszert kell kialakítani,
amelyben valóban autonóm módon, a minőségre koncentrálva tud az egyetem választani
a pályázók közül.