PÁLFY GYULA
Milyen évezred virrad bolygónkra

Nyakunkon a jövő. A közelgő ezredfordulóval foglalkozó sorozatunk e mostani része arra figyel: a misztikus XXI. század közeledtével minden árucikk piacképes, ami valahogy a holnaphoz kapcsolható. Vevőre találnak a világ eszmepiacán a nagyívű fejtegetések és a silány jósolgatások egyaránt. Mindez érthető, hisz a nemzedék, mely tanúja lehet egy ezredfordulónak, joggal érezheti különlegesnek magát és korát.

A jövő kútjánál

Ugyan sok víz lefolyt a Dunán a legutóbbi ezredforduló óta, de a jövőkutatás módszertára a látszat ellenére sem bővült sokat. Az alapkérdés változatlan: a mindig rejtélyes jövő - legalább kis százalékban - olyan lesz-e majd, amilyennek előzőleg vélik a szakemberek. Nagy tanulság a tudományos jövőkutatás „szakterületén”, hogy a jövő jelenné érve legtöbbször teljesen más jelleget mutat, mint amit húsz, ötven évvel ezelőtti futurológiai szakmunkák előrejeleztek. Főként nagyot lehet tévedni, ha a lázas jövőkutató egyszerűen „négyzetre emeli” a mai folyamatokat, s azt gondolja, hiteles ismerője lesz így a holnapnak. A múlt századvég futurológusai például komolyan úgy vélték: a sűrűsödő nagyvárosi közlekedés miatt pár évtized múlva méter magas „lócitromszőnyeg” lepi el a párizsi utcákat.
A film- és a szórakoztatóiparnak azért ropogós kenyeret biztosít a „nagy téma”. A „mi lesz ezután”-t látványos-elrettentő képekben felvillantani busás hozamot biztosít - még mielőtt a kérdéses jövő megérkezhetne. Önmagában már az is kortünet, hogy a celluloidra álmodott holnap ma már szinte soha nem bizakodó, annál inkább depressziós, életveszélyes, sőt reményhervasztóan haldokló. A monstre alkotások persze szabvány panelekből építkeznek. Olyannyira, hogy a néző szinte húzza a száját, ha kimarad a „világcégek piszkos hatalma”; „az ember és gép keveredése, genetikai visszaélésekkel súlyosbítva”; vagy „az eliszaposodó, szeméthegyekkel borított, ősemberszerű hordák uralta metropolisok” és „a törvény illúzióját lézerrel és ágyúval felvillantó páncélos-rendvédelmiek” motívuma. Mert a levegőben lóg, hogy a holnap lényege: a túlélés, a „mindenki mindenki ellen” küzdelem.

Világgazdaság: globalitás „über alles”?

