CSEREKLYEI MÁRTA
Vallásszabadság kalitkában

Földalatti keresztény közösség Kínában. Szabadok

Amikor az Egyesült Államok és Kína 1979-ben felvették a diplomáciai kapcsolatot egymással, Jimmy Carter amerikai elnök felkérte Teng Hsziao-pinget arra, hogy engedélyezze a keresztény gyülekezetek működését, nyomtassanak Bibliákat, és ne akadályozza a külföldi misszionáriusok tevékenységét - írja a Newsweek című amerikai magazin június 29-ei száma. Teng az első két kérésnek - látszólag - eleget tett: az államilag elismert „hazafias” egyházaknak megadta a működési engedélyt, és a Bibliák nyomtatását is - csigalassúsággal - megkezdték. Az államilag el nem ismert (sőt, üldözött) egyházak látogatottsága azonban ma már jóval nagyobb az ellenőrzött egyházakénál, miközben a boltokban továbbra is tiltva van a bibliaárusítás, és a külföldi misszionáriusok működésének hivatalos elismerése is várat még magára.
Bill Clinton amerikai elnök kínai útja során különös hangsúlyt helyezett a vallási tolerancia üzenetének közvetítésére. Az egykori amerikai külügyminiszter, Warren Christopher már 1996-ban fontosnak tartotta felhívni a kínai vezetők figyelmét számos alapvető emberi szabadságjog megsértésére, valamint a vallási, politikai vagy társadalmi meggyőződésük miatt bebörtönzöttek helyzetére. Különböző emberi jogi csoportok szerint a kínai kormány nem csupán üldözi a kormánynak be nem hódoló keresztény egyházakat, hanem munkatáborokba zárja azokat a vezetőket, akik nem hajlandók térdet hajtani a kormány elnyomása előtt.

A tiltott könyv

„A kínai állampolgárok vallási nézeteik teljes szabadságát élvezik” - hirdeti a Kínai Népköztársaság alkotmánya. A kontinens méretű ázsiai országban azonban a legkisebb gyerkőc is tudja, hogy minden viszonylagos. A keresztények saját bőrükön tapasztalhatják, hogy Kínában a vallásszabadság mennyire relatív fogalom. Az ország kommunista pártja csak az általa bejegyzett egyházaknak ad „működési engedélyt” és a vallás szabad gyakorlása kizárólag kijelölt helyeken történhet.
Egy 1994-es rendelet értelmében minden tíz főnél nagyobb vallási összejövetel megtartásához a Vallásügyi Hivatal engedélye szükséges. A rendelet továbbá azt is előírja, hogy „senki sem folytathat vallási tevékenységet, ha az zavarja a közrendet, veszélyezteti az állampolgárok egészségét vagy zavarja az állami oktatási rendszer működését”. A meghatározás általános volta azonban lehetővé teszi, hogy a kormány maga döntse el: mi zavarja a közrendet, mi illendő s mi nem. Egy amerikai misszionárius, Philip Wickeri szintén úgy véli: Kína számos részén nagyon nehéz kereszténynek lenni. A kormányhivatalnokok sok helyütt bezáratják és megbírságolják a gyülekezeteket, bebörtönzik a vezetőket, s beavatkoznak a felekezetek belügyeibe, vagy megtagadják az engedélyek kiadását. Pedig a kínai egyházak bejegyeztetésének megtagadásakor még csak a történelmi múlt hiányára sem lehet hivatkozni, hiszen már a múlt század elején éltek az országban evangéliumi keresztények. Az első vízkeresztséget a történelem 1814-re datálja. Az 1900-ban kirobbant boxerlázadás során 30 ezer keresztényt és 235 misszionáriust öltek meg. A nagy vezér, Mao Ce-tung uralma alatt lezajló Nagy Proletár Kulturális Forradalom (1966-76) alatt pedig Mao vörösgárdistái megrongálták a templomokat, a gyülekezeti házakat; a hívőket és a vallási vezetőket pedig megverték, megölték. Az ateista propagandisták hisztérikus igyekezettel próbálták bizonyítani Mao mindent felülmúló „isteni” mivoltát. A vallási csoportok földalatti egyházként azonban tovább működtek. Erre az időre emlékezteti a közeljövőben visszavonulni készülő Philip Wickerit egy évekkel ezelőtt kapott Újszövetség-kötet. A könyvet kézzel másolták a forradalom alatt - amikor a hatóságok minden Bibliát elkoboztak és elégettek. „Agyonolvasott, ütött-kopott könyvecske volt” - mondja Wickeri. „A pásztor, aki adta, arra kért, soha ne felejtsem el, honnan származik a könyv.” A kormány egyébként a mai napig korlátozza a bibliavásárlást. A világi könyvesboltokban tilos Bibliát árusítani. Jóllehet nyomtatását a kormány kizárólag az Amity Pressnek engedélyezte, a Biblia - Mao Ce-tung összes műve után - mégis a második legnagyobb példányszámban megjelenő könyv Kínában.

