MÉSZÁROS MÁRIA
Tehetségfejlesztés szülői szinten

Interjú Dr. Herskovits Máriával, az MTA Pszichológiai Intézetének kutatójával, a Fővárosi Pedagógiai Intézet Tehetséggondozó Központjának vezetőjével - a tehetségről.

- Mit nevezünk tehetségnek?
- Azt szokták mondani: olyan tulajdonság, diszpozíció - vagyis különböző hajlamosító tényezők összessége -, amely gyermekkorban a kiemelkedő ismeretszerzést, felnőtt korban pedig a kiemelkedő alkotótevékenységet teszi lehetővé.
- Valamihez minden embernek van tehetsége - vagy akkor ezt inkább képességnek kell nevezni?
- Igen. Minden embernek vannak képességei, sőt, a saját képességstruktúráján belül vannak vezető képességei, és mindenki fejleszthetné ezeket tovább is. Mindannyian tehetünk képességeink kibontakoztatásáért. Ha viszont a tehetséget úgy határozzuk meg, hogy „átlag feletti”, ebből az is következik, hogy kell lennie átlagosnak is. Az igazi tehetség kibontakozásához három összetevő szükségeltetik: általános és speciális képességek (az előbbit intelligenciának is szokták nevezni és IQ-ban mérik), kreativitás - azaz alkotókészség - és motiváció, vagyis a feladat iránti elkötelezettség, érdeklődés, kíváncsiság, kitartás. Nem biztos, hogy mindegyik ugyanolyan súllyal van jelen, de mindháromnak jól kell működnie.
- Mikor mutatkoznak meg a tehetség első jelei?
- Van erre egy találó megfogalmazás: gyermekkorban a tehetségre irányuló hajlamnak a jegyeit lehet felfedezni. Ha végignézünk a kultúrtörténeten, láthatjuk, hogy a tehetség első jelei rendkívül különböző életkorban jelentkezhetnek. Van olyan eset, hogy már kora gyermekkorban feltűnik, és olyan is, amit „késői virágzásnak” is hívunk, vagyis sokkal később mutatkoznak az első jelek. Ha a nevelés szempontjából nézzük a kérdést, az a pedagógiai optimizmus mindenképpen jót tesz, amely szerint minden gyerek bizonyos fokig tehetségígéretnek tekinthető.
Mindemellett vannak olyan jegyek, amelyekre mindenképpen érdemes odafigyelni. Néha már csecsemőkorban, nagyon gyakran óvodáskorban feltűnik. Egy szülő egyszer beszámolt arról, hogy hét-nyolc hónapos gyermeke csúszás-mászás közben a LEGO-elemekből mindig két egyformát vett a kezébe, és ha véletlenül különbözőekre akadt, azt eldobta, és keresett egy ugyanolyan alakút. Hogy ez miért volt neki fontos, azt senki nem tudta, de a kisbaba ezzel olyan összehasonlítási műveletet végzett el, amelynek általában az iskolaérettség idején van jelentősége. Ennyiből persze még nem lehet tudni, hogy a gyerek tehetséges lesz-e, de mindenesetre nem általános gondolkodásbeli jegynek számít.
Az is figyelemfelkeltő lehet például, ha a gyerek a korosztályához képest feltűnően másként kérdez. Minden egészséges gyerek sokat kérdez, így ismerkedik a világgal, de egy átlagos képességű gyereknél egy idő után a kérdések célja sokkal inkább a társas élet keresése: „beszélgessünk”. Az átlagon felüli gyerekek rendkívül szigorú logikával tudnak kérdezni. Ilyenkor szemmel láthatóan nem a szociális kontaktus fenntartása a célja, hanem annak a dolognak a végére akar járni. Szembetűnő lehet az is, ha a gyermek sokkal hosszabb ideig tud foglalkozni egy dologgal, mint ahogy az az adott életkorban elvárható lenne tőle.
