Vissza a tartalomjegyzékhez

SZABÓ M. KINGA
Ősfák között


Bérelhető bicikli vagy bringó-hintó A szerző felvétele

Budapest szívében, a város zajától mégis messze, teljes kikapcsolódást nyújt a Margitsziget. A 96,5 hektárnyi, két és fél kilométer hosszú park-szigetet ma mindenki szabadon látogathatja - ez azonban nem volt mindig így. A Tanácsköztársaság néhány napját kivéve a második világháború végéig magántulajdonban volt.
A szigeten már a római korban laktak. A középkorban templomok és kolostorok létesültek itt, ezek egyikében élt IV. Béla lánya, Margit, akiről az addig Nyulak szigetének nevezett városrész mai nevét kapta. A tizenkilencedik században gyógyforrásra bukkantak, ezzel megindult a fürdőélet. 1900-ig a szigetet csak csónakon lehetett megközelíteni, majd megépült a Margit híd idevezető szárnyhídja.
A szigeten kellemes sétát tehetünk, vagy bérelhető bicikli, bringó-hintó, sétacikli, lovas kocsi, sőt elektromos autó is. Az autóval érkezőket az Árpád híd oldalán fizető parkoló várja. Innen elindulva először a Zenélő Kút hangjátékában gyönyörködhetünk, amely félóránként csendül fel, majd egy japánkert tavirózsákkal és teknősökkel teli tórendszere között sétálhatunk. Szemben, a Duna-parti részen elektromos kisautók, kismotorok bérelhetők kisgyermekek számára.
A sziget belsejében találjuk a víztornyot, tetejéről gyönyörű kilátás nyílik. Tövében elfogadható árakkal étterem működik. Itt találjuk a Szabadtéri Színpadot is, ahol színvonalas programok várják a látogatókat. Az úgynevezett mikroszerelvény „sétabusz” a sziget két végéről indul, és fél óra alatt végigjárja a főbb nevezetességeket. Különleges sétacikliket bérelhetünk a víztoronnyal szemben: saját tervezésű és gyártású biciklikkel várja vendégeit a 15 éve működő cég, a legkisebbek még babaülést is kaphatnak.
Az állatkedvelők sétát tehetnek egy mini vadasparkban, amely a sziget közepén található. Talán ez a középkori királyi vadaskert utóda…
A gyerekeket ezen kívül két, modern játékokkal felszerelt játszótér is várja. A sportkedvelők is találnak igényüknek és pénztárcájuknak megfelelő sportolási lehetőségeket. A teniszpártiak rendelkezésére állnak a Dózsa Teniszstadion vagy az Európa-Ház teniszpályái. Ha futni szeretnénk, válthatunk futójegyet, cserébe szekrényt és zuhanyozási lehetőséget kapunk. Erre az Atlétikai Centrumban is van lehetőség. Itt használhatjuk az atlétikai pályát, a kézilabda- és a streetball pályát is. A Hajós Alfréd Sportuszoda 6-tól 17 óráig tart nyitva.
Két négycsillagos szálloda fogadja itt vendégeit.
A Margitsziget híres óriás fáit még a Habsburgok kertészei ültették. Arany Jánosnak is kedves pihenőhelye volt a Margitsziget; késői verseihez ihletet merített a hatalmas fák árnyékában meglelt nyugalomból.