Az állam nem mindenható

A bezáratott imaházak megnyitása Mao 1976-ban bekövetkezett halála után három évvel vált ismét lehetővé. Bár azóta nem csupán a hivatalos működési engedéllyel rendelkező, hanem az „illegális” vallási csoportok száma is megnövekedett, a kormány a mai napig hatalmas erőfeszítéseket tesz a keresztény mozgalmak letörésére. Egy 1996-97-es razziasorozat alkalmával számos házi gyülekezetet és csoportot rajtaütésszerűen megtámadtak és bezárattak. Vagyontárgyaikat elkobozták, vezetőiket kihallgatás céljából hosszas őrizeti fogságban tartották és megverték. Többek holléte máig ismeretlen. A letartóztatások során többször előfordul, hogy csupán pénzbírság lefizetése után bocsátják szabadon a foglyokat. Az összeg gyakran meghaladja egy átlagmunkás havi bérének tízszeresét is.
Egy egyházakkal foglalkozó szakember, Teng Zsaoming szerint Kínában nem kérdés, hogy kit mi illet meg: a császár, vagyis az állam kétség nélkül Krisztus elé helyezi magát, s az egyház feje is ő maga kíván lenni. A kormány szóvivője szerint azonban csupán arról van szó, hogy a Nyugat nem érti Kína vallási helyzetét, ezért értelmezi félre a helyzetet. A tények viszont magukért beszélnek. Kínában a keresztényeknek választaniuk kell: jobban fizető állást akarnak vagy hitük nyílt vállalását. A kettő ugyanis kizárja egymást.
Pedig Kínában a kereszténység egyre kevésbé számít a beáramló nyugati civilizáció nemkívánatos hatásának. A kormány becslése szerint mintegy 15 millió protestáns hívő él az országban, míg külső források ennek többszöröséről beszélnek. „A gyülekezetek gyors növekedésének egyik oka az, hogy a keresztények a mindennapi életükben látják a hitük gyümölcseit” - mondja az egyik vallási vezető. „Az emberek felismerik, hogy az anyagi szükségeken túl más is létezik.”
Egy misszionárius, Susan Boone a következőket mondja róluk: „Én sokkal többet tanulok a kínai keresztényektől, mint ők éntőlem. Amerikában az emberek azért járnak templomba, mert ez elvárás. Itt nem. Az itteniek ezzel mindenüket kockára teszik.”
Sanghaj ötezer követőt számláló Muen Gyülekezete élén is mindent kockáztató lelkész áll. Shi Quigui, aki keresztény családban nőtt fel, már 1949-ben úgy érezte: szolgálnia kell Istent. Az akkori pásztor figyelmeztette, hogy ha ezt a pályát választja, bizonytalan jövővel kell szembenéznie. „Ha Istent követem, soha nem fogok éhezni. Isten megvédelmez engem” - hangzott Shi válasza. Tizenöt évvel később - már pásztori szolgálata alatt - Mao elnök vörösgárdistái elkobozták gyülekezetének vagyontárgyait, Shit megverték, és a gyülekezet vezetőivel együtt kényszermunkára küldték. „Elvették a Bibliáinkat. Nem léphettünk kapcsolatba más keresztényekkel. De ennek ellenére éreztem, hogy Isten velem van” - emlékezik vissza Shi pásztor. Személye ma sem véletlenül tüske a kormány szemében: évente 350 embert keresztel meg - engedély nélkül.
Egy másik lelkipásztor, a 83 éves Huan Xiangzhen életéből 22 évet kényszerült keresztény meggyőződése miatt börtönben tölteni. Egyszobás otthonából márciusban lakoltatták ki a hatóságok, mivel engedély nélkül tartott összejöveteleket. Életkora és annak ellenére, hogy gyülekezetét feloszlatták, Huan ma is nyilvánosan keresztel és hirdeti az evangéliumi jó hírt. Azt vallja, hogy szellemi kérdésekbe a kormánynak nincs joga beavatkozni. „A kormány által garantált úgynevezett vallásszabadság nem több egy kalitkába zárt madár szabadságánál. De Jézusban hatalmas erő van” - mondja, amint felsegít egy idős hölgyet a templom lépcsőjén a forró pekingi napsütésben.