- Mi a helyzet abban az esetben, amikor a gyermek gondolkodása, beszédszintje átlagos, de egy bizonyos területen feltűnően ügyes? Például kitűnően rajzol, vagy verset ír. Ezt is észre kell venni?
- Persze, hogy észre kell venni. Sokféle területen lehet valaki tehetséges. Vannak olyan képességek, amelyek a többitől függetlenül fejlődnek. Ilyen a zenei képesség, a pszichomotoros ügyesség. A zenei hallásnak már egyéves kor körül megnyilvánulhat egy különös adottsága. Ezekből is kibontakozhat tehetség, ha kellő motivációt kap. Olyan gyerek is van - és ennek is egészen korai jelei vannak -, aki szociális területen tehetséges, tehát a kapcsolatteremtésben, az emberek közötti forgolódásban. Az adottságok velünk születnek - ilyen az abszolút hallás is, ami a zenei tehetség egyik nagyon fontos összetevője. Ezeknek az adottságoknak a továbbfejlesztése már egy következő kérdés.
- Tehát ezzel el is mondtuk, mire figyeljen oda a szülő. És mit tehet, ha már felfedezett ilyen jegyeket?
- A szülőknek arra kell odafigyelni, ami feltűnik, de ez rendkívül kultúrafüggő. Sokkal kisebb esélye van annak a gyereknek tehetséggé válni, akit már kétéves korában odaültetnek a video elé. Egy jóeszű kisgyereknél a legfontosabb a kíváncsiság fejlesztése. Tehát ne csak „benyelje” az adatokat, minden válogatás nélkül.
Ablakokat kell előtte nyitogatni a világra, ráébreszteni arra, milyen rengeteg érdekes dolog van, amivel foglalkozhat. Valamit nagyon szeretnék elmondani: ez a hozzáállás nem elsősorban a szülők iskolai végzettségétől függ, sokkal inkább a szülők világ iránti kíváncsiságától. Sosem felejtem el, amikor egy szakmunkás végzettséggel rendelkező édesapa járt nálam feltűnően értelmes kislányával. Ahogy elmesélte nekem, hogy egyszer holdfogyatkozáskor felébresztette a kislányát, és együtt nézték távcsővel az égi jelenséget, nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a kislány érdeklődését és nyitottságát az apukája erősíti benne.
Nagyon sokszor találkozom iskolázott szülők érzelmileg elhanyagolt gyerekével, akikből éppen azért nem válik tehetség, mert hiányzik az az érzelmi aranytartalék, amelyet csak egy gyermekére odafigyelő, szerető szülő tud megadni.
- Tehát nagyon fontos az érzelmi törődés…
- A tehetséges gyermek is elsősorban gyermek. A családban és az iskolában is döntően melegségre, szeretetre, biztonságra van szüksége. Szellemi táplálék terén pedig nem egyszerűen csak többre, hanem másfélére van szüksége. A gyengébb képességű gyermek azt igényli, hogy minden feladatot egészen apró lépésekre lebontsanak vele, és azt ismételjék. A tehetséges vagy a nagyon okos gyermeknek arra van szüksége, hogy nyugodtan átugorhassa ezeket a lépéseket. Az iskolában a tanárnak is lehetősége van differenciálni, minőségben más-más feladatot adni a egyes tanulóknak.
- A porosz iskolarendszert gyakran vádolják azzal, hogy leszűkíti a gyerekek fantáziavilágát; visszafogja a kreativitásukat, túlzottan és egyoldalúan terheli őket.
- Ezen a területen lassan történik változás. Sajnos a legtöbb tanmenet és tanterv azt sugallja, hogy egyből a teljes egyetemi tananyagot kell a gyermekek fejébe nyomni.
- Ezt a megterhelést az alsó tagozatban azzal indokolják, hogy edzeni kell a gyerekeket a középiskola kemény követelményrendszeréhez, ezzel is a szigorú egyetemi felvételikre készítve fel őket.