Nem is oly régen, az iskolai ünnepélyen, piros nyakkendős díszben kellett indulót zengenünk a világ nemzetközivé válásáról. Ma úgy néz ki, ez meg is valósul. Ám akik az Internacionálét ránk kényszerítették, aligha így gondolták.
Az egységes világrend ugyanis távolról sem a kommunizmus vágyképeit, hanem a tőke és a piac nagyon is kézzelfogható mozgástörvényeit követve alakulgat a szemünk láttára.
Az egyik leggyakoribb jövőbe tekintő vita mégis magát a kapitalizmust boncolgatja. Mégpedig a mostanában újra emlegetett Milton Fiedmann-féle erőteljesen szabadversenyes, az államot hátrébb tessékelő válfaját, mely ma jószerivel az egyedüli sikerrecept minden növekedni vágyó nemzet számára. Korunk világgazdasága ugyanis a világcégek gazdasága. A nemzetek felett átívelő (transznacionális) vállalatbirodalmak játéktere, amelyek kritikusaik szerint képesek szétzúzni ezredéves nemzeti és kulturális hagyományokat, miközben semmibe veszik a nemzetállamot. Mások viszont üdvözlik a villámsebességű pénzmozgást lehetővé tévő globális piacot, hisz a tőke nagy tömegben beáramolva képes fellendíteni az elmaradt régiókat, így Kelet-Európát is.
A transznacionális tőke lassanként saját ideológiákat sző, mi több: egyes államhatalmi funkciókat is kezd átvenni, „magánosítja az államot” - legalábbis kritikusai szerint. Jó néhány, elsősorban európai elemző véli úgy, hogy az állam visszavonulása, s a szuperkapitalista magántőke előretörése miatt gyors ütemben kezdenek el sorvadni az eddig állami támogatással fenntartott ágazatok, így a kultúra is.
Viviane Forrester „Gazdasági horror”című divatos kötete csak egy - de tipikusan európai hangvételű - segélykiáltás a „neoliberális világtőke” ellenében. Forrester, aki a „Femina” irodalmi díj zsüritagja, és a Le Monde irodalomkritikusa, országhatárokon átívelő mozgalomfélét és a nemzetközi közvélemény megdolgozását szorgalmazná a nagytőke szemmel tartására. Az OECD (vagyis a legfejlettebb államok) és a WTO (a Világkereskedelmi Tanács) ugyanis a közelmúltban suba alatt kishíján tető alá hozta az „új tőkés világrend” alkotmányát, amely a befektetések engedélyezését kivonná az adott állam jogköréből és egy nemzetek feletti, az óriástőke által kézben tartott döntőbíróság hatáskörébe utalná. Vajon ez már a sci-fi képregényvilág „elszabadult óriáscégek kontra elnyomott tömegek” első, életre kelt fejezete volna…?
A egyre kevesebb kézben koncentrálódó világtőkét különösen Európában előszeretettel anglo-amerikainak titulálják. Ezen azt értik, hogy e beruházások leple alatt igazából világméretű, erőltetett amerikanizálás folyik. Tény, hogy a nyolcadik éve töretlen amerikai fellendülés a szociális piacgazdaságra épülő európai kapitalizmusoknak egy látványosan sikeres, európai szemmel nézve túlságosan szabadjára engedett alternatíváját kínálja. A kevesebb, de szigorúan behajtott adó, a minimális állami beleszólás a vállalkozásokba, a lazább társadalombiztosítási és munkanélkülisegély-háló nagyobb munkavállalói találékonyságot és mobilitást eredményez. Az átlagban hétévente új szakmát és lakóhelyet választó amerikai polgárok közt egyre több a kisrészvényes tőzsdéző, aki a maga sorsát kezébe véve nem az állami osztogatásból kíván sarcot hasítani, hanem kihasználva a fellendülést, osztalékra és nyereségre szert téve biztosítja be magát. A polgárok ilyen kiterjedt - fölemelkedésre és bukásra egyaránt érvényes - szabadsága kétségkívül borzongást kelt Európában. Kontinensünkön igazából e modell beszivárgásától, s nem a Bill Gates, Soros György- féle moguloktól félnek, mikor a neoliberalizmus ellen farkast kiáltanak. A tét egyébként valóban nem csekély: a jövő kapitalizmusa ezekben az években ölt hosszú távú - meglehet végleges - alakzatot.

Civilizációk háborúja

Hol van már ezerkilencszáznyolcvankilenc? Ahogy leomlott a vasfüggöny, az amerikai történész, Francis Fukuyama bestsellere nyomán a „történelem végéről” lehetett egy ideig hallani. A fogalmon ő azt értette, hogy miután eldőlt a nagy kérdés, azaz bizonyítást nyert, hogy a társadalmi formációk csúcsa és betetőzője mégis a tőkés világrend, az élet ettől kezdve nagyobb csetepaték nélkül halad tovább a földön. Aztán jött az Öböl-háború, a délszláv öldöklés, és a békés unalomról szőtt illúzió hamar elillant. Az újabb divatos paradigmát az évtized közepére az amerikai politológus, Samuel Huntington dolgozta ki. Szerinte a jövő század nem az ideológiák, hanem a civilizációk harctere lesz. A Nyugatra - egyes bírálók szerint azonban csak az USA-ra - igen nagy veszélyt az önálló regionális egységekké összeforró, vallási és nemzeti köntösbe öltözött erőcsoportok jelentik majd. Huntington szerint fel kell végre hagyni a globalizációs mániával. Az északatlanti civilizációnak be kellene zárkóznia az iszlám, a kínai, a szláv-ortodox, az afrikai és a más irányokból áradó fenyegetések elől. Az eredmény: a Huntington-féle „nyugati önvédelem” tézissé lett, amelyről divat ellenkönyveket írni. A multikulturális hullám idején merőben „szokatlan és udvariatlan” ugyanis efféle etnikai-vallási alapokra visszavezetni a globális konfliktusokat.
Hamish McRae a brit Independent munkatársa, A világ 2020-ban című sikerkönyvében a szintézist kísérli meg a különféle (derűlátóbb és pesszimistább) jövőképek között. Igen valószínűnek véli, hogy nemsokára hatalmas földrengés pusztít a Tokió és a Los Angeles alatti mélységekben húzódó két legveszélyesebb törésvonal mentén. De másfajta veszélyek is lesújthatnak: az atomenergia elszabadulása, az AIDS és a terrorizmus egyszerre jelent fenyegetést. A fejlődés viszont McRae szerint nem áll meg, csak átalakul: az elöregedő Európa, az egységesülő észak-amerikai földrész, s a vallási hagyományaiba beburkolózó Japán előtt a hatalmas Kína válhat a világ szupergazdaságává.
A szerző úgy véli, hogy Európa sikeresen integrálja a most oda kívánkozók nagy részét; sőt „Magyarország és Csehország különösképp prosperálni fog”. Az egységesülés ellenpontjaként várható a régiósodás erősödése is Európában. Ennek következtében Észak-Olaszország elválhat déltől, amiképp Baszkföld és Skócia is anyanemzeteiktől; viszont Írország végre befogadhatja az északi grófságokat. Ám Törökország már nem fér be Európába, a Balkán pedig - McRae szerint - továbbra is a bajok fészke marad.

