Vissza a tartalomjegyzékhez


NAGYÍTÓ
CNN: hamis volt a hír

A CNN amerikai hírtelevízióhoz hasonlóan a Time magazin is visszavonta azt a korábbi hírét, mely szerint az amerikai hadsereg a vietnami háború idején halált okozó ideggázt, szarint használt amerikai katonaszökevények meggyilkolására.
A CNN és a Time június 7-én, illetve 8-án hozta nyilvánosságra a nyolc hónapig közösen folytatott kutatómunka eredményét. Értesüléseik szerint 1970 szeptemberében a Hátszél (Tailwind) nevű hadművelet során szarint tartalmazó gránátokat dobtak le egy laoszi falura az ott bujkáló amerikai katonaszökevények ellen, majd másnap megrohanták a falut, és mindenkit lemészároltak. A közlések szerint az akció a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának jóváhagyásával történt.
A szenzációsnak szánt értesülést a CNN Newsstand címen induló új hírmagazinja debütálásával egy időben tette közzé abban a reményben, hogy a műsor újra fellendíti a régóta csökkenő nézőszámot.
A CNN július 2-án, a Time néhány nappal később vonta vissza jelentését, és elnézést kért a nézőktől és a hadseregtől. „Nagy volt az igény a szenzációra, és ez elaltatta az elővigyázatosságot”- mondja Tom Rosensteil médiakritikus. „Az újságírók gyakran csak akkor éreznek sikeresnek egy hónapokig tartó oknyomozó munkát, ha sikerül valamilyen visszaélést leleplezniük. Ez az igény sokszor arra készteti az újságírókat, hogy a tényeket a lehető legrosszabb fényben szemléljék. Ez esetben is hasonló dolog történt.” A riporterek egy olyan veterán, Robert Van Buskirk vádjaira támaszkodtak, aki részt vett az akcióban. Buskirk korábban megjelent memoárjában sem ideggázról, sem katonaszökevényekről nem tett említést. Állítása szerint emlékei, amelyeket sokáig elfojtott, „csak a CNN riporterének kérdéseire jöttek elő”. Egy másik fontos forrás a 87 éves Thomas Moorer volt, aki magas rangú katonai vezető volt a vietnami háború idején. Moorer utalt rá, hogy a szaringáz „hozzáférhető” volt, és ez megerősíteni látszott a használat tényét. A hír közlése után azonban azt állította, hogy csak később, pletykákon keresztül hallott az ideggáz használatáról. Az ügyet vizsgáló független ügyvéd, Floyd Abrams megállapította, hogy Moorer közlései sokszor feltevéseken alapultak, és nem erősítették meg a vád lényegi pontjait. Ugyanakkor a riporterek nem tulajdonítottak jelentőséget két pilóta tanúságának, akik szintén részt vettek a laoszi akcióban, és határozottan állították, hogy csak könnygázbombákat dobtak le.
A vizsgálatok nyomán a CNN hírtelevízió a riport készítői közül két személyt elbocsátott, egy pedig maga mondott fel. April Oliver, az állásából elbocsátott egyik producer az ABC televízióban bírálta a CNN vezetését, azt állítva, hogy az egyszerűen nem akart konfliktust a jelenlegi katonai vezetéssel, és inkább meghátrált a rá nehezedő nyomás alatt.
A Time július 13-ai számában egész oldalas közleményben jelentette be, hogy visszavonják a hírt, és bocsánatot kérnek, mivel vizsgálataik eredménye azonos a CNN következtetéseivel, és a hírt megalapozatlannak találták. „Tiszteljük azt a nyíltságot, amivel a CNN az újranyomozást kezelte, és továbbra is együtt fogunk működni velük. Sokat tanultunk a hibákból, és a jövőben új módokat keresünk azok elkerülésére”- áll a Time közleményében.
Szabó Ibolya Anna