Vissza a tartalomjegyzékhez

MUNKATÁRSUNKTÓL
Elsózott munkahelyek

Továbbra sem kapták meg a múlt havi fizetésüket a baranyai Sásd melletti pusztán dolgozó Életsó Kft. emberei. A februárban Pécsett bejegyzett társaság tisztes fizetést és stabil munkahelyet ígért a munkanélküliséggel küszködő térségben. A társaság rendbe akarta hozni és virágzó mezőgazdasági teleppé alakítani a pusztát. A fizikai és irodai munkával kapcsolatban mintegy 90 emberre tartott igényt és ennek érdekében a komlói munkaügyi kirendeltséghez fordult. A dolgozók - miután munkába álltak - csapdába kerültek, ugyanis fizetést alig-alig vagy egyáltalán nem kaptak, viszont a munkaügyi központba nem mehettek vissza, hiszen állásuk már volt, illetve van. Így a hatályos szabályozás szerint sem segélyhez, sem jövedelempótló támogatáshoz nem juthatnak.
Az áldatlan helyzetre a mindszentgodisai polgármester és a komlói munkaügyi központ próbál megoldást találni. Bimbó István, az említett település polgármestere a Heteknek elmondta: a legjobb megoldásnak az látszik, hogy a dolgozók rendkívüli felmondással hagyják ott a céget, és akkor legalább a segélyt megkaphatják. Mint a polgármester hangsúlyozta: a vidéki munkavállalók elég kiszolgáltatott helyzetben vannak a munka hiánya miatt.
A kistelepüléseken kevés a munkáltató, a hajdani termelőszövetkezetek sokhelyütt tönkrementek vagy létszámleépítést hajtottak végre. A magángazdák pedig ezt a munkásfelesleget nem minden esetben tudják foglalkoztatni. Mindehhez az is társul, hogy a munkaügyi központoknak a jogszabály szerint nincs lehetősége kiszűrni azokat a cégeket amelyek megfelelő anyagi fedezet nélkül folytatják tevékenységüket.
A Munkaügyi Minisztériumban arról tájékoztatták lapunkat, hogy a sásdi eset egyedi. Igaz, vannak visszaélések a munkáltatói szférában, de általánosítani nem lehet az ilyen jelenségeket.