Beszélő fejek

Kínában járva Clinton elnök a nagyreményű egyetemi ifjúság figyelmét a nyitott társadalom eszméjére hívta fel. Ezzel voltaképp nyilvánosan felbontotta és átnyújtotta a kínaiaknak a XXI. század ajtaján érvényes belépési kódot. Bár a „nyitott társadalom” fogalomszerkezetet leggyakrabban Soros Györgytől hallhattuk, az már rég beépült a világszerte használt politikai alapszókincsbe. A gondolat veleje a történelmi tapasztalatokon alapuló, de keserűen csengő tétel: „Mivel a végső igazság az emberiség számára elérhetetlen (…) az igazságot nem monopolizálhatja senki; különféle emberek különböző nézetekkel és érdekekkel rendelkeznek, s ezért szükség van olyan intézményekre, melyek lehetővé teszik, hogy békében éljenek együtt” - írja Soros nagy vihart kavaró politikai esszéjében. A „kapitalista fenyegetés” címet viselő tanulmány mindenkit meglepett, hiszen abban a legnagyobb tőzsdecápának tekintett Soros magát a gátlástalan szabad versenyt és a piaci szemlélet mindenhatóságát nevezi az új totális elnyomás forrásának, a nyílt társadalom jelenleg legnagyobb ellenfelének. Egy interjú szerint idejének már csupán egyharmadát köti le az üzlet. A nagyobb részt alapítványainak és a gondolkozásnak szenteli: „Most kell találni valamit, ami ismét egyensúlyban tarthatná a világot.”
Más befolyásos üzletemberekre is jellemző, hogy egy bizonyos vagyonmennyiség határát átlépve nagy távlatokban kezdenek el gondolkodni, s idejüket, energiájukat valamely globális ügy szolgálatába állítják. Bill Gates, a föld legvagyonosabb polgára szintén tudatosan építi a maga jövőképét. A Microsoft-főnök az információs társadalom jövőjéről ír és beszél gyakran profetikus töltettel. E jövőképben a legfőbb tőke és egyben a szabad verseny legfőbb biztosítéka a tudás, az információ, melynek szabad elérhetőségéről az internet és - természetesen - Gates egész életműve hivatott gondoskodni.
Ted Turner, a CNN alapítója már ma is befolyásolja az amerikai, s azon keresztül a világpolitikát. Amit a globális hírcsatorna bemutat a világból, arra a Fehér Háznak akarva-akaratlanul rá kell mozdulnia, mert szavazópolgárok milliói látják a tragédiák és jogtalanságok felkavaró képeit. A nézők elvárják, hogy az Egyesült Államok mint a világ legszabadabb és legerősebb nemzetének kormánya ne maradjon tétlen!
„…A hírek azok, amelyeket mi megmutatunk” - mondta egyszer Turner, aki tavaly nagylelkűen megajándékozta az ENSZ-et is egymilliárd dollárral, körülbelül egyéves keresményével.
Az ideológiai hatalom ma a politikai befolyás és birtokolt tőke együtteséből áll elő. A médiák többnyire csak a késő esti beszélgető műsorokban adnak helyt az ilyesféle álmodozásoknak. Pedig: a „beszélő fejek” (vagyis ami ilyenkor a résztvevőkből látható) nagyon is cselekvésre termett üzletemberekhez tartoznak…

