Al Gore amerikai alelnök Kijevben azt mondta, hogy a csernobili atomerőművet
szerinte is csak akkor lehet bezárni 2000-ig, ha addig felépülnek a pótlólagos
energiaforrások.

Al Gore amerikai alelnök Ukrajnában járt. Fotó: MTI
Gore ezzel lényegében a Csernobil leállításával kapcsolatos ukrán álláspontot
támogatta, amely szerint az atomerőművet csak akkor lehet végleg üzemen kívül
helyezni, ha nyugati segítséggel befejeződik két, másik erőművekben épülő
reaktor építése. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) azonban még
mindig nem döntött arról, hogy finanszírozza-e a rovnói és hmelnyickiji erőmű
egy-egy, 90 százalékban már kész reaktorának befejezését.
Leonyid Kucsma ukrán elnök az általa és az amerikai alelnök által tavaly
létrehozott ukrán-amerikai államközi vegyesbizottság mostani második ülésén
megerősítette: Ukrajna be akarja zárni az erőmű egyetlen működő reaktorát, a
hármast is. Gore kifejezte meggyőződését, hogy a bezárás feltételei teljesülnek,
és az ezredfordulóig leállítják az 1986-ban katasztrófát szenvedett erőművet. (MTI)