Vissza a tartalomjegyzékhez

SZEGEDI TUDÓSÍTÓNKTÓL
Újra nyugodt a Tisza

Előbb Makónál, majd Szegeden is megszüntették az árvízvédelmi készültséget. Mint ismeretes, a múlt heti áradások miatt a Maros hétfőn 500, a Tisza kedden 653 centiméterrel tetőzött. Azóta mindkét folyó vízállása naponta 20-40 centivel csökkent. Az apadás a Maroson kedd este volt a legnagyobb mértékű: egyetlen éjszaka alatt másfél métert esett a víz szintje. A szakemberek szerint az apadás a napokban lelassul, de az újabb esőzések változtathatnak a helyzeten. Az Alsó-Tisza vidékén a folyók 150 négyzetkilométeres nagyságú árterületet öntöttek el, és nem sok hiányzott ahhoz, hogy a mentett vidékekre is kilépjen a víz. Ezt azonban a zsilipek kinyitása megakadályozta, így a vízügy munkatársai az ilyen területeken csak dagadóvizekkel találkoztak.
Úgy tűnik tehát, hogy mindkét folyó kezd megnyugodni, és nem okoz az eddiginél nagyobb károkat. Szegeden például egy hajóházat sodort el a víz: a Szabadság névre hallgató vízi látványosság úgy döntött, nevéhez híven kipróbálja az úszást és a szabad életet. A tartókötelei ugyanis elszakadtak, s miután 180 fokos fordulatot tett, déli szomszédunk felé vette útját. Azonban valószínűleg nem ért volna célba, mert feltehetőleg beleütközött volna az útjába eső Boszorkányszigetbe, ami szerencsére nem következett be: néhány száz méter után elakadt. A két szegedi híd közötti szakaszon viszont két halálos áldozata is volt az árnak. Egy öngyilkos hajléktalan túlélte ugyan a hídról való mélybe ugrást, a víz azonban magával ragadta, és holttestét azóta sem találták meg. A Maroson nem történt halálos baleset, bár ott is előfordult, hogy három tizenéves gyerek heccből veszélyes helyeken fürdőzött, a vízi rendőrök azonban kihalászták őket a hömpölygő folyamból.


Időközben a 15 kilométernyire lévő romániai Domahídnál megkezdődött az áradó Kraszna tetőzése. A határ magyar oldalán lapzártánkkor Ágerdőmajornál 15 órakor 586 centimétert mutatot a Kraszna vízmércéje, 7 centivel többet a 11 órás adatnál. A szabolcsi vízügyi szakemberek arra számítanak, hogy 600 centiméternél valamennyivel magasabbra emelkedik a vízszint Ágerdőmajornál. A jelentős vízmagasságnak megfelelően a legerősebb, vagyis harmadfokú készültség van érvényben a folyó szabolcsi szakaszán. Beavatkozásra kész a nyíregyházi vízügyi igazgatóság védelmi osztaga, illetve a polgári védelem nagyecsedi árvízvédelmi csoportja is. Csütörtökön nap közben újabb eső hullott Szabolcsban, s ez a Kraszna mellett ugyancsak nehezítette a belvízvédelmi helyzetet.