Vissza a tartalomjegyzékhez

MUNKATÁRSUNKTÓL
Vitatott polgári program

A kormány minden döntésénél az összes magyar polgár, az ország, sőt az egész nemzet érdekeit tartja szem előtt” - szögezte le Orbán Viktor kijelölt miniszterelnök a kormányprogram vitája során. Mint mondta: a szívéhez is közelálló ez a program. A megalakuló kormány kizárólag akkor válhat a szabadság kormányává, ha egyúttal a törvényes rend kormánya is - hangsúlyozta Orbán, miközben a legsürgetőbb feladatként a rendőrség megerősítését és a Büntető törvénykönyv szigorítását nevezte meg. Tűrhetetlen - szögezte le -, hogy becsületes családok kénytelenek lakatok és rácsok mögé zárkózni, ahelyett, hogy az állam zárná rács mögé azokat, akik veszélyeztetik az életet. Beszélt továbbá a családok helyzetéről, kiemelve, hogy a gyermekvállalás ne alacsonyodhasson gazdasági kérdéssé - ezért a leendő kormány a család kormánya is. Hosszan időzött a gazdasági, pénzügyi mutatók javulásánál, miközben felhívta a figyelmet a hazai és külföldi beruházások élénkítésének, a hazai kis- és középvállalkozások megerősítésének szükségességére.
Kovács László, az MSZP vezérszónoka már azt is megkérdőjelezte, vajon kormányprogramnak tekinthető-e a vitatott „fogalmazvány”. Hiszen - mondta a szocialista politikus - nem csupán a konkrétumok, az adatok és határidők hiányoznak a kormányprogramból, hanem a hogyan és miből kérdésére való válaszok is, melyek a kormány célkitűzéseit lennének hivatottak előmozdítani. A választási ígéretek jelentős részének és a tudatosan tett hamis ígéreteknek az elhagyása azonban mindenképpen pozitívum - szögezte le a szocialista frakcióvezető.
Torgyán József kisgazda elnök kifejtette: házasságként élik meg a koalíciót. Amiképp a házasság többletjogokat és -lehetőségeket ad, ugyanígy a koalíció is, amelyet ki is kell használniuk. Cáfolta, hogy a Fidesz és a kisgazdapárt programja öszszeegyeztethetetlen.
„A Torgyán-programból csak Torgyán maradt” - replikázott Kuncze Gábor szabaddemokrata frakcióvezető. Az ellenzéki politikus olyan koraszülöttnek ítélte a programot, amelynek elfogadását nem támogatják a szabaddemokraták - tette hozzá. A Magyar Demokrata Fórum frakciója szavazatával támogatja majd a polgári kormány programját - jelentette ki Balsai István, az MDF frakcióvezetője, kiemelve, hogy a polgári kormány programja és a minap beterjesztett parlamenti határozati javaslat visszaállítja a távozó kormány által szétvert családtámogatási rendszert. Elmondta: a közbiztonság megteremtését az MDF is a második legfontosabb pillérnek tartja. Egyetértenek azzal, hogy szigorítsák az egyes bűncselekmények miatt kiróható büntetések tételeit.
A T. Ház emellett folytatta a családi támogatásokról és a tandíjrendelet módosításáról szóló törvényjavaslatok vitáját. A társadalombiztosítási önkormányzatok megszüntetéséről szóló javaslat vitájánál az MSZP-frakció kivonult, ezzel tiltakozva a javaslat puccs-szerű előterjesztése és tárgyalása ellen.