Vissza a tartalomjegyzékhez

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Tömeggyilkos pere Hágában

A Hágai Bíróságon megkezdődött Milan Kovacevic szerb háborús bűnös pere. A több mint 250 ezer áldozatot követelő szerb-horvát háború vezetői közül huszonheten vannak őrizetben, ám a két leghírhedtebb elítélt, Radovan Karadzsics, volt boszniai szerb vezető és katonai parancsnoka, Ratko Mladic azonban még mindig szabadlábon vannak. Az elsőként a vádlottak padjára ültetett Kovacevic elleni vádak: tömegmészárlás, háborús- és az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények.

A nacionalista Milan Kovacevic az 1992-95-ös boszniai háborúban a Szerb Demokrata Párt Válságbizottságában vezető beosztású tisztviselőként tevékenykedett. A bizottság feladata a Bosznia északnyugati részén elterülő Prijedor tartomány etnikai és vallási „megtisztítása volt. Kovacevic aktívan közreműködött a prijedori koncentrációs tábor felállításában és az etnikai tisztogatás megkezdésében.
A korábban orvosként dolgozó Kovacevic 1992 áprilisa és decembere között civil muszlimok és horvátok tömegeit tartóztatta le. Jó néhányukat kivégeztette, másokat megkínoztatott és megöletett. Brenda Hollis ügyésznő szerint a tábor személyzete „szabadon gyilkolhatta, kínozhatta és megerőszakolhatta a foglyokat”. Kovacevic mindezt karba tett kézzel nézte.
Az ügyészség szerint a vádlott közreműködött három hírhedt börtön: Omarska, Keraterm és Trnopolje irányításában is. Az idezárt foglyokat megerőszakolták, megverték, kirabolták, fizikailag és mentálisan bántalmazták.
„Omarskában mindennapos volt az emberi tetemek látványa... Keratermben rutinszerűen zajlottak a gyilkosságok. Gyakran olyan sok hulla gyűlt össze, hogy teherautókkal kellett elszállítani őket a táborból” - mondja Hollis.
Az 57 éves Kovacevic ártatlannak vallja magát, ám ha elítélik, életfogytiglan vár rá.