Kéz a kézben Földanyáért

Mindaz, amiről eddig szóltunk, nem légüres térben, hanem a kor hangulatába ágyazva történik. Oly posztmaterialista korban, mikor a természetfeletti valóság elfogadása az évszázados száműzetésből lassan viszszaszivárog a nyugati kultúrába, más kultúrkörökből pedig soha nem is került ki. A New Age gyűjtőnévvel jelölt új valláspiac minderre épít, mikor nagyon is ősi, többnyire kereszténység előtti eszköztárat melegít fel az ezredév nyelvezetével körítve. A „konzervek” könnyen fogyaszthatók, mivel fogyasztóiktól többnyire - szemben a zsidó-keresztény bibliai hittel - nem kívánnak következetes erkölcsi fordulatot. Inkább ön- és környezetbefolyásoló technikákat (agykontrollt, asztrológiát, jógagyakorlatokat, transzcendentális meditációt, természetgyógyászatot stb.) alkalmaznak, amelyek a felerősödött szabad versenyben az individualista, karrierépítő világpolgár-alkatnak épp kapóra jönnek. Ezekből az elemekből egy új életstílus, a „Vízöntő-korszak öntudatos emberének” a képe áll össze.
Ez a trend a világfolyamatokat is megszólítja. A kulcsszó a környezetvédelem, a Föld védelme. A Földé (Gaiáé), melyet az utóbbi harminc évben elterjedő Planetáris Tudat tanítása alapján egyre többen és mind komolyabb emberek látnak élő, organikus létezőként, élőlényként, melynek személyiségi jogai vannak.
A planetáris gondolkodás egyik bábája minden bizonnyal a Római Klub. A tudóstársaságnak az 1972-ben kiadott, a növekedés határairól szóló „próféciája” szerzett világtekintélyt. Ez volt első globális ökológiai vészharangkongatás. S bár rémképei közül - szerencsére - egyik sem jött be, a tanulmány óriási hatást gyakorolt a világszervezetek, köztük az ENSZ „elzöldülésére”- melyet így sokan a globális tőke ellen használható akciószervezetté szeretnének átalakítani. Kétség nem fér hozzá, hogy a természet védelme elsőrendű feladat. Azonban jól látható, hogy e nemes törekvéshez mily előszeretettel kötődnek az olyan újra spiritualizálódó természet- és halottkultuszok, mint a keleti sámánizmus és a lámaizmus, a nyugati (kelta) druidamozgalom, vagy az afrikai gyökerű, de ma már latin-amerikai közvetítéssel az Egyesült Államokba is betelepedett woodoo-mágia.
Bár az 1992-es riói, majd a 97-es New York-i Föld-csúcstalálkozókon valós döntések nemigen születtek, az ENSZ adminisztrációja kidolgozta az első mentő lépteket a Földért. A Fenntartható Fejlődés Bizottság (nevét a Római Klub elméletéről nyerte) a kijelölt fórum, mely összefogja az ENSZ egészében futó „földmentő” résztevékenységeket, és nyomon kíséri a jövő századra előirányzott környezetvédelmi haditerv, az Agenda 21 megvalósulását.

Játékpolc

A jövő század iparága sokféle csecsebecsével készül az ezredfordulóra. A bolognai vásáron immár hagyományossá vált „Future show” egyik slágere például a 2998-as foci-vb, s azon is (a természetesen virtuális) brazil-olasz elődöntő.
Amerikában a Megváltó második eljövetelét a keresztények egynegyede várja a kétezredik év tájékára, és száznál több internet-honlap figyelmeztet az idők végére. Ám vannak, akik az „odafelvalók keresését”, az odafelvalókon kereséssel cserélik fel, és úticsomagot kínálnak a második eljövetelre saruval és a várható mennyei ragyogást enyhítő napszemüveggel együtt…
Maga a kettőezredik év - mint dátum is problémákat önt a számítógépes rendszerekre -tehát az egész világra. A korábbi gépeken ugyanis helytakarékosságból csak az év utolsó két számjegye szerepel: pl. 1998 helyett csak 98. De kétezerben a számlálók (bankkártya, telefon stb.) egyszerűen lenullázhatnak vagy 1900-nak érzékelve a két nullát százévi kamattal - vagy telefonszámlával - ajándékozhatják meg a fogyasztókat. A millennium-bombának nevezett feszültségre világszerte készülnek; a megoldás összesen kb. 600 milliárd (!) dollárba kerül. Már idehaza is kapcsoltak. Az idén több, mint 200 millió forintot szánnak e célra, a Matáv pedig beindította az ismerős nevű AD 2000 projektjét.
Jóllehet a probléma nagyon is valóságos, a gyermekek figyelmét a szoftvercégek izgalmasabb mulatsággal vonják el. Nemrég kerültek ugyanis piacra az Apocalypsis Now és az Armageddon II. nevű videojátékok…