Vissza a tartalomjegyzékhez

DR. BOZORI ILDIKÓ
Gazdátlan gyermekek

Télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van” - szól a régi mondóka, ma azonban a változékony időjárás Európa egyik részén kellemetlen hideget, míg a másik részén szinte elviselhetetlen hőséget produkál. A hőmérséklet ingadozását legnehezebben a kisgyermekek viselik, hiszen a kicsiknek még gyenge a hőháztartásuk, könynyen kihűlnek, könynyen túlmelegednek. Ezt általában gondos öltöztetéssel ellensúlyozni lehet, szélsőséges hőmérséklet-változás esetében azonban fokozottan figyelnünk kell rájuk. A közelmúltban erre sajnos több tragikus eset is felhívta a figyelmet.
A magukra hagyott nagyobbacska gyermekeknél a legfőbb veszélyt a gyermeki találékonyság okozza: sok mindent ellesnek a felnőttektől, amit aztán előszeretettel kipróbálnak, amikor rövid időre egyedül maradnak - és ez ritkán veszélytelen. A kisbabákat, akik kicsit aluszékonyabbak az intenzív nyári melegben, a szülők talán sokszor kímélni szeretnék azzal, hogy nem veszik ki az autóból, míg ők elintéznek ezt-azt. A nyári melegben azonban az autóban megsokszorozódik a hő, amit a sötét üléshuzat még fokozhat is. A kisbaba érzékeny szervezete ennek következtében vagy hirtelen sok folyadékot veszít, amitől sokkos állapotba kerülhet, vagy nem képes elegendő hőt leadni, ami nyomást okoz az agyban, és ettől károsodik. A magas hőmérséklet hatására ugyanis az agyat képző fehérjék kicsapódnak, ez okozza az agy károsodását, ami halálhoz is vezethet. A felügyelet nélkül hagyott gyermekek ezenkívül ma már a gyermekrablás számára is prédát jelenthetnek. Megéri tehát felvállalni a társaságukból adódó kisebb kényelmetlenségeket, különösen, ha tisztában vagyunk vele, mennyi veszélytől óvjuk meg ezzel őket.