- Ez a fejlődéslélektan szempontjából rossz logika. A gyermek fejlődésének az tesz jót, ha saját életkorának megfelelően bánnak vele. Ettől válik elég erőssé ahhoz, hogy fokozatosan elviselje a terheket. Aki átmelegedve lép ki a hideg utcára, az jobban fogja bírni a hideget, mint aki fázott a lakásban is.
- A szülők gyakran - felfedezve csemetéjük különleges képességeit - elkezdik a gyermeket zenére taníttatni, edzésekre, különórákra vinni, emiatt bizonyos életkori szükségek, például a játék elhanyagolódik.
- Gyakori kérdés, hogy meddig terhelhető egy gyermek. Erre azt tudom válaszolni, hogy ez egyénenként változó, nincs objektív mérce. Míg az egyiknek a heti egy különóra is sok, a másik attól boldog, hogy sokféle dolgot csinálhat, és közben még társasági életet is él. Az öröm, az oldottság a kulcsszó. A tehetséges gyerekek jó részének - és ez is a tehetséghez tartozik - borzasztó sok energiája van. Amikor az ember azt hinné, hogy kidől, akkor kezdi magát jól érezni. Ismerek olyan gyermeket, aki 9-10 éves korában heti ötször járt edzésre, mellette tanult külön angolt, és kikönyörögte, hogy hadd maradjon ott olasz órán is, majd ezek után az iskolában elintézte, hogy hetente kétszer vívjon. Amikor a szülők megkérdezték tőle, hogy mégis mikor, a gyerek azt felelte: reggel hét és nyolc között még nincs semmi dolga. Boldogan ment mindenhova. Kevesebb panasz lett a magatartására is, hiszen már reggel ugrálhatott egy sort. Sportra egyébként a legtöbb egészséges gyereknek szüksége volna.
- Előfordul, hogy a gyermek nagyon szívesen úszik vagy korcsolyázik, de amikor indulni kellene az órára, ő éppen elmélyülten játszik, és nem akar menni sehova.
- A gyereknek meg kell tanulnia, hogy az élet tele van elkerülhetetlen konfliktusokkal. Valaminek a választása mindig más dolgokról való lemondást jelent. Az a fontos, hogy hozzásegítsük egy hosszútávú döntéshez. Fel kell tenni a kérdést neki: megéri-e, hogy annyiszor abba kell hagynod, amit szeretsz csinálni?
- Örülök, hogy szó esett a sportról mint természetes kiegészítő tevékenységről, amelynek nem az a célja, hogy bajnokokat faragjunk. A sport valóban a koncentráció, a kitartás, a mozgáskoordináció fejlesztésének is kiváló eszköze.
- Sőt a szociális készséget, így a személyiséget is fejleszti. Mindemellett meg kell említenünk, hogy van olyan gyerek, aki nem szeret edzésre járni, szívesebben biciklizik egyedül, vagy focizik lent a haverokkal. Ilyen esetben semmiképpen nem érdemes az edzéseket erőltetni.
- A legtöbb szülő a maga be nem teljesült vágyait szeretné a gyerekben megvalósítani, sokszor akaratlanul is. Baj ez?
- Abban az esetben káros lehet, ha a szülő nem figyel oda arra, hogy milyen a gyermeke. Ha azonban az elképzelései egybeesnek a gyermek hajlamaival, mivel esetleg örökölte azokat, akkor ez természetes folyamat. Nem véletlenül léteznek például orvosdinasztiák. Ha a szülő szeretett volna zenét tanulni, de nem volt rá módja, akkor teljesen helyénvaló, hogy megpróbálja megadni a lehetőséget gyermekének a zenetanulásra. A kulcsszónak a megkínálást tartom, ami azonban nem jelent ráerőltetést. Akkor van baj, ha nem vesszük észre, hogy a gyerek egészen mást szeretne csinálni.