LAUDANCSEK KATALIN
Az utolsó cár utolsó útja
Július 17-én Szentpéterváron helyezik újabb - de a temetést kísérő vitákat figyelve korántsem biztos, hogy végső - nyugvóhelyére a 80 éve meggyilkolt utolsó orosz cár, II. Miklós és családja földi maradványait.
Az 1918-ban Jekatyerinburgban lemészárolt cári család és kísérete (balról jobbra): II. Miklós cár, Alexandra cárné, gyermekeik: Tatyjána, Olga, Alekszej, Anasztázia, Marija, továbbá Anna Gyemidova, a komorna, Botkin, a háziorvos, illetve Trup, a komornyik. „Távol legyen, hogy idegen tetemekhez imádkozzunk” Fotó: KommerszantA ceremóniát a Péter-Pál székesegyházban, a legtöbb orosz uralkodó hagyományos temetkezési helyén bonyolítják majd le. A helyiség, amelyben a kripta már elő van készítve, igen kisméretű: 15 embernél aligha fér be több. Két személy számára azonban biztosan szorítottak volna helyet: Oroszország elnökének, valamint a pravoszláv egyház pátriárkájának - ők azonban nem jönnek el. Jelcin nem indokolta távolmaradása okát, de döntése azután született, hogy találkozott a pátriárkával. Az egyház elzárkózását többféleképpen magyarázzák.
A „kincstári” verzió, miszerint kétségesnek tartják a csontok hitelességét, gyakorlatilag kizárható: az elemzések, melyeket éveken át folytattak a világ legnevesebb intézményeiben (köztük az amerikai hadügyminisztérium laboratóriumában) gyakorlatilag kétséget kizáróan bizonyítják, hogy valóban a cári család maradványai ezek. „A DNS- és a koponyavizsgálatok egy a trillióhoz arányban alátámasztják ezt”- nyilatkozta az egyik kutató. Az egyház azonban szkeptikus maradt: „Képzelje csak el, mi történne, ha a temetés után valaki bebizonyítaná, hogy mégsem a cári család fekszik itt? Távol legyen, hogy idegen tetemekhez imádkozzunk”- magyarázza a helyzetet V. Csaplin atya.
A cár kanonizálását illetően nem született még hivatalos döntés, a legközelebbi zsinatot pedig csak 2000-ben fogják összehívni. Valójában ez a kulcskérdés: a szentté avatással gyakorlatilag egyértelmű ítéletet mondanának ki a bolsevik rendszerre. Az egyházi ódzkodásnak legvalószínűbb oka is éppen az lehet, hogy félnek a megosztástól, hiszen a klérus vezető tagjai majdnem mindnyájan a szovjet rendszer alatt léptek szolgálatba. Akkortájt pedig a tisztségek betöltéséhez a Szovjet Kommunista Párt központi bizottságának és a KGB-nek a jóváhagyása szükségeltetett.
Az újratemetéssel kapcsolatban eddig is megoszlottak a vélemények: „Ez szentséggyalázás!” - kiáltják sokan. A probléma csak az, hogy némelyek az újratemetést tartják annak, míg mások számára az évek óta laboratóriumokban porosodó „temetetlen tetemek” jelentik ugyanezt. Mindkét oldalon történtek lépések az ügy érdekében: az újratemetés ellenzői „Társadalmi Bizottság a Cári Szent Mártírok Tetemeinek Védelmére” név alatt egyesítettek húsz, vallásos-monarchikus nézeteket valló csoportot. Szerintük a maradványoknak a templomban a helye. A temetéspártiak egyik képviselője pedig kijelentette, hogy ismeri ugyan a külön elhantolt Alekszej herceg sírjának pontos helyét, de nem árulja el, nehogy vele is végigcsinálják ugyanazt a megalázó procedúrát, mint a többi családtaggal.
Bár most úgy tűnik, az utóbbiak kerekedtek felül, még nincs kizárva egy-két meglepő fordulat. Egyes orosz lapértesülések szerint ugyanis a tudósok megtartottak maguknak egy keveset a vizsgálati anyagból...
Időnként némely felröppenő hírek arról tudósítanak, hogy volt, aki kikerülte a végzetét azon az ominózus napon. A személyzetből állítólag a szakács csodával határos módon megmenekült, és Iránban nyitott vendéglőt a „Ványa bácsihoz”.
A cári család kivégzése amolyan rituális szertartás szerepét töltötte be. A végrehajtók célja nem csupán a cári rezsim megdöntése volt, hanem fizikai megsemmisítése mindannak, ami így vagy úgy képviselhette azt. Churchill annak idején a „barbarizmus új korszakának” kezdeteként értékelte az eseményt. Ilyenformán az elkövetkező temetési ceremónia is szimbolikus jelentéssel bír majd. Az egyház hivatalos képviselete nélkül azonban jelentősen csökken a reprezentatív jelleg: nem sok maradt az eredetileg megtervezett nagy „gyász-show”-ból. Elmarad többek közt a három kilométer hosszú díszsorfal, az ünnepélyes egyházi fogadtatás, és nem lesz liturgia az elhunytak emlékére. A papok ugyanolyan átlagos halotti misét tartanak majd, mintha egy névtelen hősi halottért celebrálnának szertartást. Lesz ugyan sortűz, de az uralkodóknak kijáró 21 helyett csak 19, mivel a cár lemondott a trónról. A tölgyfa koporsókat piramis alakban helyezik majd el: legalulra kerülnek a szolgák, akik mindvégig hűségesen kitartottak, azután a családtagok, legfelül pedig maga a cár.
Még a szervezők számára is kérdés, hogy kik jelennek meg a búcsúztatón. Az elnök és a pátriárka mellett távolmaradását jelezte az Orosz Nemesek Szervezete is. Gorbacsov viszont, aki eleinte elzárkózott, nemrégiben jelezte, hogy mégis jön. Az európai uralkodók és államfők valószínűleg képviselőiket küldik majd el. A Romanov-dinasztia ma is élő 48 tagja közül több mint húszan lesznek jelen.
Úgy tűnik, hogy július 17-e nemcsak a temetés miatt lesz emlékezetes nap: Szentpétervár pravoszlávjai és monarchista szervezetek különféle akciókkal készülnek tiltakozni a „szentséggyalázás” ellen. De az elmaradt fizetéseiket és ösztöndíjaikat követelő tanárok, orvosok, mérnökök, egyetemisták is ezt a napot találták a legalkalmasabbnak a tüntetésre. Bizonyára nem véletlenül döntöttek így: a városban ezen a napon legalább 700 külföldi újságíró lesz jelen, így a „tüntettek még” események is könnyebben bekerülhetnek a világ hírműsoraiba.
Romanov herceg a cárizmus restaurációjáról
A temetés kapcsán felszínre kerültek a monarchia, az egyház és az állam kapcsolatának kérdései és problémái is. „Van-e esély a monarchia intézményének helyreállítására Oroszországban, és hogyan látja a Romanov-ház ma is élő tagjainak szerepét ebben?”- kérdezte az Izvesztyija című moszkvai lap riportere az egyik, talán legilletékesebb személytől Rómában.
Nyikolaj Romanovics Romanov herceg, aki az Orosz Cári Családtagok Egyesületének elnöke, elmondta: „Nézeteimet illetően republikánus és demokrata vagyok. Egyesületünk egyetlen más tagjáról sem tudok, aki valamilyen formában igényt formálna a cári trónra, bár igazából nem is maradt köztünk olyan, aki egyenesági leszármazottként örökösi jogokkal léphetne fel. A húszas években több jelentkező is akadt volna, ám éppen e miatt II. Miklós édesanyja határozott felhívást tett közzé, melyben arra szólította fel a lehetséges örökösöket, hogy ne ábrándozzanak a trónról: ez az egész kérdés a mindenkori oroszországi helyzet és a nép szabad választásának függvénye kell hogy maradjon. Többen azt hangoztatják, hogy a Romanovok mindig is a saját dinasztikus érdekeiket tartják szem előtt. Ez részben így is van. Nekem azonban elsősorban az a fő célom, hogy Oroszország érdekeit szolgáljam. Egy nemzetnek csak egy történelme van, és azt nem lehet feldarabolni. Félre kell dobni mindazt, ami elválaszt a hazától. Ez most nem megfelelő idő a viszályokra, a múlt sérelmeinek rendezésére...” - nyilatkozta N. R. Romanov az orosz lapnak.
